A MOME-ra jár, punkot ordibál, és a karantén alatt írt egy restiben búsongós, zongorás lemezt a Gustave Tigerből ismert Dorozsmai Gergő gitáros-producerrel, ami az év egyik legkellemesebb meglepetése. A Csókolomot és régi sanzonokat idéző Senki nem beszél kapcsán nagyurakhoz dörgölőző ősrockerekről és a drámázós dalírás kihívásairól is beszélgettünk.
Poptörténeti pillanat lehetett, amikor Steve Marker amerikai gitáros 1994-ben megpillantotta az MTV 120 Minutes című műsorában a skót Angelfish posztpunk/goth együttes egyetlen klipjét (Suffocate Me).
Már az is méltó volna figyelmünkre, ha az idén 72-t betöltött zenész (Kolinda, Makám, Pangea, Tin-Tin Quartet, Ektar, Trio Squelini) és színházi alkotó (Orfeo, Stúdió K, Hólyagcirkusz) karcolatait csak az életműve támasztaná meg.
A rehabilitációja óta először a Budapest Bár koncertjén énekelt közönség előtt.
A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.
A norvégiai Bergenből való Erlend Øye és Eirik Glambek Bøe akusztikus duója kisebb forradalmat keltett, amikor 22 éve feltűntek a színpadon, majd kiadták első, Quiet Is the New Loud című albumukat.
A hazai lo-fi hullám idején indult zenekar tavaly ünnepelte 10. születésnapját, ebből az apropóból terveztek kiadni egy dupla lemezt a korai dalaik újravett verziójával.
A romantikus repertoár sokszor patetikus, tartja a közvélekedés, pedig az irónia is ott van a romantikusok eszköztárában: megtaláljuk sokaknál, Heinétől E. T. A. Hoffmannig, Berlioztól Schumannon át Richard Straussig.
