Interjú

„Mint egy kiképzőtábor”

Charlie Steen énekes

Zene

A Reflektor Fesztivál fő fellépője a Shame volt. Az angol posztpunkzenekar frontembere a koncert előtt adott interjút a Narancsnak. Kiderült, hogy a színfalak mögött sokkal visszafogottabb figura, mint a közönség előtt.

Magyar Narancs: Öt évvel ezelőtt játszottatok a Szigeten, és az X-akták híres főcímtémája volt a bevonuló zenétek. Miért éppen az?

Charlie Steen: Mert nem vesszük magunkat túl komolyan. Szeretünk bohóckodni, és attól a zenétől nevethetnékünk van. Manapság is használjuk néha, de bejátszottuk már a Rocky filmzenéjét, egy híres dalt a Pomádéból, nemrég pedig a Tűzszekerek főtémáját. Volt, hogy egy bluesszámra mentünk a színpadra, és sok egyéb vicces dolgot használunk. A legjobb az volt, amit összeraktunk egy londoni koncertünkre. Ismered a Pindúr pandúrokat? Nagyon népszerű rajzfilm volt gyerekkorunkban. Hangmintáztunk dumákat a főcímből, és az egészből lett egy igazán vad és vicces színpadi intró.

MN: A Szigeten jó pár középkorú angol néző pogózott a zenétekre a színpad előtt. Ha mostanában koncerteztek, inkább fiatalok vannak, vagy felbukkannak a negyvenes-ötvenes arcok is?

CS: Egy időben elég sok ilyen középkorú manusz jött a koncertjeinkre. Mi úgy hívjuk őket, hogy „Radio 6 faterok”. (A Radio 6 a BBC egyik rádióadója, elsősorban alternatív zenét játszik – N. I.) Elég jól illik rájuk ez az elnevezés. Nagyon barátságosak, és néha elsztorizzák nekünk, hogy „öcsém, én láttam a Clash-t 1982-ben!”, meg ilyeneket. Amikor legutóbb otthon turnéztunk a harmadik albumunkkal, azt állapítottuk meg, hogy sokat fiatalodott a közönségünk. Megfigyeltem a követőinket a Spotify-on, és a legtöbben a 25 és 27 év közötti korosztályt képviselik. De tudod, hogy mi a durva? Őket nem nagyon látjuk a koncerteken! Általában a 18 és 24 év közöttiek néznek minket élőben, illetve a 30 felettiek. Bizonyos helyeken az idősebbek vannak többségben a bulijainkon, máshol a fiatalok.

MN: Az első lemezetekre, a Songs of Praise-re jelentős mértékben hatott a The Fall. Még mindig fontos számotokra Mark E. Smith zenekara?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.