Monoswezi: Shanu Mono (mint „egy”) és swezi (mint a „világ” egy dél-afrikai nyelvjárásban), egyfelől. De szimpla mozaikszóként is sokat mond a név: Mozambik, Norvégia, Svédország és Zimbabwe első betűiből… Történt ugyanis, hogy egy norvég jazzmuzsikus, a billentyűs és fúvós Hallvard Godal Mozambikban tanyázva összeállt az ütős-gitáros Calu Tsemanéval, és magával csalta Norvégiába, ahol aztán csatlakozott hozzájuk a zimbabwei kalimbás-énekes Hope Masike, valamint két svéd zenész, a dobos Erik Nylander és a bőgős Putte Johander.
Persze, istenigazából nem a származásuk kapcsán vált eggyé a világuk. Hanem mert úgy képesek összegyúrni Godal, Tsemane és Masike szerzeményeit, hogy abból egy kimondottan jellegzetes zenei univerzum teremtődik, éppúgy építve Tsemane és Masike afrikai gyökereire, mint az északi urak jazzes hagyományaira. A Shanu már az ötödik albumuk, és érzésem szerint a legjobb, magába szippantva egy jó adagot az elektronikus alapú tánczenék lüktetéséből is. Új hangként a mellotront is bevetette Godal, és ez megint csak jót tett az összképnek; kár, hogy egyik-másik dalba belerondít egy szintetizátor. De hát ugye semmi sem tökéletes ebben a világban… Még ha Masike elbűvölő hangja olykor azt az érzést kelti is. (Riverboat Records, 2021)
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
