A Suicidal Tendenciest akkor is nagy húzás volt elhoznia a frissen a Nyugati térre költözött West Balkán legénységének, ha ez a Suicidal már nem teljesen az a zenekar, amely akkora kultuszt teremtett Magyarországon is úgy tizennyolc-húsz évvel ezelőtt. Az akkori felállásból Rob Trujillo basszusgitáros a Metallicában keresi hülyére magát, Rocky George, a csapat védjegyszerű szólisztikus betéteit jegyző fekete bőrű gitárosa pedig egészen jól elvan a Fishbone tagjaként. Már csak Mike Muir, a fejkendő (szaknyelven: bandana) viselésével divatot teremtő énekes és Mike Clark ritmusgitáros számít autentikusnak, ám Muir egy mesterinek is nevezhető húzással a saját, funkosabb hangvételű zenekarából, az Infectious Groovesból hozta át a dobost, a basszusgitárost és a gitárost - összeszokott társasággal túrják hát körbe Európát ezzel a kőretró Suicidal-műsorral.
A West Balkán kiváló belvárosi koncerttér a maga saccra nyolcszáz-ezer fő körüli befogadóképességű nagytermével, hiszen ha valaki szemfüles, és megtalálja a félemelet-magasságban elhelyezkedő galériát, akkor pontosan rálát a színpadra anélkül, hogy rommá kéne magát tiportatnia az első sorokban, ahol a Suicidal színpadra lépésekor elkezdődött és a koncert végéig abba sem maradt a harminc év alatti és fölötti punkok irgalmat nem ismerő pogócsatája. Fentről remekül lehetett látni a kicsit elhízott, de még mindig hiperaktív Mike Muirt, ahogy utánozhatatlan gesztikulálásával - az egyik mozdulatsor pont olyan volt, mintha itt a piros, hol a pirost játszana három darab, nitroglicerint tartalmazó kémcsővel - végigsipákolja a best of műsort. Ami tényleg olyan, hogy nincsen hiányérzet: a You Can't Bring Me Down a kezdés, kicsit később a War Inside My Head meg az I Saw Your Mummy jön, természetesen kifogyhatatlan energiával elreszelve. A hosszú haját elvesztett Mike Clark a bandanájában olyan, mintha Muir ikertestvére lenne, és ők ketten el is adják az egész koncertet, mialatt a többiek óraműpontossággal zenélnek alájuk. Pleasants gitároson látszik, hogy nem az ST az igazi terepe, de hangról hangra elnyomja Rocky George témáit, ahogy a szerényen ide-oda lépegető basszusgitáros, Steve Brunner is inkább csak technikában állítható oda Trujillo mellé, de a saccra százhúsz kilós Eric Moore dobos tökéletesen illik a zenekarba. Csak annyival vonzza kevésbé a tekinteteket, amennyivel hátrébb szorult a szerkójával, de még így is azon kapom magam, hogy percekig őt figyelem, várva, hogy mikor csépeli javíthatatlanra a cuccát. Amit az utolsó szám végén be is borít a színpadra, ezzel jelezvén, hogy vége a koncertnek, ami olyan volt, hogy a továbbiakban még azzal is kiegyeznék, hogy soha többé ne szülessen új Suicidal-lemez, csak ezt a műsort hozzák el hozzánk is úgy két-három évente.
West Balkán, július 6.
