„A muzsika ma ott tart, mint ahol az irodalom tartott 1918-tól 1921-ig. Ez: a megsemmisülés, a régi formák széttörése, atonalitás és fülsértő diszonancia. Ez nem a »jövő zenéje«, mint Wagner Richárd muzsikája volt. Paul Hindemithet és Bartók Bélát, Schönberget és a többieket sohasem fogják suszter inasok fütyülni az uccasarkokon, sohasem kerülnek majd a nép ajkára. Ez mindig »exkluzív zene« marad, amit megért néhány »újért« rajongó polgári smokk, néhány agyonszublimálodott vénkisasszony és zenével, zeneelméletekkel jóllakott muzsikus. Biztosak vagyunk benne, hogy egy-két évtized alatt elfelejtik őket, akárcsak Kandinszky képeit, Kassák Lajos képverseit vagy Kurt Schwitters sületlen számversét.”
Így írt a Korunk kolozsvári folyóirat rögtönítélő publicistája 1933-ban a modernekről, nem elfelejtve leszögezni, hogy „minden művészet gyökere a nagy tömegekben van”. Ha valaki suszterinasok által fütyülhető művészetet ígér, azóta is illik gyanakodni. Szombaton mindenesetre lehetőségünk lesz agyonszublimálódni, hiszen Balog József zongoraművész Bartók és „a második bécsi iskola”, Schönberg, Berg, Webern műveiből játszik a Bartók Emlékházban (december 2., hat óra).
Másnap sztártestvérpár érkezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívására. Daniel és Andreas Ottensamer egyaránt a klarinéttal futottak be, utóbbi azonban, miként most is, egyre többet vezényel. Ezúttal Stravinsky Bázeli concertója, Weber Esz-dúr klarinétversenye és Beethoven II. szimfóniája lesz műsoron (Zeneakadémia, december 3., fél nyolc).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
