Jó pár éve egy francia áruház dolgozói december közepén sztrájkba kezdtek, mert nem bírták elviselni, hogy minden nap, reggeltől estig karácsonyi zenét kell hallgatniuk. Franciaországban „nemzeti sport” a sztrájk, így nem csoda, ha az ilyen témájú végtelen számú tudósítás maga alá temeti a régebbi híreket.
Találtam továbbá egy 2017-es írást az Inc.com oldalon Melody Wilding performance coach – ezt, attól tartok, ma már magyarul is így mondjuk – a New York-i Hunter College emberi viselkedéstan professzora tollából. A cikk címe így szól: A neurológia szerint az ünnepi zene mentálisan kimerítő, amihez az alcím hozzáteszi: Tanulmányok bizonyítják, hogy a stressz és a karácsonyi dalok nem mennek együtt. A Business Insider által átvett cikk a magyar online sajtóban is felütötte a fejét, és a manapság népszerű üzleti-laza stílusban fordítva így olvashattuk viszont: „mindez azért van, mert az agyad egyszerűen túltelített lesz, és negatív válaszokkal reagál a túltolt karácsonyi zenékre”.
A túltolás problémája nem állna fent, ha az emberiségnek olyan szezonális zenei repertoár állna rendelkezésére, melynek minden dallama egyforma hatékonysággal indítja be az ünnepi készülődéshez szükséges pavlovi reflexeket.
A sütés-főzés-takarítás-ajándékvásárlás tevékenységsort inspiráló nóták száma azonban limitált.
A magyar kultúrkörben legalább egy versszakkal mindenki ismeri, énekli a következőket: Mennyből az angyal, Kiskarácsony, Nagykarácsony, esetleg Ó, gyönyörűszép, titokzatos éj. Soha meg nem kopó népszerűségnek örvend a Csendes éj, amely azonban már osztrák eredetű, és Stille Nacht címmel Franz Xaver Gruber (1787-1863) orgonista, karnagy komponálta 1818-ban. A világ nagy részén Silent night-ként ismert dallam Gruber eredeti verziójában egyébként csöppet különbözött ma ismert formájától. Az ilyen átalakulás, itt a záró ütemek változása, mondhatni természetes része annak a folyamatnak, amikor egy eredetileg műzenei melódia „a nép ajkán” kel önálló életre.
Ausztria földrajzi és kulturális közelségének köszönhetjük az O, Tannenbaum-ot is, amelynek magyar szövege énekelve, valljuk be, csak apró, zeneileg érzékeny csalásokkal él meg. Ó, szép fenyő, ó, szép fenyő,/ De jó hogy mindig zöldellsz!/ Nem foghat rajta nyár, se tél,/ Színt nem cserél a tűlevél. Mert nálunk, ugye fenyő van és nem fenyő, még ha a tűleveles sor ötletessége kárpótol is némileg ezért. Dalszöveget más nyelvből átültetni mindig kompromisszumokkal jár, még akkora költők számára is, mint a fenti versszakot jegyző Fodor Ákos (1945-2015). A Kádár-kor vallástalanított Karácsonyainak dallamvilága szigorúan „családban marad” alapon bővülhetett további egyházi: Dicsőség mennyben az Istennek, és betlehemes: Pásztorok, pásztorok örvendezve, Pásztorok, keljünk fel!, vagy éppen népzenei eredetű énekekkel: A kis Jézus megszületett. Apai nagyszüleimnél tartott nagycsaládi Karácsonyokon a felsorolt dalok mindegyike közös éneklés tárgya volt.
Evezzünk most nemzetközi vizekre, mégpedig az Ah! vous dirai-je, maman (Ó, anyám, elmondanám) kezdetű énekkel. Az eredetileg francia pásztordal magyar szövegét Rossa Ernő (1909-1972) dalszövegíró, karnagy, zeneszerző írta, aki többek között a Munkásőrindulót is jegyzi. Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó! – énekeljük az 50-es évek óta itthon, míg a legelterjedtebb angol nyelvű változat így hangzik: Twinkle, twinkle, little star, how I wonder what you are!, és amely verzióban sem a Szent Miklós-pótló Дед Мороз (Gyed Maróz), sem pedig egyéb téli ünnepkörhöz tartozó referencia nem szerepel, bár gyanús, mégiscsak a Három Királyokat vezérlő betlehemi csillagról lehet szó.
Ha a Twinkle, twinkle-t nem is, de a Jingle Bells-t, a Joy to the World-öt, a Deck the Halls-t, az Adeste fideles-, vagy a Winter Wonderland dallamát mindig megtaláljuk a Disney-kultúrán edzett fogyasztói közönségnek szánt egyvelegekben, a világhíres pop-, rock-, jazz-, vagy klasszikus-zenei sztárok év végi albumain. Amerikai karmesteri működésem kezdetén hamar megismerkedtem a Christmas Medley műfajával, amely nem más, mint népszerű dalok okosan összefűzött zenekari letétje, és amely nagy számban úgynevezett sing-along-ra is alkalmas. Utóbbi esetén a közönség, mintegy élő szimfonikus karaoke-kísérettel, a zenekarral együtt énekelheti kedvenceit. Az áruházak eladóit, és vásárlóit őrületbe kergető karácsonyi slágerválogatás is legtöbbször ilyen medley, igaz ott, a sztrájkhangulat fokozódását is elkerülendő, a hangos éneklés ellenjavallt.
Van két kommersz karácsonyi dallam, amelyek zenei együgyűségük folytán engem személyesen is az őrületbe tudnak kergetni: a Carol of the Bells és a Little Drummer Boy (Carol of the Drum).
Előbbi egy ukrán népi dallam amerikanizált verziója, utóbbit Katherine Kennicott Davis (1892-1980) tanár, zongorista-zeneszerző komponálta 1941-ben. Az igazság az, hogy minden sláger-gyanús dallam alapvető tulajdonságai közé tartozik az egyszerűség és a repetíció, ám én valahogy pont ennél a kettőnél érzem úgy, hogy ami sok, az sok. Az önmagukban is ismétlődő, csupaszon-egyszerű melódiák egyrészt remek alapanyagai a variálásnak – ezért is léteznek megszámlálhatatlan feldolgozásban – másrészt háttérzeneként, megállás nélkül hallgatva valóban lehetetlen tőlük menekülni.
Az Országos Településrendezési és Építési Követelmények költői címet viselő, 253/1997. (XII. 20.) számú kormányrendelet meghatározása szerint fényszennyezésnek hívják azt a jelenséget, amikor „olyan mesterséges zavaró fény, ami a horizont fölé, vagy nem kizárólag megvilágítandó felületre és annak irányába, illetve nem a megfelelő időszakban világít, ezzel káprázást, az égbolt mesterséges fénylését vagy káros élettani és környezeti hatást okoz, beleértve az élővilágra gyakorolt negatív hatásokat is.”
Úgynevezett zajszennyezés esetén az ide vonatkozó, 284/2007. (X. 29.) rendelet hatálya azokra a tevékenységekre, létesítményekre terjed ki, amelyek környezeti zajt, illetve rezgést okoznak vagy okozhatnak. A „gazdasági területek zajtól nem védendő részén nappal 55 dB, éjjel 45dB” engedélyezett.
Semmi és senki nem véd minket azonban a hallást károsító határérték alatti erősségű, limitált alapanyagú zene okozta stressztől,
amely a fényszennyezéshez hasonlóan mostanra civilizált környezetünk természetesnek elfogadott részévé lett. Én személy szerint egész évben boldogabb és kiegyensúlyozottabb lennék, ha a normává vált folyamatos hangháttér — lift-, és lounge-zene, várótermi és éttermi internet-rádióból áradó dallamok — helyett sokkal több közös térben lenne csönd. Az ünnepi időszakot illetően pedig nem tanácsolhatok mást, mint hogy otthon, amennyit csak lehet énekeljünk közösen, míg a a hangszennyezett tereket, ahogy azt a bejglivel is minden évben megpróbáljuk, élvezzük mértékkel.
A szerző karmester, tárcasorozata Zene hetilapra címmel fut a Magyar Narancsban. Karácsonyi dupla számunkban a klasszikus zene kínai térhódításáról írt remek esszét.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
