A borító tipográfiája és grafikai megoldásai édes-vegyes emlékeket ébreszthetnek az ötven fölötti hallgatókban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az 1970-es évek végétől jelentetett meg hasonló kiszerelésű válogatásalbumokat olyan zenekaroktól, amelyeknek addigra 4–5 nagylemezük volt.
Különös karrier ért véget Tom Verlaine halálával: egy nagyszerű gitáros-énekes távozott, aki eredetileg nem akart gitárt venni a kezébe.
Vigyázó füleit Írországra érdemes vetnie annak, aki jó posztpunkot akar hallgatni mostanában.
A tizenhat éve futó versenyen két jelentős újítást vezettek be: végre nem a hangulatos, de kényelmetlen Zászlótérben és nem is egy akusztikailag megművelhetetlen előtérben tartják a tehetségek szemléjét, hanem a Fesztivál Színházban.
A birminghami születésű Lawrence a nyolcvanas években a Felt nevű kultikus indie-zenekar frontembere volt, majd a következő évtizedben a glamrock és az elektropop között egyensúlyozó Denim projektjével próbált betörni a slágerlistákra – sikertelenül.
„Tisztelgés a meggyilkolt géniusz előtt” – olvassuk a lemezborítón, és ez rögtön magyarázatot kíván.
Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.
Pontos, világos fogalmazással, nyugodt, erőteljes ritmussal és dallammal indul az első szám zenei folyama Juhász Gábor új albumán.
A 18. század végén, a polgári hangversenyélet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.
A japán elektronikus zenekészítő, dalszerző-előadó (és független filmes) Tujiko Noriko 2000 óta ad ki albumokat, de a Crépuscule I & II minden tekintetben az eddigi legmonumentálisabb munkája.
Nem állítjuk, hogy Elgar nagyszerű Csellóversenye, amelyet részben Jacqueline du Pré tett ikonikussá, jobban szól brácsán, de könnyedebb és a végzet romantikus csókját sem viseli magán, ahogy sok gordonkás előadásában.
