dokumentumfilm - RENÉ - EGY ÉLET A RÁCSOK MÖGÖTT

  • Békés Bálint
  • 2009. június 18.

Zene

Helena Trestíková módszere alanyának évtizedeken keresztüli megfigyelése. René Plasilt 1987-ben, 16 évesen lopásért csukják le, majd visszaesőként 2008-ig börtönről börtönre vándorol (a film végén épp szabadlábon van).
Helena Trestíková módszere alanyának évtizedeken keresztüli megfigyelése. René Plasilt 1987-ben, 16 évesen lopásért csukják le, majd visszaesõként 2008-ig börtönrõl börtönre vándorol (a film végén épp szabadlábon van). Minderrõl interjúkból, levelekbõl, valamint magyarázó feliratokból értesülünk. Eközben a húsz év politikai eseményeinek (Havel többszöri beiktatása, a WTC összeomlása, az EU-s csatlakozás, Trestíková rövid kultuszminisztersége) híradóképei tagolják és érzékeltetik az idõt. A René attól izgalmas, hogy a "beszélõ fejes" és a divatos fikciós dokumentumfilm eszközeit is használja - bár ez "csak" forma. Gyakran érezzük, hogy René személye önmagában nem bír el 83 percet, minimális ambíciói vannak, a szabadulásai után nem tud mit kezdeni magával. A börtönben író lesz (legalábbis annak nevezi magát), csak szabadlábon alig halljuk az írásról beszélni, mûveit nem ismerjük, a kiragadott szemelvények mélyértelmûnek tûnõ közhelyek a börtönéletrõl. A film készítésének 21 éve alatt Trestíková közel kerül Renéhez, leveleket, csomagot küld neki, és hozzásegíti elsõ könyve megjelenéséhez. A személyesség persze nagyon fontos - ennyire erõset ritkán láthatunk filmen -, de egy társadalomkritikai igényû portréban nem árt, ha a dolgok többszörös megvilágításba kerülnek: a címszereplõ a körülmények és a hibásan mûködõ társadalom áldozataként jelenik meg, szó sem esik a saját felelõsségérõl. Tovább fokozza hamisságérzetünket, hogy Trestíková - túláradó rokonszenvébõl adódóan - mitikus antihõsként ábrázol egy megélhetési bûnözésre filozófiát építõ piti tolvajt.

A Mozinet bemutatója

**

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.