Tartalom

MaNcs 35. évf. 48. sz. (2023-11-29)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Plakát a Lipótmezőn

Ebben is benne volt a Soros keze. A nemzeti konzultációban – izé, egy darabig. Aztán lebukott a Soros keze, mert az éberség elől nem lehet elbújni, nem hogy egy kéznek, de még egy csálén álló mutatóujjnak sem. Az éberség éber reggel, délben és a nagy sötét éjszakában is.

A szerk.

A szerk.

Játék a vízzel

„Szeretettel értesítem önöket, hogy sikerült végképp elhárítanom az atomháború rémét az emberiség feje fölül. Módszerem egyszerű volt és zseniális: elintéztem a nagyhatalmak megbízottjánál, hogy az atombombákat ezentúl Magyarországon gyártsák, magyar vállalatok közreműködésével” – írta Moldova György 1967-ben.

Publicisztika

Vas Gábor

Publicisztika

Újrahasznosított szólamok

Támadás a demokrácia ellen a politikamentesség jelszavával

A Magyar Orvosi Kamara volt elnöke a távozását egyebek mellett azzal indokolta, hogy a testületet olyanok vezessék, akikre „az árnyéka sem vetül a politikai kötődésnek”.

Egotrip
Belpol

Interjú

Belpol

„Nem kellene ismét ugyanazt a hibát elkövetni”

Lőrincz Viktor Olivér, az Akadémiai Dolgozók Fórumának alelnöke

Egyetemi szervezetek és kutatók tiltakoznak, miután egy törvényjavaslat végleg megszüntetné az MTA ráhatását a magyar kutatóhálózatra. Az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) ­alelnökével azután beszélgettünk, hogy az egyesület nyilatkozatot tett közzé az ügyben.

Százezerrel kevesebben vallották magukat cigánynak tavaly, mint az előző népszámláláson

Belpol

Kinek szégyen?

„Nem túl szexi”, „szégyen”, „jobb titkolni” – mit mondhat el magáról az az ország, ahol a legnépesebb kisebbség ily módon nyilatkozik meg a saját identitásáról? Ahol az állampolgárok megváltoztatják a nevüket, hogy ne érje őket sérelem a származásuk miatt? Ahol 2022-ben 210 ezren vallották magukat a cigány kisebbséghez tartozónak, miközben a valós számuk 600–800 ezer közötti lehet?

Egy sikeres iskolaigazgató öngyilkossága

Belpol

Hírzárlat halál után

A gyulai kórházban öngyilkos lett Maczik Mihály, ­Békéscsaba egyik szakközépiskolájának az igazgatója. Az intézményben 1990 óta tanított, és 2000 óta vezette az iskolát, amely az irányítása alatt nagy fejlődésen ment keresztül. Az utóbbi időben viszont az iskola ­miatt több minden is nyomaszthatta.

A Mi Hazánk és az összeesküvés-elméletek

Belpol

Csatornázás

A Fidesz az elmúlt egy-másfél évtizedben sikerrel ­vette át a népszerű szélsőjobbos toposzokat az idegengyűlölettől a nyílt homofóbián át azon tézisig, mely ­szerint a liberálisok fel akarják számolni a büszke nemzeteket, kevertté tenni a tiszta vérvonalat. Azért a virtigli szélsőjobb is él és virul.

Nem épül meg a váci kórház rendelőintézete

Belpol

A szó elszállt

Bár a kormány 2018-ban ezzel (is) kampányolt, máig nem épült új rendelőintézet Vácon. Elkülönítettek ugyan e célra több mint ötmilliárd forintot, ám a beruházást végül lefújták. A Fidesz az EU-t és az ellenzéket okolja újabb be nem váltott ígéretéért.

Mit ér hat hektár erdő Szeged szélén?

Belpol

Kivágni és ültetni

Rendelettel akadályozta meg a kormány, hogy Szeged közgyűlése megvédhesse a kivágástól az erdőt, amely az egyházmegye futballstadionja mellett áll. Kiss-Rigó László püspök iskolát építene oda. A vitában elhangzott: erdő az, amit gondoznak, és az állam olyat ültetne a szóban forgó „dzsumbuj” helyett.

Interaktív

Interaktív

Szüret 2023/48.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Kritika

Film

Kritika

Hol itt, hol ott

Ridley Scott: Napóleon

Már akkor tudni lehetett, hogy a maestro valami turpisságra készül, amikor Joaquin Phoenixre, az önbizalom-hiányos, tragikusan túlkompenzáló férfiak specialistájára osztotta a címszerepet.

Film

Kritika

Profik egymás közt

David Fincher: A gyilkos

Tipikus természetfilmes jelenet: a ragadozó ugrásra készen lesi reménybeli zsákmányát, türelmesen várakozik a tökéletes pillanatra, hiszen tudja, csak egyetlen esélye van.

Könyv

Kritika

Mint a vízipisztoly

Javier Marías: Tomás Nevinson

Az elején szeretni is lehet ezt a történetet, például az esszészerű, érzelmes előhangért: így célozta meg az egyszeri vadászember Hitlert – már a ravaszon volt az ujja –, és aztán ezért nem lőtte le.

Színház

Kritika

Szuperwumen és Wándörmen

Wándör Wumen és Szupermen

A színház jövőjéről humoros vagy éppen keserű utópiákat is közlő, Két ország – két színházi kultúra? című tanulmánykötet egyik írásában (Kovács Bálint jegyzi) egy kőszínházi kolléga így szól a szabadúszóhoz: „Ti, függetlenek, kétszáz éve is azt mondtátok, hogy a szakadék szélén vagytok, aztán valahogy még mindig játszogattok itt-ott. (…) úgy látom, nagyon, nagyon tágas hely az a szakadék széle.”

Koncert

Kritika

Bolond hangszer

Fazıl Say: Goldberg-variációk

Nyilvánvalóan Glenn Gould „bűne”, hogy a zongoristák felesküdtek a dünnyögésre meg a dúdolásra. Gould ugyanis elsőként, majd’ hetven évvel ezelőtt sikerlistás lemezt csinált a Goldberg-változatokból.

Film

William Friedkin (1935–2023) életműve

Film

Kard által

Önmaga legkíméletlenebb kritikusa és legkitartóbb mítoszépítője, zsánerek közti kötéltáncos, mesterművek és vállalhatatlan fiaskók készítője, a hatalom bírálója és a férfias tekintély tisztelője.

tévésmaci

Film

Rókák és pipacsok

Amikor Sztupa és Troché az Országos Pecsételő és Iktató Vállalatnál dolgoztak, az ablak volt a mindenük.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„Egy idegen nyelv”

Mészáros Flóra művészettörténész

Most jelent meg Lantos Ferencről szóló monográfiája, ennek kapcsán az absztrakt művészetről és a nonfiguratív nyelv szellemi aspektusáról beszéltünk.

 

Zene

Interjú

Zene

„Mint egy kiképzőtábor”

Charlie Steen énekes

A Reflektor Fesztivál fő fellépője a Shame volt. Az angol posztpunkzenekar frontembere a koncert előtt adott interjút a Narancsnak. Kiderült, hogy a színfalak mögött sokkal visszafogottabb figura, mint a közönség előtt.

Visszhang

Visszhang: lemez

Visszhang

Balog József: Viennese Romance

„A mennyben talán majd megengedik nekem, hogy ne adjam fel Bécset mint örök otthonomat” – írta Beethoven a városról, amely befogadta őt.

Visszhang: film

Visszhang

Egy zuhanás anatómiája

Bergman és a tárgyalótermi dráma találkozik a korábban feledhető munkákkal jelentkező Justine Triet érdemein felül díjazott filmjében.

Visszhang: tévésorozat  

Visszhang

A láthatatlan fény

A háborús filmek olyanok, mint a nagyszülők történetei: míg néhány évtizede lenyűgöztek, mára már kicsit túl jól ismerjük azokat.

Könyv
Tudomány

Napóleon a történelemben és a filmvásznon

Tudomány

Kalap, kabát

Nem valószínű, hogy pont Ridley Scott látványos és szórakoztató (ám a történelmi hitelességre többnyire fittyet hányó) filmje nyomán fogják újraértékelni a kutatók Bonaparte Napóleon világtörténelmi szerepét.

Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Ganjang

Sertésszűz szójaszószos, karamellizált gombával és sütőtökpürével

Lokál

helyrajzi szám

Lokál

Ikarus 180

Igaz, hogy az 1961-es Budapesti Nemzetközi Vásáron már bemutatták az Ikarus 180-ast, ám a kiállított járműben nem volt motor, így legfeljebb gyönyörködni lehetett benne.