"Mi vagyunk az a zenekar, amelyik majdnem játszott Johnny Depp előtt"

Az idén töltötte be 60. életévét az F.O. System, a Sex Action és számos egyéb híres zenekar oszlopos tagja. Ennek kapcsán beszélgettünk az elmúlt hat évtizedről, a jubileumi koncertről, de szóba került a természetfilmzene és Johnny Depp is.

Magyar Narancs: A végzettséged szerint nyomdamérnök vagy. Miért ilyen jellegű tanulmányokat folytattál?

Mátyás Attila: A Könnyűipari Műszaki Főiskolát végeztem el. A szüleim szerették volna, ha továbbtanulok, én meg nem nagyon tudtam, mihez kezdjek magammal. Nem feltétlenül akartam dolgozni, és úgy döntöttem, hogy akkor elmegyek egy főiskolára, tanulgatok egy kicsit, és addig is élem az ifjú titánok életét. Ez a suli volt a legközelebb hozzánk, és az is pozitívum volt, hogy sok lány járt oda. A Kandóra nem akartam menni. Végül elvégeztem a fősulit, csak egy kicsit lassabban, mert akkor már zenélgettünk. Szendrey Zsolt „Szasza” barátommal akkoriban már volt együttesünk, amely egy kicsit a Duran Duran nyomvonalán haladt.

MN: Hogyan, mikor találkoztál először Szaszával?

MA: Középiskolás koromban, Óbudán laktak ők is. Nagy élet volt a panelházak tövében. Jerabek Csabával (az F.O. basszusgitárosa – N. I.) is nagyon régi az ismeretségem, már az édesanyáink is gyerekkori barátok voltak. Szóval Csabit még régebb óta ismerem. Összeállt egy baráti társaság, sokat bandáztunk lenn a téren. Állítólag úgy indult Szaszával az ismeretségem, hogy én elvettem a labdáját. Ezt a mai napig fel szokta hánytorgatni nekem.

MN: A kora huszonéves, Duran Duranért rajongó és Delhusa Gjon oldalán színtiszta popzenét játszó srác hogyan jutott el az olyan jóval sötétebb együttesek világához, mint a The Sisters of Mercy, a Mission meg a New Model Army?

MA: A Delhusával töltött időszak abból a szempontból is nagyon hasznos volt, hogy megkedveltette velem a koncertezést. Ott döntöttem el igazán, hogy én ezt főállásban akarom csinálni. Közben bevonultam katonának, és az alaposan rányomta a bélyegét a hangulatomra. Az F.O. System ekkor indult Csabival. Szasza dobolt, akkor még posztpunkos zenét játszottunk. Itt, Óbudán nagyon sokan szerették a punkos, new wave-es zenéket. Nekem a punk nem jött be annyira, én mást akartam játszani. Közben Szasza rájött, hogy ő inkább énekelni akar, jött viszont Miklós Péter, és ő lett az új dobos. Petinek nagyon sok lemeze volt, külföldről szerezte be őket. Ő mutatott nekünk olyan zenekarokat, mint a Christian Death és a The Sisters of Mercy. Szasza elment zenélni Beri Aryval, és akkoriban még nem volt olyan, hogy valaki több zenekarban játsszon. A lényeg, hogy ’87 környékén én lettem az F.O. System énekese. Ekkor hallottam először a Missiont, és abban minden megtetszett: az énekhang, a dallamvezetés, a gitár­sound. Mondtam a többieknek, hogy csináljunk mi is valami hasonlót. Elkapott ez a borultabb, sötétebb, mélyebb világ – nagyon a magaménak éreztem.

MN: Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy az F.O. System is azért volt ilyen rövid életű, mert a rendszerváltás után jött egy felszabadultsági érzés, amihez nem passzolt ez a sötét hangulat. Utólag már tudjuk, hogy sok minden egyáltalán nem lett jobb a mai napig sem, szóval ilyen alapon akár még együtt is maradhatott volna a zenekar, nem?

MA: Értem, amit mondasz, de mi akkor is úgy éreztük, hogy most minden sokkal szabadabb lett, és ez így is volt. Amúgy a nevet leszámítva soha nem voltunk politizáló zenekar. Sokat játszottunk a Fekete Lyukban, meg amúgy is ott lógtunk, és ezzel lényegében magunk is részesei voltunk a rendszer ellen lázadó közegnek. Eléggé fojtogatóak voltak a mindennapok, klausztrofób hangulat volt, valójában nem zenélhettünk szabadon. Szabadabbak akartunk lenni, és amikor megnyíltak a határok, beköszöntött egy egészen más hangulat.

MN: Innentől amolyan szerves váltásként következett a Sex Action, ami egy csajozós dirty rock zenekar volt. Hogyan élted meg, hogy itt egy kicsit háttérbe szorultál, és nem te voltál a frontember?

MA: Úgy éreztem, hogy az F.O.-ban én kiénekeltem magamat. Közben Szaszával rendeződtek a dolgaink. Sokat buliztunk, hülyültünk megint, és kitaláltuk a Sex Actiont. Az első lemez szövegeinek nagy részét én írtam, de nem éreztem úgy, hogy nekem kéne elénekelni őket, viszont ez a világ tök jól passzolt Szaszához. És hiá­ba nem én énekeltem, szerintem sok elkötelezett F.O.-s a mai napig nem bocsátotta meg nekem a Sex Actiont. Radikális volt ez a váltás számomra, az imidzs is teljesen más lett.

MN: Az egyetlen dolog, ami valamennyire összekötötte az F.O. Systemet és a Sex Actiont, az a Fields of the Nephilim által is képviselt westernes imidzs volt…

MA: Igen, de hozzá kell tenni, hogy az Zoli ötlete volt (Zana Zoltán, vagyis Ganxsta Zolee, a Sex Action dobosa – N. I.), és nem a Nephilimtől vette az ihletet. Zoli amúgy punk volt a nyolcvanas években, neki nem volt meg ez a dark vonal. Ő nagyon szerette a spagettiwesterneket, amikben mindig mocskosak voltak a szereplők és szakadt ruhákban jártak. Zoli a Dance nevű együttesből került a Sex Actionbe. A Dance egy glamzenekar volt: sminkelték magukat meg göndörítették a hajukat. Zoli volt az imidzsfelelősünk, a stylistunk, és ő mondta, hogy legyünk koszosak és növesszünk szakállt. A Fekete Lyukból indultunk a Sex Actionnel, és nehezen fogadott el minket a hazai rocker/metal közösség. De aztán egy év leforgása alatt megváltozott a véleményük, és már országos turnéra is tudtunk menni.

MN: A Sex Action után az Action megint egy erőteljes váltás volt. Mennyire érezted a magadénak ezt a hardcore-os világot?

MA: Zoli hozta ezt a vonalat, neki nagyon bejött a Body Count. Nem ellenkeztünk és belevágtunk. Én akkoriban nagyon szerettem a Biohazard zenekart, és játszottunk is előttük. Óriási élmény volt. A lényeg, hogy levágattuk a hajunkat, és teljesen más zenét kezdtünk el játszani, viszont a közönség erre nem volt felkészülve. Ettől függetlenül a mai napig azt vallom, hogy a munkásságomból az Összeomlás című Action-lemez az, ami úgy szól, hogy semmit nem változtatnék rajta. Mindegyik más munkámban találok dolgokat, amiken utólag változtatnék. Az Action második lemeze, a Terror után éreztem, hogy túlságosan is két végén égetem a gyertyát, és ezt már nem lehet sokáig bírni. Közben Zoli elindította a rapkarrierjét, és látszott, hogy ez hamar be fog jönni. Az Action előtt nagyon kevesen játszottak idehaza hardcore-t, és több későbbi zenész is mondta nekem, hogy mekkora hatással lettünk rájuk, de akkoriban kevesen voltak kíváncsiak erre, és légüres térbe kerültünk. Ezek miatt szálltam ki az Actionből.

 

Fotó: Palágyi Barbara

MN: Ezután jött a szintén rövid életű Agnus Dei, az állítólag az egók miatt hullott szét. Ami azért is érdekes, mert a Sex Actionben is jelentős egók voltak, de ott talán mégsem adódtak ilyen jellegű problémák.

MA: A Sex Actionben mindenki tisztában volt a szerepével. Ott sem volt könnyű a gyeplőt tartani nekem rangidősként, de működött a dolog. Az Agnus Dei esetében az volt a gond, hogy mindenki csak mondta a magáét. Az volt a cél, hogy demokrácia legyen, de sajnos az a zenekarok többségében nem működik. Kell, hogy legyen egy vezető, akit elfogadnak a többiek. Az nem megy, hogy mindenki játssza a főnököt. Az Agnusban nem alakultak ki megfelelően a szerepek, pedig nagy potenciál volt abban a csapatban. Idehaza nem nagyon játszotta senki ezt a U2-s, INXS-es vonalat akkoriban, ráadásul a nevet is sokan félreértették. Azt hitték, hogy egy vallásos zenekar vagyunk. Juhász Robival (az Agnus Dei gitárosa – N. I.) szerencsére nagyon jóban vagyok és jön is a szülinapi koncertre játszani, de az összes korábbi zenekarom közül az Agnus Dei az, amelynek szinte biztosan soha nem lesz önálló fellépése.

MN: A Mátyás Attila Bandben feltehetően nincsenek egóproblémák…

MA: Nincsenek, és természetesen figyelembe veszem azt, hogy mi az, amit a többiek szívesen játszanak.

MN: A Merkaba nevű projekted keretein belül zenéket komponálsz természetfilmekhez. Hogyan kell egy ilyen munkát elképzelni? Milyen hangszereket, eszközöket használsz?

MA: Több mint húsz éve foglalkozom ezzel. Mielőtt elkezdtem, gödörben voltam, és ez a típusú munka húzott ki onnan. Konkrétan ott tartottam, hogy visszavonulok a zenéléstől, de aztán belevágtam ebbe, és a mai napig csinálom. Eleinte stockzenékkel dolgoztam, azokból használtam fel részleteket. Ambientes, effektes dolgokat; a szakmában gumizenének hívják az ilyesmit. Gyűjtöttem az ilyen alapanyagokat, és rájuk építettem a saját zenei ötletei­met. Kezdetben főleg gitárt használtam, gitáreffekteket, aztán elkezdtem szintetizátorokkal, szoftverekkel is dolgozni. Hozzá kell tennem, hogy nem billentyűzöm valami magas szinten, de ahhoz elég, amit csinálok. Emellett fel­kérek időnként etnozenészeket, akik valamilyen fúvós vagy egyéb hangszeren játszanak. Arra is volt példa, hogy Palya Bea énekelt az egyik filmzenémben. Kicsit világzenének nevezném, amit csinálok, és nagyon élvezem ezt a fajta munkát.

MN: Mitől lesz jó egy természetfilmzene szerinted?

MA: Kétféle vonulat létezik. Az egyik a sztenderd nagyzenekaros variáció, ez a régi iskola. A másik az általam is művelt kísérletezős vonal, én ezt tudom megvalósítani a magam eszközeivel. Nincs Hans Zimmer-féle háttér mögöttem. Általában hangulatokat kérnek tőlem a rendezők – az a kérésük, hogy a zenei betétek, úgymond, megtámasszák a képeket. Attól jó egy természetfilmzene, ha nem hivalkodó, hiszen aláfestő zenéről beszélünk. A legjobb, ha fel sem tűnik külön a zene. Az a lényeg, hogy hozzáadjon valamit a képekhez. Nehéz ezt megfogalmazni, inkább ráérez az ember.

MN: Néhány éve tagja vagy a Decadancer zenekarnak, és nem te vagy a főnök…

MA: Ott is vannak egók, de meg tudtuk oldani a dolgot. Ezer éve ismerjük egymást, még a Sex Action-ös időkből. Nagyon régóta mondogattuk, hogy majd egyszer fogunk együtt zenélni, és aztán ez nagy nehezen meg is valósult. Itt végre kiélhetem a korai Duran Duran-os hajlamaimat. Mi vagyunk az a zenekar, amelyik majdnem játszott Johnny Depp, vagyis a Hollywood Vampires előtt. Már megcsináltuk a beállást, amikor kiderült, hogy semmi nem lesz az egészből.

MN: Az idén lettél 60 éves, lesz születésnapi koncerted is. Mennyire foglalkoztat ez a kerek szám?

MA: Inkább csak nevetek azon, hogy már ennyi idő eltelt. Fejben én már jó régen leragadtam. Talán nem látszik annyira rajtam a kor, bár ott vannak a ráncok, meg a hajhiány… Nem lennék fiatalabb, és valószínűleg nem csinálnék semmit se másképpen. Illetve, talán nem bántanék meg annyi embert, ha újrakezdhetném. Rockzenésznél a 60 már komoly kor, sokan nem élik meg. Szerencsére a zenekarokból is megvan mindenki, ott lesznek, eljönnek, és röhögünk egy jót.

MN: A természetfilmzenéken kívül min dolgozol mostanában?

MA: Csináljuk a második Decadancer-lemezt, és azt az elsővel együtt szeretnénk CD-n és vinylen is megjelentetni. A Mátyás Attila Band kicsit pihenősebb állapotban van, ritkán lépünk fel mostanában. A Sex Actionnel is csak néha-néha koncertezünk, viszont az F.O. Systemmel ez az évünk egy kicsit sűrűbb volt. Korábban maximum egy koncertünk volt évente, az idén már több is. Emellett az F.O.-val az utóbbi egy-két évben kiadtunk egy VHK-feldolgozást és egy régi-új dalt Mire vársz címmel. Mivel Jerabek Csabával az eltelt évek alatt eléggé más zenék voltak ránk hatással, nem hinném, hogy egy teljes új albumot is készítenénk. De a közös munka során azért évente egy-két új dal beleférhet.