Lemez

Bikaszarv a falon

Taurus Ex-T 25-75-82

Kritika

Nem mondhatnánk, hogy az egyre szaporodó magyar rocktörténeti leírások fukarkodnának a legenda/legendás szó használatával, illetve az aranybetűs dátumokkal. De ezek közül is kimagasodik a mindössze másfél évig működő Taurus Ex-T 25-75-82 (a továbbiakban: Taurus) együttes bemutatkozása a Budai Ifjúsági Parkban, 1972. május 1-jén.

Az addig soha nem látott érdeklődés még csak nem is annak volt köszönhető, hogy a sajtó a Taurust a „második magyar szupergroupként” emlegette (az első a Locomotiv GT volt). Inkább az volt az érdekes, hogy a külvárosok gitárkirályaként istenített Radics Bélával álltak össze olyan zenészek – Som Lajos basszusgitár, Brunner Győző dobos és Balázs Fecó (akkor még Ferenc) billentyűs –, akik az 1970-es évek elején a Csepelen, Kőbányán és Angyalföldön gyűlölt belvárosi popzenekarokban, a Metróban, a Neotonban játszottak. A későbbi visszaemlékezések szerint Balázs és Som ötlete volt, hogy miután a Neoton afrikai fellépéséről hazafelé, Hollandiában sikerült bejutniuk az akkor csúcson lévő Black Sabbath koncertjére, valami hasonlóval próbálkozzanak idehaza. És mivel Ozzy Osbourne-hoz mérhető hiteles fazont nem találtak volna, Radics Bélát, „a magyar Jimi Hendrixet” keresték meg.

Mindez logikus döntésnek tűnt, hiszen a hazai pop-rock zenében legfeljebb Szörényi Leventéhez és Zoránhoz mérhető sztárkultusz vette körül a gitárost, bár Radics mégsem volt annyira egyszerű eset. Ő nem attól lett sztár, hogy a számait játszotta volna a rádió, vagy sikerrel szerepelt volna a Táncdalfesztiválokon. Radics azzal futott be, hogy a Tűzkerék nevű zenekarával Jimi Hendrixet, Creamet, vagyis a korabeli magyar beatzenét jócskán meghaladó dolgokat játszott, ráadásul a megszokotthoz képest sokkal vadabb színpadi attitűd jellemezte – a fogával tépte a húrokat, sörösüvegből itta a vodkát koncert közben stb. –, így elsősorban azokat a periférián élő fiatalokat varázsolta el, akiket be sem engedtek volna egy Illés- vagy Metro-koncertre.

A Tűzkerék együttesre azonban nemcsak botrányosnak minősített koncertjei vagy Radics viselkedése miatt nem voltak vevők a popzenét a hetvenes évek elejére sikerrel domesztikáló monopóliumok – rádió, televízió és hanglemezgyár –, de azért sem, mert addigra véget ért a koppintós zenekarok kora; a pár évvel korábbi külföldi slágerek előadása átkerült a vendéglátóipar hatáskörébe, rádió- vagy lemezfelvételre kizárólag azok számíthattak, akik magyarul énekeltek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.