„Amikor 14–15 éves koromban egész naivan komponálni kezdtem, Bartókot még nem ismertem. Érdekes módon ugyanaz a zene adta számomra a nagy élményt, amely – mint sokkal később megtudtam – Bartóknak is: Richard Strauss Zarathustrája. Véletlenül hallottam a rádióban, s meglepetés erejével ért, mert ilyen zenével addig még nem találkoztam. (…) Azt hiszem, egészen 1950-ig teljes mértékben Bartók volt a példaképem, Stravinskyt alig ismertük, csak a Petruskát játszották Pesten, az Operában. A Sacre-ból csupán foszlányokat hallottam egyszer a rádióban, ezt nem volt szokás játszani. Úgyhogy nem volt semmiféle horizontom – köztudott, hogy 1949 és ’53 között politikai szempontból nagyon nehéz időket éltünk. 1950-ben történt, hogy Szervánszky Endrével – akit végtelenül szerettem, mint mindenki, aki ismerte – hosszan beszélgettünk egy eszpresszóban. Természetesen mindketten panaszkodtunk, utána egész éjjel egyedül járkáltam: tél volt, fáztam, éhes voltam, és akkor jutott eszembe egy olyan álló zene, amely már túlmutat Bartókon.”
Így beszélt formatív éveiről Ligeti György egy 1998-as interjúban. A magyar származású zeneszerző centenáriuma alkalmából korai vonósnégyesét (Métamorphoses nocturnes) tűzi műsorára a Kelemen Kvartett. De nemcsak azt, hanem a komponistának szintén fontos Haydn kvartettje mellett Bartók érdekes hangszermegoldásokban bővelkedő IV. vonósnégyesét is (Zeneakadémia, november 24., fél nyolc).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
