dokumentumfilm - RENÉ - EGY ÉLET A RÁCSOK MÖGÖTT

  • Békés Bálint
  • 2009. június 18.

Zene

Helena Trestíková módszere alanyának évtizedeken keresztüli megfigyelése. René Plasilt 1987-ben, 16 évesen lopásért csukják le, majd visszaesőként 2008-ig börtönről börtönre vándorol (a film végén épp szabadlábon van).
Helena Trestíková módszere alanyának évtizedeken keresztüli megfigyelése. René Plasilt 1987-ben, 16 évesen lopásért csukják le, majd visszaesõként 2008-ig börtönrõl börtönre vándorol (a film végén épp szabadlábon van). Minderrõl interjúkból, levelekbõl, valamint magyarázó feliratokból értesülünk. Eközben a húsz év politikai eseményeinek (Havel többszöri beiktatása, a WTC összeomlása, az EU-s csatlakozás, Trestíková rövid kultuszminisztersége) híradóképei tagolják és érzékeltetik az idõt. A René attól izgalmas, hogy a "beszélõ fejes" és a divatos fikciós dokumentumfilm eszközeit is használja - bár ez "csak" forma. Gyakran érezzük, hogy René személye önmagában nem bír el 83 percet, minimális ambíciói vannak, a szabadulásai után nem tud mit kezdeni magával. A börtönben író lesz (legalábbis annak nevezi magát), csak szabadlábon alig halljuk az írásról beszélni, mûveit nem ismerjük, a kiragadott szemelvények mélyértelmûnek tûnõ közhelyek a börtönéletrõl. A film készítésének 21 éve alatt Trestíková közel kerül Renéhez, leveleket, csomagot küld neki, és hozzásegíti elsõ könyve megjelenéséhez. A személyesség persze nagyon fontos - ennyire erõset ritkán láthatunk filmen -, de egy társadalomkritikai igényû portréban nem árt, ha a dolgok többszörös megvilágításba kerülnek: a címszereplõ a körülmények és a hibásan mûködõ társadalom áldozataként jelenik meg, szó sem esik a saját felelõsségérõl. Tovább fokozza hamisságérzetünket, hogy Trestíková - túláradó rokonszenvébõl adódóan - mitikus antihõsként ábrázol egy megélhetési bûnözésre filozófiát építõ piti tolvajt.

A Mozinet bemutatója

**

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.