Helena Trestíková módszere alanyának évtizedeken keresztüli megfigyelése. René Plasilt 1987-ben, 16 évesen lopásért csukják le, majd visszaesõként 2008-ig börtönrõl börtönre vándorol (a film végén épp szabadlábon van). Minderrõl interjúkból, levelekbõl, valamint magyarázó feliratokból értesülünk. Eközben a húsz év politikai eseményeinek (Havel többszöri beiktatása, a WTC összeomlása, az EU-s csatlakozás, Trestíková rövid kultuszminisztersége) híradóképei tagolják és érzékeltetik az idõt. A René attól izgalmas, hogy a "beszélõ fejes" és a divatos fikciós dokumentumfilm eszközeit is használja - bár ez "csak" forma. Gyakran érezzük, hogy René személye önmagában nem bír el 83 percet, minimális ambíciói vannak, a szabadulásai után nem tud mit kezdeni magával. A börtönben író lesz (legalábbis annak nevezi magát), csak szabadlábon alig halljuk az írásról beszélni, mûveit nem ismerjük, a kiragadott szemelvények mélyértelmûnek tûnõ közhelyek a börtönéletrõl. A film készítésének 21 éve alatt Trestíková közel kerül Renéhez, leveleket, csomagot küld neki, és hozzásegíti elsõ könyve megjelenéséhez. A személyesség persze nagyon fontos - ennyire erõset ritkán láthatunk filmen -, de egy társadalomkritikai igényû portréban nem árt, ha a dolgok többszörös megvilágításba kerülnek: a címszereplõ a körülmények és a hibásan mûködõ társadalom áldozataként jelenik meg, szó sem esik a saját felelõsségérõl. Tovább fokozza hamisságérzetünket, hogy Trestíková - túláradó rokonszenvébõl adódóan - mitikus antihõsként ábrázol egy megélhetési bûnözésre filozófiát építõ piti tolvajt.
A Mozinet bemutatója
**
