Magyar Narancs: A 80-as évek végén az éppen kibontakozó indusztriális színtérhez (Art Deco, Bp. Service) csatlakozott a CMC, de előtte már játszottál egy punkzenekarban a Sexepil tagjaival. Ez volt a Véraláfutás.
Szász György: Az egy alkalmi együttes volt. Az volt a tervem, hogy csinálunk egy punkzenekart, de végül csak egy rögtönzött koncertet adtunk a bölcsészkaron. Hegyi Zolival ők egy profi formáció voltak, és a srácok inkább vele folytatták a zenélést. Én pedig 1986-ban megalapítottam a CMC-t Méhész Zoltánnal – annak idején együtt rúgtak ki minket a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumból. Ő akkoriban a Matuska Silver Soundban, Bernáth(y) Sándor izgalmasan előremutató zenekarában játszott, és hozta magával Szántó Zolit is, aki a Sziámiban is basszusgitározott. Egy évvel később csatlakozott hozzánk Kósa Vince, aki az Art Decóban és a Bp. Service-ben játszott. Méhész Zoli távozása után alakult ki a CMC klasszikus triófelállása.
MN: Mi vonzott az ipari zenékben?
SZGY: Mi akkor nem foglalkoztunk vele, hogy ez indusztriál vagy sem. Megtetszettek az akkor frissnek számító zenék, a Test Dept., a Throbbing Gristle, a Cabaret Voltaire, Joy Division, Brian Eno. Volt egy hatalmas változás a zenében, és mi is ennek hatására próbáltunk játszani. Ma 132 címkét ragasztanak egy zenekarra, de akkor szimplán alternatívnak hívtuk ezeket a zenéket.
MN: Azért a CMC két szintetizátor, gitár, ének felállása eléggé kilógott a gitáralapú magyar undergroundból, ahogy a versszerű, kántált szövegek vagy az élő dob és a dobgép keverése is.
SZGY: Ezek a zenekarok, például a Test Dept. vagy a The Young Gods, hamar eljutottak Magyarországra, így a koncertek révén is óriási hatást gyakoroltak ránk. Az élő dob és a gépdob keverése azóta is mániám. Hatalmas szerencse, hogy Szántó Zoli már akkor meg tudott írni számítógépen bármilyen zenét. Mutattam neki egy dalt, hogy ez a feeling kéne, és másnap hozott rá hat témát. A számítógépes zene akkor még újdonságnak számított, úgy kellett Bécsből becsempésznünk a cuccokat, mert itthon nem lehetett ilyenekhez hozzájutni. A narráció meg úgy jött, hogy már akkor is sok verset, szöveget írtam, de énekelni nem tudok, ezért az nem is jöhetett szóba.
MN: Hogyan nézett ki egy CMC-koncert a hőskorban?
SZGY: Csináltunk egy félplayback-alapot, azt összehangoltuk az akkor legjobb minőségűnek számító SABA videómagnó segítségével a vetítéssel, és arra játszottunk rá élőben. Akkor még nem sokan kísérleteztek samplingelt bejátszásokkal. Nem is volt gyakran koncertünk, mert kevés helyen voltak adottak a technikai feltételek. Ahol nem lehetett vetíteni, ott nem léptünk fel.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
