Lemez

Bikaszarv a falon

Taurus Ex-T 25-75-82

Kritika

Nem mondhatnánk, hogy az egyre szaporodó magyar rocktörténeti leírások fukarkodnának a legenda/legendás szó használatával, illetve az aranybetűs dátumokkal. De ezek közül is kimagasodik a mindössze másfél évig működő Taurus Ex-T 25-75-82 (a továbbiakban: Taurus) együttes bemutatkozása a Budai Ifjúsági Parkban, 1972. május 1-jén.

Az addig soha nem látott érdeklődés még csak nem is annak volt köszönhető, hogy a sajtó a Taurust a „második magyar szupergroupként” emlegette (az első a Locomotiv GT volt). Inkább az volt az érdekes, hogy a külvárosok gitárkirályaként istenített Radics Bélával álltak össze olyan zenészek – Som Lajos basszusgitár, Brunner Győző dobos és Balázs Fecó (akkor még Ferenc) billentyűs –, akik az 1970-es évek elején a Csepelen, Kőbányán és Angyalföldön gyűlölt belvárosi popzenekarokban, a Metróban, a Neotonban játszottak. A későbbi visszaemlékezések szerint Balázs és Som ötlete volt, hogy miután a Neoton afrikai fellépéséről hazafelé, Hollandiában sikerült bejutniuk az akkor csúcson lévő Black Sabbath koncertjére, valami hasonlóval próbálkozzanak idehaza. És mivel Ozzy Osbourne-hoz mérhető hiteles fazont nem találtak volna, Radics Bélát, „a magyar Jimi Hendrixet” keresték meg.

Mindez logikus döntésnek tűnt, hiszen a hazai pop-rock zenében legfeljebb Szörényi Leventéhez és Zoránhoz mérhető sztárkultusz vette körül a gitárost, bár Radics mégsem volt annyira egyszerű eset. Ő nem attól lett sztár, hogy a számait játszotta volna a rádió, vagy sikerrel szerepelt volna a Táncdalfesztiválokon. Radics azzal futott be, hogy a Tűzkerék nevű zenekarával Jimi Hendrixet, Creamet, vagyis a korabeli magyar beatzenét jócskán meghaladó dolgokat játszott, ráadásul a megszokotthoz képest sokkal vadabb színpadi attitűd jellemezte – a fogával tépte a húrokat, sörösüvegből itta a vodkát koncert közben stb. –, így elsősorban azokat a periférián élő fiatalokat varázsolta el, akiket be sem engedtek volna egy Illés- vagy Metro-koncertre.

A Tűzkerék együttesre azonban nemcsak botrányosnak minősített koncertjei vagy Radics viselkedése miatt nem voltak vevők a popzenét a hetvenes évek elejére sikerrel domesztikáló monopóliumok – rádió, televízió és hanglemezgyár –, de azért sem, mert addigra véget ért a koppintós zenekarok kora; a pár évvel korábbi külföldi slágerek előadása átkerült a vendéglátóipar hatáskörébe, rádió- vagy lemezfelvételre kizárólag azok számíthattak, akik magyarul énekeltek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk