Az Anglia legféltettebb titkaként is emlegetett csapat koncertje kiváló folytatása volt a Trafó azon törekvéseinek, hogy idõrõl idõre a popkoncertek és a színházi elõadások határterületein tevékenykedõ együtteseket hívjanak meg és ismertessenek meg a budapesti közönséggel. Ennek minden bizonnyal legsikeresebb példája a Tiger Lillies vérburleszk elõadása volt 2008-ban (majd 2009-ben), de a tíztagú, meglepõen fiatal tagokból álló, fõként klasszikus hangszereléssel (zongora, ütõs, gitáros-énekes, négytagú vonós- és háromtagú fúvósszekció) operáló Irrepressibles sem adta idén alább, s újfent bebizonyította, hogy Greenaway és Vivienne Westwood hazája még mindig tud újat mutatni, ha kortárs rokokóról és progresszív popkultúráról van szó: a színpadon posztbarokk jelmezekben, ritmusra hajlongó-darvadozó zenekart rendkívül professzionális fényjáték kísérte, a frontember-énekes-zeneszerzõ Jamie McDermot Antony Hegartyt idézõ, pontosabban az õ szentimentális túlhajtottságát gyönyörûen tiszta tremolókkal súlyosbító hangja pedig semmi kétséget nem hagyott afelõl, hogy valóban a mûfaj legjobbjai között a helye. A koncert ugyan kissé feszült-görcsös hangulatban kezdõdött - mintha hiányzott volna az efféle túlzóan színpadias produkcióknál elengedhetetlen önirónia, s a tagoknak nem sikerült volna tökéletesen összeolvadniuk színpadi szerepeikkel -, a végére azonban ez is a helyére került, s a két ráadásszám immár klasszisokkal jobban, a zenekar és a közönség közös lelkesedésének jegyében jóvátette a nehézkes kezdést is, ami már csak azért is megbocsátható, mivel az itt bemutatott Mirror Mirror az együttes elsõ kiadványa - jóllehet az angol kritika rögvest kitörõ lelkesedéssel fogadta, s meg kell hagyni, az In This Shirt címû szám valóban a mûfaj igazi remekmûve. Élmény volt megismerni a társulatot, de egy kissé kiforrottabb, magabiztosabb produkcióval várjuk vissza õket.
Trafó, március 6.
****
