"A franciák jobban csípték, mint Harry Pottert" - olvassuk a borítón, és valóban, az eredetileg Philippe Chapuis névre hallgató genfi rajzoló sorozatának utóbbi darabjai kétmillió példányban jelentek meg. A bande dessinée nagy felfutásán belül is kirívó Titeuf-mániát sokfelõl lehet értelmezni, de az elsõ magyarul megjelent könyv alapján nem teljesen érthetõ, miért ez a lélegzetelállító siker. Nem mintha nem lenne borzasztó szimpatikus világa, de nincs benne semmi eget rengetõen különleges. A címszereplõ kisiskolás srácban könnyen magára ismerhet bárki, szépen végig van zongorázva az összes olyan közhely, ami eszünkbe jut: az elsõ cigi, amitõl csak büdös leszel, a fater könyvbe dugott Playboya, vagy a döbbenet, hogy a haver szerint csókolózás közben a magasabb résztvevõ nyála lefolyik az alacsonyabb szájába. Abszolút naprakész: a kabuli robbantások hírei ugyanúgy fel vannak dolgozva, mint a mangafesztiválok vagy a divatos, de gyanús biokaják. A nagy alakú, keménytáblás könyvben egy lapra jut egy történet, persze a jól egyénített szereplõk vissza-visszatérnek. Kedvencem, Taccser kétszer tûnik fel, egyszer a tányérját, majd a gonosz védõnõt hányja telibe. Merthogy finomkodásról szó sincs: a segget nem hívják popónak, a fater gyárát elköltöztetik Ukrajnába, munkanélküli lesz - és így tovább, egy ismerõs, normális világ. Valószínûleg épp innen nyeri erõs pedagógiai potenciálját (lásd írásunkat a kapcsolódó kiállításról: Szexuális felvilágosítás a múzeumban, 2008. február 21.). Hogy az okos kis tanulságok nem válnak nyomasztóvá, az a megbízhatóan szellemes rajzoknak és a magyar fordításban szinte minden esetben ügyesen újraalkotott (nyelvi) humornak köszönhetõ. Utóbbi indokolja a nyelvileg "korrekt" francia cím (Le Sens de la Vie) "elrontását", ez jobban is mutat a borítón. Amire a jövõben a szerzõ (mûvész)nevét is kiírhatnák. Mert remélhetõleg lesz folytatás.
Fordította Dunajcsik Mátyás. Athenaeum, 2009, 50 oldal, 2490 Ft
****
