Zene

A világon egyedülálló módon, kétszer négy egymást követő estén át (június 12. és 15., illetve 18. és 21. között) Fischer Ádám vezetésével a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara nemzetközi sztárok közreműködésével adta elő Richard Wagner legmonumentálisabb zenedrámáját, A nibelung gyűrűjét. A második szériát láttuk.

Mi tagadás, ritkán érzi úgy az ember - ha színikritikus, akkor pláne -, hogy egy közismert dráma teljesen váratlan interpretációjával találkozik, amely ráadásul meggyőzőnek tűnik. S ha ez épp Shakespeare A velencei kalmár című művével történik, érdemes nemcsak a tényt, hanem az okait is részletezni.

Gazdagon illusztrált album a száz év előtti kokottokról, bárcásokról és repedtsarkúakról, a borítón csábos művészi aktfotóval - bizton állítható, hogy Császtvay Tünde munkája sikerre van ítélve. Kötete a könyvszekrények, s persze a formatervezett kávézóasztalok kedvvel forgatott dísze lesz, legfeljebb a bútor szélén kell majd helyet találni a korhatárkarikának. S tegyük hozzá sietve, méltán illeti meg az elismerő érdeklődés e munkát, hiszen a jeles összeállító megoldotta a kutató bölcsészek előtt álló kettős feladatot, melyet ekképp szokás barátilag megfogalmazni: találj egy rést, és töltsd ki! Nos, Császtvay Tünde jó pár irodalom- és művelődéstörténeti érdekű résztanulmány után remek érzékkel látott a dualizmus kori prostitúció felderítéséhez, a békebeli fél- és alvilág női főszereplőinek megismertetéséhez, s teljesítményéről általánosságban csakis a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk.

Helena Trestíková módszere alanyának évtizedeken keresztüli megfigyelése. René Plasilt 1987-ben, 16 évesen lopásért csukják le, majd visszaesőként 2008-ig börtönről börtönre vándorol (a film végén épp szabadlábon van).

"A franciák jobban csípték, mint Harry Pottert" - olvassuk a borítón, és valóban, az eredetileg Philippe Chapuis névre hallgató genfi rajzoló sorozatának utóbbi darabjai kétmillió példányban jelentek meg. A bande dessinée nagy felfutásán belül is kirívó Titeuf-mániát sokfelől lehet értelmezni, de az első magyarul megjelent könyv alapján nem teljesen érthető, miért ez a lélegzetelállító siker.

című darabját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata mutatta be a POSZT-on. Darab, rendező és társulat szerencsés találkozása az előadás: Bérczes László mindig a felszín alatti rétegeket-motívumokat kutató rendezői módszerében kivirul Háy darabja, melyben egy autista fiatalember beilleszkedési zavarokból álló életének rövidke epizódja tárul elénk.

Valóságos agresszió közvetlen megtapasztalásakor a tudás, hogy a fogat fogért elv a bánat és pusztulás földjére vezeti az embert, nem sokat ér - emelte fel mutatóujját 1960-ban készült hittani előadásában, a Szűzforrásban Ingmar Bergman, majd tizenkét évvel későbbi horrorverziójában Wes Craven, s most a másolat másolatát a Craven-változattal azonos címen jegyző Dennis Iliadis is. Embertani ismereteink (és persze a rendvédelem) szempontjából bizonyára nem lényegtelen újra és újra rámutatni arra, hogy leánygyermekük megerőszakolása-meggyilkolása után még decens polgárok is kivájnák a tettesek szemét, ennél azonban érdekesebb, hogy ezek a mesterkélten szituált (az elkövetők éppen az áldozat szüleinek házában szállnak meg) filmek mit állítanak a vérbosszú utózöngéiről.

Hogy kerül a csizma az asztalra? Mi köze egy művészeti irányzatnak a szexualitáshoz? Mennyire valószínű, hogy a kevesek által gyűjtött, manapság nem annyira divatos nonfiguratív művek elismertségét fokozza, ha önnön természetétől idegen fogalmakkal párosítjuk? Ha már vörös színű egy festmény, biztos, hogy egyben erotikus is? Ha egy üvegszobron négy mell van, akkor törvényszerű, hogy csupán erotikus képzelgéseket indukál a nézőben? Ha kiállítunk egy hatalmas farokszobrot, amely egyébként kisebb "csontokból" áll össze, akkor gesztusunk ironikus, vagy épp egy kicsit mórickás, akinek mindenről az jut eszébe? Ha a szex vörös posztóként lebeg szemünk előtt, akkor nem teljesen mindegy, hogy mivel borítjuk a galéria falait? Nem vitte-e túlzásba a kurátor, hogy a hippikorszakra és a hatvannyolcas szexuális forradalomra emlékezve a leginkább a vetkőzős bárok azonnali felismerését elősegítő, szexuális pozitúrára utaló számjegyet (69) bigygyesztett a kiállítás címéhez? Vagy csupán így akart hírverést csapni egy teljesen átlagos kiállításnak? Nem lehet, hogy egyes művek nem a témától (sok-sok piros paradicsom), a formai megoldástól (hasadék, lefolyó festék) lesznek erotikusak, hanem valami egészen mástól? Ha a galéria szándéka szerint a konstruktivista és a lírai absztrakció fiatal képviselőinek (Czank Ninetta, Marafkó Bence, Kludovácz András) bemutatására törekedett - megtámogatva néhány "idősebb", de ismert művész munkáival (Braun András, Bullás József, Haász Katalin, Kopasz Tamás) -, akkor miért volt szüksége mindehhez egy (ebben az esetben nem ideológiai) vörös farokra? A koncepciót némileg menti, hogy a kiállított művek között van sok jó - megengedem, még talán erotikus is. B55 Kortárs Galéria, Bp.

Széles körben osztott nézet szerint Stephen King azóta kezdett gyenge könyveket írni, amióta leállt a kokainról és az italról. Lehet ebben valami, bár én a hetvenes évek elején még hibátlan horrorkönyveket (Carrie, Holtsáv, Ragyogás) alkotó King pályájának minőségbeli romlását inkább a fölöslegesnek tűnő Setét Torony-sorozat második kötetének idejétől (1987) datálnám.

Az egzotikus (művész)nevű, londoni illetőségű zenebolond meglehetősen változatos életpályát járt be: volt újságíró, dolgozott a City Rockers kiadónál, majd megcsinálta a sajátját, a Crosstown Rebelst, amely máig is az egyik legjobb, minőségi house-t előállító cég. Viszonylag "későn" (huszonévesen) kezdett lemezt pakolni, ennek dacára hamarosan a klubvilág egyik legkeresettebb, legtöbbre értékelt dj-jévé avanzsált.

film - MÁSNAPOSOK Ha jó magaviseletű fiú vígjátékban jegygyűrűt villant, ott a kérdéses ékszer hamarosan rossz testrészen végzi. Még egy olyan igazoltan szofisztikált lélek, mint Woody Allen is kijátszotta egyszer a gyűrűs kártyát, és kései munkássága egyik szokatlanul derűs pillanatában Drew Barrymore-ral nyelette le a fagylaltba rejtett drágaságot.

Az esküvő vége felé járunk, ama kései órán, amikor még működik a bár, de a pultos már rossz néven veszi az újabb rendeléseket. A kissé míszen cigarettázó nyoszolyólányt két pohár pezsgővel és átlátszó ismerkedési szöveggel közelíti a csupa mosoly öltönyös - olyan kaszkadőrmutatvány ez, mely előtt illik figyelmeztetni a közönséget, hogy hasonlóval semmiképp se kísérletezzen privátilag. Mert így csak a legnagyobb sztárok közelíthetnek egymáshoz a biztos megszégyenülés reménye nélkül, és valóban: - köves -

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a magyar játékfilmkészítés olyan, mint a repülőgép (van turistaosztálya), de azért ez már mégis valami: erotikus thriller Gyimesben... - hogy oda ne rohanjak! Turcsányi Sándor

"Itáliában 640, Némethonban 231, 100 Franciahonban, Törökhonban 41, de Spanyolhonban már 1003!" - sorolja Leporello a gazdája által elcsábított hölgyeket Mozart Don Giovannijának híres regiszteráriájában. Kukorelly Endre műve ezzel az áriával kezdődik. Egy olyan mű részletével, melyet Kierkegaard az érzéki zsenialitás szimbólumaként méltatott, azaz ahol a legelvontabb eszme (az érzéki zsenialitás, a csábítás) kapcsolódik össze a legelvontabb közeggel (azaz a zenével). Kierkegaard szerint az érzéki zsenialitás csak zeneileg fejezhető ki, nyelvileg nem. A zene anyagtalan, elvont, a nyelv viszont materiális, konkrét és reflexív. Horváth Györgyi