A sörkalauzok felõl maradéktalanul rózsás a kép, Hrabal még mindig az Arany Tigrisben, Svejk szelleme közös fotózáson - csontvázból is csak egyet õriz az útikönyv, az Orloj örökös tagját, csontos ujjai közt a harangkötéllel. Mariusz Szczygiel egynapi olvasásra felírt kis, piros szembesítõkönyvében viszont nincs hiány a cseh (fél)múlt csontvázaiból, a lengyel szerzõ (talkshow-vezér és újságíró) példásan sokat tud arról, hogy az elmúlt száz évben mi edzette a cseh gerincet. Arra nézve, hogy az merre mennyit hajlott, megannyi érdekes történettel szolgál, civil- és sztárgerincek ellenálló képességérõl olvashatunk hosszabb-rövidebb bekezdéseket a tematikus útikönyvek megkülönböztetetten szerzõi modorában. Történetei nagy része azokból az idõkbõl valók, amikor a spájzban a nácik, majd az oroszok állomásoztak, a nappalikban pedig Svejk választott népe az állampolgári jogon járó félelemmel igyekezett kezdeni valamit. A behódolás és az ellenállás, az abszurd és a rémségek terén az ismerõs kelet-európai csúcsokat ostromolják a megidézett sorsok, melyek legfeljebb a vidáman habzó délibábok felõl tûnhetnek kirívónak. Vannak persze helyi rekorderek, a híres túlteljesítõk, akik nélkül nem lehetne teljes egyetlen panoptikum sem, az elsõ termek egyikében például a Hitlert és Goebbelst (egyaránt, de más-más arányban) megigézõ mozidíva, aki nagyon hamar törni kezdi a csehet, de itt van a földgolyó legnagyobb Sztálin-szobrának és szerencsétlen készítõjének a története, vagy a cipõkirály Jan Batáé, aki Dél-Amerikába költöztetné Csehszlovákiát. Mint minden jó útikönyv, Szczygielé sem csak a nagy látványosságokra hajt: a húzónevek mögött ott az erõs középréteg, a civilek és majdnem híresek anekdotikus horrorjai. Az õ csontvázaik azzal sem vigasztalódhatnak, hogy a popkultúra utóbb valamelyest megengedõbb színnel vonta volna be õket.
Fordította Mihályi Zsuzsa. Európa, 2009, 259 oldal, 2500 Ft
****
