"Kedves Madách Imre! Jobban mondva Ádám!Téged is hiába kísértget a Sátán...Lettél volna inkább Béry Balogh Ádám:Kurucz most a módi, nálunk ahogy látám!"Kovács András Ferenc: Arany János azt üzente Madáchnak, a tragikusnakMadách és a Tragédia? Szörnyű emlékek. Emlékszem középiskolai magyartanárnőm borzasztóan komolynak ható és persze rettentően unalmas fejtegetéseire valami tézis-antitézis-szintézis hegeli rendszeréről.

(Hogy jön ez ide? Mi köze ennek Ádámhoz és Évához, paradicsomhoz és falanszterhez?) Emlékszem kellően kimódolt kérdésekre, miszerint na, vajon kik között lehet ellentét a drámában? (nyilván a szereplők között, azért vannak benne), vagy hogy vajon ki a főszereplője a drámának? (ki a csuda lehetne, ha nem "az" ember, ott van már a címben megnevezve). Igazi rémület azonban akkor fog el, amikor a spontán felbuzdulásból megszervezett kötelező színházlátogatásra gondolok. (Mit szeretnétek megnézni? Ugye Az ember tragédiáját?! A következő órán megbeszéljük ám!) A színpadon azután dögunalom: félhomály, szférák zenéje, alig túlsúlyos színésznő talpig hajban, hatalmas gesztusok, öblögetés és gurgulázás. Végül valami rejtélyes géphang fenyegetően dörgi: "Mondottam ember: küzdj´ és bízva bízzál!" (Ettől? Ebben?) Másnap felelés.

Azért idézem fel mindezt, mert újra megjelent Az ember tragédiája, mégpedig egy tudományos dolgozat kíséretében. Fogalmazzunk pontosan: a Madách keze által írott, javítások nélküli Tragédia szövege jelent meg Striker Sándornak ezt az eredeti, "érintetlen" Tragédiáját elemző tanulmányával. Striker kideríti - jobb későn, mint soha, nem hibája, érdeme! -, hogy a mű több mint négyezer sorából kb. ezer nem eredeti, nem a szerzőtől származó. Arany János módosított rajta, jó szándékkal, legjobb meggyőződése szerint. Az ismeretlen vidéki írócska meg látatlanban - fénymásoló berendezés vagy kódexmásoló inas hiányában másodpéldánya nem lévén, meg egyébként is, az ország első költője javasolta - rábólintott a változtatásokra. Irodalomtörténészek szorgos hada azóta is erről a csupán egynegyed részben Madáchtól származó szövegről ontja bölcsességeit, s a színházak is ezt használják klasszikus penzumuk teljesítésekor. Csupán néhányan merik felvetni - igaz, egyikük olasz, a másikuk amerikai (Antoni Mazzuchetti és Dieter P. Lotze) -, hogy a Tragédiának eredendően esetleg az égvilágon semmi köze sincsen Hegelhez meg az ő egész téziséhez, antitéziséhez és szintéziséhez, annál több Kanthoz. S mit ad a pozitivista kutató szerencséje? Kiderül, hogy Madách Imre könyvtárában egy darab Hegel nem található, viszont megvan A tiszta ész kritikája, ráadásul meglehetősen agyonhasznált, jegyzetekkel ellátott állapotában. Kiderül, hogy talán nem is tudás és tapasztalat feltartóztathatatlan gyarapodásáról, valamiféle fejlődéshitről van itten szó, sokkal inkább arról, hogy a legkülönfélébb történelmi helyzetekben ugyanúgy tökéletlenül, mert emberként, esendően viselkedünk.

Csoda-e, ha az Akadémia nagy tekintélyű professzorai nem fogadták kitörő lelkesedéssel e rekonstrukció ötletét? Most azután, mint hírlik, maguk is az eredeti kézirat vegyelemzéses-írásszakértős vizsgálatával bíbelődnek, hogy évtizedek múltán saját felfedezésükként mutassák be azt, ami már most itt van előttünk. Csoda-e, ha a vállalkozás támogatására egyetlen hivatásos vagy magánkiadó sem akadt? Irodalomtörténeti méltatás, érettségi tétel igen (az nem kerül pénzbe), megjelentetés nem (nagyon is pénzbe kerül, plusz másnak hoz dicsőséget). A nagy nemzeti dráma 1996-ban Magyarországon magánkiadásban, spórolt pénzen, amúgy sutyiban jelent meg. Szép! (Szép?) Se szerkesztés, se korrektúrázás, csak hadd menjen. Tele is van hibával. A címben lévő ´rekonstrukció´ szóból a gerincen már lemarad egy fránya i betű (a la homousion - homoiusion). A tartalomjegyzékben meg szegény Szophoklész - pedig ő aztán végképp semmiről sem tehet - amúgy magyarosan, Szofoklészként szerepel. Nem sorolom. Nem ez a lényeg. Ezen (lett volna) a legkönnyebb segíteni. A lényeg (ha van egyáltalán, mármint lényeg) a kiadás által felvetett alapkérdések megválaszolása (lenne), ha érdekel(ne) ez valakit ebben a fene nagy szakmaféltésben és nyomulásban.

Lehet, hogy Madách drámája nem is arról szól, amit tanultunk róla? Lehet, hogy amit olvastunk és hallottunk, az nem a madáchi szándékkal egyező szöveg volt? Lehet, hogy a könyvtárnyi méretűvé duzzadt Madách-szakirodalom jelentős része fabatkát sem ér? Olyasvalamiből von le következtetéseket, aminek a hitelessége legalábbis megkérdőjelezhető? Lehet, hogy ez ügyben is nemcsak rosszul, de rosszat is tanítottak nekünk? Striker Sándor még majd eléri, hogy felfedezzük magunknak a Tragédiát.

Vilcsek Béla