Miért is? Talán - a fenti értelemben - túl sok a koncepció a regény körül, vagy túl sokat ígér szerkesztője erről az "ízig-vérig erotikus" regényről, mindenesetre nehéz ártatlan módon hozzáfogni elolvasásához. Eleve terhelt tárgy a Megérkezés, hajlamos arra, hogy kivívja olvasója gyors tetszését vagy elutasítását.
A probléma, legalábbis számomra, sokrétű: Pályi eddig vitathatatlan erényeit, a jelenetezést, a sűrítést, a stilisztikai következetességet érinti. Az az elmozdulás jelenti elsősorban a könyv végzetét, mely már az Éltem és a Másutt kompozícióit is elválasztja egymástól: a monologikus gondolati reflexiók előretörése a konstatív nyelvhasználat rovására. Úgy gondolom, általában is, de a Megérkezés esetében különösen igaz, hogy Pályi jelenetezésben sokkal meggyőzőbb, mint gondolatiságban: amint a történet visszavonul, bölcseleti apropóvá silányul, egy
kényszeredett metafizika
körvonalai tűnnek elő. Az Éltemben Maday Veronika hosszas kínlódásának története "misztikus" történet (Nádas Péter kifejezése), mégpedig az olvasó beavatásának értelmében: letehetetlen olvasmány, története nem nagy történet, hanem egy rítus felülete, melyben a befogadó is teljes mértékben érdekelt. Az Éltem néhány órányi olvasásának következménye olvasói nyomor és katartikus vesetájéki bizonytalanság.
A Megérkezésben Pályi másképp ír. A regény által biztosított kereteket szereplői telebeszélik a testi megváltás kétes ideológiájával, miközben a mű alig él a cselekményesítés lehetőségeivel; egymásután jönnek az erotikus fragmentumok, mindaz, ami az egyik főszereplő, Baróti szűk életmetszetébe belefér, az álom- és fantáziaképek sematikus áthallásai sem sokszorozzák meg élményeinket. Mindez így folyik nagyjából háromszáz oldalon keresztül, míg a halál küszöbén feltűnik a megváltás az anális beteljesülés ígéretében.
Pályi ráadásul nyelvet akar találni a szituációhoz. Ez volna mondjuk a test filozófiája, ünnepi köntösben. (A "filozófia" ez esetben ráadásul erős túlzás.) Ezzel azonban lemond a modalitásokról, eltünteti az egyszerű tudomásulvétel pozíciója által biztosított kreatív lehetőségeket, mely oly jellemző volt eddigi írásaira. Felcseréli őket nekihevült monológokra, szubsztancializált élményfelhőkre, ahol az egyesülés mikroleírásai általában éterien semmitmondóak. A regény szövege helyenként túlságosan fényes, szókapcsolatai keresettek, főleg a tabu szavak körül sok a hercehurca. Pályi sokszor nekimegy ugyan, és kimondja, hogy
fasz meg pina,
de azért odaken egy kis tanár nénis pirosítót (lásd "pinabozont", "ondógejzír" és "szerelmi csiriz"), vagyis Baróti beleköhint, mikor Pályi mondaná. Aztán itt vannak a személynevek: Baróti Dániel még hagyján, de Zengő Zsuzsa, Cséplő Klári, Gyalu Maris még egy Németh László-regényben is meghökkentő névparádénak tűnne. Világos, hogy ezek a stilisztikai elemek is a politikumból kivetkőzött és a testiség felé forduló ember bemutatásának mozzanatai, de az már nem, hogy pontosan miért ezek a nevek, szférák, magasságok kellenek a Megérkezéshez.
A másik kifogásom, mely az előző stilisztikai jellegű problémát igazán meghatározóvá teszi, a regény zavarba ejtő egyszólamúsága. Megszokhattunk Pályitól, hogy szövegeit kimunkálja, a kompozíciót pontosan megtervezi. Nekem úgy tűnik, ezúttal túl is lőtt a célon. Azzal, hogy a monológformát választotta, megteremtett egy hangot, mely magára hagyva egyenes vonalú, egyenletes mozgást végez a regényben. Ebből sem az elbeszélés technikai váltásai, pontosabban egyszeri törése, sem az a fantomkompo-zíció nem billenti ki a szöveget, amelyet a "mondta" narrációs jelzéseinek beiktatásával hoz létre a regény. Baróti kétfelé beszél, hol Icának, hol Zsuzsának mondja a magáét, miközben, az emléke-zés logikáját imitálva, ugrál az elbe-széltek idejében. A saját emlékeit fölmondó hang mellett az olvasó fölösleges és magányos figurává válik: a narrátor nem hozza játékba saját gondolatiságát, nem teszi ki igazi terrornak, ezzel egy zárt ideológia kibontakozását kísérheti figyelemmel a tétlenségre kárhoztatott olvasó. Fülszövegnyelven: az olvasás kalandja hiányzik Pályi regényéből. Szemben eddigi szövegeinek kooperatív, beavatás jellegű erejével, a Megérkezés inkább riasztó, beszűkült kísérletnek tűnik, amely modorával és zártságával lemond rólunk, befogadókról.
Mennyi marad akkor Pályi András regénye nyomán? A közismert Demjén-frázissal élve: lefut a szalag, és kész. Nem maradnak kérdések.
Krommer Balázs
Kalligram, 2003, 314 oldal, 2490 Ft
