Tartalom

MaNcs, XV. évf. 51-52. szám, (2003.12.18 (2003-12-18)

Snoblesse
Egotrip

Sajó László: Öt és feles

Egotrip

Tízmillió forintos tárca

A kultuszminisztérium pályázatot hirdetett, K. Dezső nem hitt a szemének. Telefonozott J. Attilának, bár tudta, költőtársa épp Siestázik, nem akarta zavarni. De egy ekkora ügy!

Egotrip

Végel László: Balkáni tükör(Nemzeti üzlet)

A szerb határrendőr szigorúan végigmérte a mikrobuszban ülő bundás belgrádi hölgyet. "Ön magyar állampolgárként több mint három hetet tartózkodott Szerbiában, rendőrségi bejelentőlappal kell rendelkeznie. Hol szállt meg? Rokonoknál, ismerősöknél, szállodában?" A nő felháborodottan közbevágott. "Miféle magyar állampolgár? Szerb vagyok, mint ön. Én ezt a passzust drágán megfizettem." A határrendőr azonban makacskodott. "Lehet, hogy szerb, de magyar útlevele van. Kérem a rendőrségi bejelentkezési lapot. Különben beütjük a pecsétet, hogy szabálysértés miatt egy éven át nem teheti be a lábát Szerbiába. Minden külföldinek, aki három napnál tovább tartózkodik az országban, be kell jelentkeznie a rendőrségen. Csak ki kell töltenie egy űrlapot, és a házigazdája aláírja."

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip (A spekulánsok éve)

Jó éve volt annak, aki ügyesen játszott a forinttal. No nem a snúrra vagy hasonló gyermekded játékokra gondolok, hanem a pénzügyi spekulációra. A spekuláns akkor boldog, ha sokat és kiszámíthatatlanul mozog az árfolyam, és idén ez megadatott neki a forintpiacon. Neki mindegy, hogy drágul vagy gyengül a forint, csak egy a lényeg: jól lője be az irányt, és lehetőleg előbb, mint mások. Persze az sem árt, ha tétet is tesz rá, minél nagyobb összeget, annál többet nyer - vagy veszít (elvégre kockázat nélkül nincs rizikó). Ez különbözteti meg őt az értelmiségitől, aki szintén folyton spekulál, de ettől nem lesz gazdagabb, igaz, szegényebb sem. Hogy az egyéni nyerészkedésen túl mi mindenre jók a spekulánsok, azt Meir Kohn professzor szavaival érzékeltethetjük: "A narancslé határidős áraiból például jobb előrejelzés nyerhető a floridai időjárás rejtelmeit illetően, mint az országos meteorológiai szolgálat jelentéseiből!"

Publicisztika

Publicisztika

Megsemmisítő csapás

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn megsemmisítette a kórháztörvényt, amely az egészségügyi ellátás részbeni piaci alapokra helyezését gyorsította volna, s e folyamatot kívánta szabályozni. A testület azért döntött így, mert miután nyáron az államfő az aláírása előtt visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek megfontolásra, a kormánytöbbség még aznap este újra elfogadta azt - érdemi tárgyalás nélkül. Annak idején a szocialisták egyike-másika is úgy látta, e megoldás nem volt túl elegáns, de hát "a társadalmi érdek" előrébb való az alkotmányos molyolásnál.

Publicisztika

Hammer Ferenc: Osztály, vigyázz!(A társadalmi különbségek beismerésének szükségességéről)

A feltétlen kivételek közé sorolhatjuk a közteherviselés és a szociális juttatások párosa által megjelenített csereberét. Ha kilépünk a személyes viszonyok világából az állampolgárság színterére, a kiadások miatt kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, a bevételek feletti örömöt pedig a megkésettség s a dacos "hámmég jó hogy..." érzése keseríti. Az ebbéli általános bizonytalanság (mi jár nekem, és mi jár másnak tőlem) s az általa kiváltott lúzerparanoia nem ismeretlen a történelemben. Az egyik legkorábbi írott műfaj az adószedők felkoncolásáról szóló színes beszámoló, már a régi görögök is ismerték a potyautas-problémát, és a zsidó karitászetikában is az számít aranyfokozatú tranzakciónak, amikor az adomány feladója és címzettje sosem ismeri meg egymást.

Publicisztika

Dessewffy Tibor: Függő játszmák

Ha az emberiség története - osztályharcokon és osztálybékén túl - remények és csalódások története, akkor a magyar történelem különösen az. Az elmúlt 15 évben például két igen jelentős társadalom-lélektani maflást kaptunk - a harmadikat pedig épp most készülünk leakasztani.

Publicisztika

Kinek a pere?

Várható volt, hogy elfogják: már rég nem volt játékos. A gerillaháborút, a merényleteket nem ő szervezte, hanem Izzat Ibráhím ad-Dúrí tábornok. Vagy Uszáma bin Ládin. Vagy nem szervezi senki, csak úgy vannak, az előző rezsim helyi maradványai alakulnak öntevékeny robbantókörökké. Nem tudjuk, telefonáltunk a Pentagonba, nem veszik fel. Hogy elfogása miként hat majd a gerillaháborúra, szintén nehezen felmérhető. Az amerikai katonai felderítés ezek után bizonyára könnyebben bírja majd szóra a Szaddám visszatérésétől rettegő ira-kiakat. De a terror folytatódni fog. Már folytatódik.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

olvasói levelek

Graratulálok Gályarabok című alapos írásához, miután magam is dolgoztam megyei újságnál (Hajdú-bihari Napló), tanúsíthatom, hogy minden sora hiteles. Engedje meg azt is, hogy figyelmébe ajánljam www.vagy.hu című regionális internetes újságunkat, mely arra tesz kísérletet, hogy a vidéki sajtóban az önkormányzati média és a megyei lapok sajátos érdekszövetségén alapuló monopóliumon rést üssön.

Belpol

Belpol

Csányi Sándor OTP-vezér portréja - I. rész: A kívülálló

Csányi Sándor 1992 óta az ország legnagyobb kereskedelmi bankjának első embere. Kétrészes írásunk első felében pályája 1995-ig terjedő szakaszát tárgyaljuk, a "korai évektől" az OTP Bank tőzsdei privatizációjáig. Megkíséreljük rekonstruálni azt a folyamatot is, amelynek eredményeként egy állami bank vezető tisztviselőjéből Magyarország legbefolyásosabb bankár-üzletembere lett. Az OTP Bank vezére évek óta jelen van a legnagyobb hazai vállalat, a Mol igazgatótanácsában, december elejéig hasonló tisztséget viselt a Matávnál is, kiterjedt magánérdekeltségei pedig a hazai élelmiszeripartól a borászaton át a telekommunikációig terjednek.

Belpol

Gyurcsány Ferenc vidéken: Ember a Marsról

A hazai új baloldal vátesze. Vadprivatizációban nyerészkedő KISZ-káder. Az új tőkésosztály sikeres képviselője. Sokak szerint a baloldal következő miniszterelnöke. A Narancs másfél napig kísérte Gyurcsány Ferenc sportminisztert, az MSZP választmányának tagját vidéki körútján, hogy első kézből szerezzen benyomásokat Magyarország egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb politikusáról.

Belpol

Alzheimer-kór: Holt lelkek

Nem tudni, miért és pontosan mikor kezdődik az a folyamat az agyban, ami a teljes szellemi leépüléshez, az elbutuláshoz, valamiféle "élőhalott-állapothoz" vezet. Gyógyíthatatlan és visszafordíthatatlan, akár tizenöt évig is eltartó pokoljárás, amelynek során a beteg egyre távolabb kerül a valóságtól, mindent elfelejt, még a szenvedést is. A halál nemcsak számára, de a hozzátartozóknak is megváltást jelent.

Belpol

Női kézilabdavébé: Ezüstvasárnap

Amagyar női kézilabda-válogatott történetének mélypontja egyetlen emblematikus pillanatba sűríthető. Ez az 1991-es olaszországi C világbajnokságon, a törökök elleni meccsen esett meg: a török kapus, aki a lapos lövések védésének mestereként volt ismert, ellenben három próbálkozásból jó esetben kétszer tudta megérinteni a fölső kapufát, a második félidőben indítani próbálta szélsőjét. Ennek eredményeképp a félpályánál, a nézőtér nyolcadik sorában ülő svájci gyúró elvesztette szemüvegét. A magyar kispad hitetlenkedve nézett: atyaisten, hová kerültünk?

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

Az év szenzációjának minősítette a korábban Hegedős néven szereplő Fonó Zenekaran EUR"PAI MÚZEUMOK Száz európai múzeum közös portálja kezdte meg működését nemrég: a www.euromuse.net címen az intézmények nemzeti nyelvén és angolul közölnek alapvető információkat kiállításaikról és nyitva tartásukról, ezek frissességéről maguk a múzeumok gondoskodnak. A száz között osztrák, belga, cseh, dán, francia, német, brit, görög, ír, olasz, holland, spanyol, svéd és svájci múzeumok találhatók, de a kört szívesen tágítanák Közép- és Kelet-Európa felé.n KORA-DÍJ Az afrikai zene nemzetközi elismertetése céljából 1994-ben létrehozott Kora-díjat idén már 23 kategóriában adták át: a dél-afrikai gálaest élő közvetítését több mint 70 országban kb.

Külpol

cyber hírek

Kilencmilliárdnyian leszünk Háromszáz év múlva százbillió embernél is többen élhetnének a Földön, ha nem változik meg a jelenlegi termékenységi ráta - derült ki az ENSZ jelentéséből. Bár ekkora túlnépesedési katasztrófa lehetetlen, a pesszimista becslés szerint addigra harminchatmilliárd lakosa is lehet bolygónknak.

Külpol

Szlovákia: Mikulás ajándéka

Kinek mit hozott a Mikulás, vagy éppen fordítva: ki mit vett el a Mikulástól?Ivan Simko a parlamenti többséget. Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökből kilépett Ivan Simko, akinek a tavalyi választások után Dzurinda még a belügyminiszteri pozíciót követelte, aztán kiharcolta neki a védelmi miniszterit, hogy aztán egy laza mozdulattal kipaterolja őt onnan.

Könyv

Könyv

Csődbe megy az ELTE? Minden egész kizökkent

Gazdálkodási kérdések tekintetében az ELTE és különösen a bölcsészkar több szempontból is speciális helyzetben van. Arányaiban itt ugyanis az ország többi egyeteméhez képest nagyon magas az akadémikusok, professzorok száma, s míg egy-egy professzor évente 6,5 millió forintba kerül, addig egy adjunktus 5, egy tanársegéd csak 4,5 milliót kóstál. A rengeteg doktoriskola is ezt a magas színvonalat követeli meg. Ebből adódóan azonban az ELTE-nek a fejkvóta nagyobb részét kell munkabér-kifizetésekre elkülönítenie.

Könyv

Vizsgalegendák: Én vagyok a Pattantyús

"A szobatársam vizsgázott fizikából, de nem sokat tudott. Fél óra kínlódás után megkérdezte: Most hányasért feleltet a professzor úr? A tanár így felelt: Hát a négyesért. Ah, hát miért nem tetszett szólni, amikor a kettest elhagytuk?"

Könyv

Nyugati közösségi iskolák Budapesten: Luxus és multikulti

"Menjenek csak el az amerikaiakhoz, náluk biztos még úszómedence is van..." - igazít el minket a luxus feltételezett rangsorát illetően a Deutsche Schule Budapest egyik vezetője, és nem is téved: Nagykovácsiban valóban 25 méteres, feszített víztükrű, fedett uszoda áll a diákok rendelkezésére, és mellette még sok egyéb, Magyarországon különlegesnek számító "facility".

Könyv

HÍREK

nJegyeket, bérleteketÉ Kétezer tanuló önhibáján kívül, további nyolcezer pedig kisebb-nagyobb hiányosságok miatt még mindig nem jutott diákigazolványhoz. Az oktatási tárca diákigazolvány-referense elmondta, gyakran valóban a bonyolult rendszer a hibás azért, hogy nem tudták időben kiosztani az igazolványokat. A megoldás még várat magára: a kárvallottak egyelőre csak reménykedhetnek az ellenőrök empatikus képességeiben. A szakemberek szerint egy budapesti diák évente körülbelül 50 ezer forintot takarít meg igazolványa révén, ebből 36 ezret a BKV-tanulóbérlettel. A feketepiaci ár 4 és 9 ezer forint között mozog. A plasztiklapot ugyan nem hamisítják, de az álelvesztésekkel előfordulhat, hogy egy tanulónak egyszerre két igazolványa lesz. Az Oktatási Minisztérium 4-5 ezerre becsüli a visszaélések számát.

Könyv

Ez a pálya? (A színészügynökségekről)

Tiszta Amerika, gondolom, miközben hallgatom, mi mindenre figyel oda a színész ügynöke, amikor - beszélgetésünk közben - egy készülő film gyártásvezetőjével rögzíti a feltételeket telefonon. Pénzről nincs szó - abban már megállapodtak. A többi: hányra megy a kocsi a művészért, hová viszi, és hányra a forgatás végeztével, van-e fűtött lakókocsi a külső helyszínen, kap-e a színész meleg teát, kávét, ennivalót, használja-e a saját ruháját, készülnek-e fotók a forgatásról, s ha igen, kik fogják felhasználni. Aztán: mennyire kell részt vennie a művésznek a majdani promóciós tevékenységben - közönségtalálkozók, reklám, road-show, egyebek. Minden bekerül a szerződésbe - ettől kezdve kőbe van vésve.

Könyv

Önmaga szabad művésze – Petri György összegyűjtött versei

Különös élmény: ebben a parádésan szerkesztett (Réz Pál, valamint Lakatos András és Várady Szabolcs munkája), rengeteg eddig kiadatlan verset közlő, majdnem 650 oldalas kötetben voltaképpen csupán 127 lap dokumentálja egy magyar költő normális pályáját a szocializmus időszakában; ezeken az oldalakon olvasható Petri György első két, állami kiadóknál megjelent verseskönyvének (Magyarázatok M. számára, 1971; Körülírt zuhanás, 1974) teljes anyaga.

Zene

Zene

Könyv: Nincs mese (J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje)

Az első három Harry Potter-kötet híre még szájról szájra terjedt, csillogó szemű rajongók tukmálták lépten-nyomon ismerőseikre a kis varázslótanoncról szóló könyveket, "apám, ezt olvasd, agyad eldobod!" felvezetéssel. A negyedik rész, a Tűz serlege megjelenése már emberes olvasói és marketinghisztériát váltott ki. Aki arra fogadott, hogy a további részeket nagyobb érdeklődés övezi majd, mint egy kviddicsvilágkupa döntőjét, nem tévedett sokat.

Zene

Könyv: Csak a testen keresztül (Pályi András: Megérkezés)

Pályi Andrást szokás korszerűtlen írónak tekinteni. Korszerűtlensége egy mára meghaladott művészi állásfoglalást takar, tudatos írói döntések sorozatát, mely írásainak tematikáját, hangütését és a választott elbeszélői technikát érinti. Méltatóit közös kérdés foglalkoztatja: miért nem került bele eddig Pályi a magyar irodalmi kánonba? A Megérkezés szerepe az elvárások szempontjából éppen az, hogy megoldásaival újabb lökést adjon, és a kánon felé sodorja az életművet. A regény elolvasása azonban arról győzhet meg, hogy a korai művekkel szemben a Megérkezésből hiányzik a progresszivitás, amely Pályi helyét biztosítaná a magyar irodalom fősodrában.

Zene

Könyv: Akinek túl korán volt igaza (Olivier Todd: Albert Camus élete 1-2.)

Conor Cruise O`Brien 1970-ben megjelent Camus-monográfiája első jegyzetében még amiatt panaszkodott, hogy nem sokat tudunk Camus életéről. E könyv megjelenése után ilyesmit már senki sem írhat le. Az olvasó inkább azon töprenghet, érdemes-e több mint 1100 oldalt áttanulmányoznia. Hiszen Camus mindössze negyvenhét évet élt, s ideje nagy részét írással, valamint színdaraboknak és szerelmi élete bonyodalmainak a rendezésével töltötte. (Hja, akit a nők Humphrey Bogarthoz hasonlítanak...) Todd két kötete azt a francia életrajzírói hagyományt követi, amely nem a fontosabb tudományos kérdésekre adható válaszok kifejtését tekinti feladatának, hanem egy teljes élet bemutatását, lehetőleg minél több adat, esemény és híres személyiség felidézésével. A magyarul is olvasható francia szerzők közül Armand Lanoux írt ilyen könyveket Zoláról, Maupassant-ról és a párizsi kommünről. Ha valaki meglehetősen jól ismeri az ilyen kötetekben felidézett korszakot, talán szívesen elmerül a nevek és helyszínek kaleidoszkópszerű kavargásában, örül a számtalan részletnek, epizódnak és idézetnek, amelyekkel kiegészítheti tudását. Aki azonban csak most kíván megismerkedni az 1940-es és 1950-es évek francia irodalmi életével, az úgy fogja érezni, hogy az információ-halmaz agyonnyomja.

Zene

Film: Zsákfalu (Lars von Trier: Dogville)

Nemcsak a magas kitüntetés (Európai filmdíj) híre érkezett együtt e darabbal, hanem a szokásos gyakorlati útmutatók (máshol: használati utasítás) is. Tudnunk kell tehát, hogy a mester szakított mestersége címerével, a Dogmával, vagyis dehogy szakított, csak épp áthágta minden szabályát, és nem is úgy, hogy direkte szembement volna, hanem csak haladt-haladt a maga dolgával, és ha elérkezett egy ilyen dogmatikus határhoz, nekiment teketória nélkül. Ám árulóként is hű maradt - ezt már mi állítjuk - a Dogma olykor a gyermeki tisztaság álorcáját öltő, keresett naivitásához. Fontos előzetes információ még, hogy az eddig is hármas szakaszokra osztott pályán megint egy tervezett trilógia első részéhez érkeztünk.

Zene

Film: Nyaralók Paradicsom-alsón (Sas Tamás: Apám beájulna)

Az álmok, a vágyak veszedelmes dolgok, ha egy pillanatra is megfeledkezünk a kezelésükhöz feltétlenül szükséges diszkrécióról, tapintatról, kész a baj. Az esetleges belefeledkezés leginkább az önértékeléssel függ össze. Az önértékelés zavaraival, s ilyenformán a felfuvalkodottsággal. Gondoljunk csak Tarkovszkij Stalkerére! Belátom persze, ez képtelenség: akinek Sas Tamás jelen nekifutásáról Tarkovszkij jut az eszébe, aligha normális.

Zene

Film: Lőmámor (Robert Rodriguez: Volt egyszer egy Mexikó)

Voltaképpen megtévesztő, hogy egy lappal arrébb ugyanezen alkotó Kémkölykök 3-D című darabjáról beszélünk, mert ebből úgy tűnik, hogy egy teljesen normális, legfeljebb kicsit túlságosan is termékeny dolgozóról van szó, pedig dehogyis, Robert Rodriguez maga az idegenbe szakadt finn dizőz: mindig ugyanazt fújja. Mondhatni korai remekének, az El Mariachinak a témáját variálja, de nem mondhatni, mert nem sokat variál, inkább témázik.

Zene

Film: Szemüveget az írónak (Robert Rodriguez: Kémkölykök 3-D)

Ellentétben a jó nevű rendező korábbi megszólalásaival, ebben a filmben egyáltalán nem isznak tequilát, sem buggyant sört, nem tűnik fel Tarantino (Salma Hayek és Banderas mondjuk igen, de ennyi még belefér), ráadásul majdnem végig 3D-s szemüveggel kell nézni, mint a Freddie Krueger bosszúját.

Zene

Kiállítás, könyv: "Lehet-e igazán nő, aki művész és fordítva?" (Gedő Ilka művészete)

ARaiffeisen Galériában még január 11-ig látható Gedő Ilka (1921-1985) nem egészen harminc műből álló, az életmű csomópontjait bemutató kiállítása. A kiállítással egy időben a Gondolat Kiadónál megjelent könyv (Bíró Dávid és Hajdu István munkája) az egész életmű feldolgozására vállalkozik, emellett másfél száz színes táblaképet is tartalmaz. Mindkét vállalkozás előnye, hogy a művésznő tizenhat évnyi "hallgatással" elválasztott két alkotói periódusából kiemeli és a külföldön is elismert késői festményekkel egyenrangúvá teszi az első, korai korszak műveit és művészeti problémáit.

Zene

Lemez: Elsők között (BeatClub 21, Hoötel Costes 6, Spacecafé, Rumpistol)

ABeatClub 21 tulajdonképpen a német Infracom! kiadó saját bigbandje. Összesen 9 zenészt és énekest hallhatunk, s ebből már rögvest tudjuk: ez az együttes egyenest színpadra termett. Könnyed, levegős kompozíciók, soul, funk, dzsessz, afrobrazil elemek és némi drum & bass: igazi fúziós zene - vagy ha úgy tetszik, nu-jazz táncmuzsika, de ez persze csak az üres skatulya, a lélek és a lényeg úgyis a zenében lakik. Alapnak mindjárt két vokalista hölgy: Fola Dada és Nathalie Schäfer - az előbbi tán erőteljesebb, a másikuk kissé törékenyebb hanggal megáldva, de ketten együtt hibátlanok. S ehhez még jön a nagyzenekar ritmusszekcióval, fúvósokkal, billentyűssel, vibrafonossal - minden a helyén, hogy több se kell hozzá. A Mobile Wellness éppen az első albumuk, rajta 11 erős darab: a nyitószám Timeflow rögvest megfogja a hallgatót: a kissé szokatlan, ám módfelett izgalmas ritmika és Fola Dada érett soulos vokáljának összhangja megadja a folytatáshoz a mintát. A zenészek később is hozzák formájukat: visszafogottan szólózgatnak (el lehet képzelni, mit művelnek élőben), a hangulat mind füstösebb, s a lassabb-középtempós számok után a végére felpörög minden. A Dedication karneváli ritmikája után már nem is oly meglepő, hogy a Bounce It a dobos és a basszer feszes játékára épülő d`n`b, míg a záró Blue Step zaklatottságát kellemesen oldja a női vokál. A BeatClub 21 vérbeli klubzenét játszik, s csak remélni lehet, hogy egyszer tanúi leszünk, hogyan szólnak a Mobile Wellness számai színpadon, élőben. (Infracom!/Deep Distribution, 2003) HHHH

Zene

Könyv: Fülharmónia (Nick Hornby: 31 dal)

Annyira személyes a könyv, anynyira arról szól, hogy az író számára mit jelent(ett) egy-egy dal, hogy muszáj nekem is személyesen indítanom: szeretném azzal áltatni magam, hogy hallgattak rám. Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi című regényéről (Európa, 1998) írva kifogásoltam, hogy M. Nagy Miklós lefordította a dalcímeket, márpedig azok igen gyakran előfordultak a szövegben (merthogy a narrátor élete jórészt a zene körül forog), s ez ilyen suta passzusokat eredményezett: "Ami engem illet, a Beatlest fogom föltenni, amikor hazamegyek. Talán az Abbey Road-ot, de beprogramozom a CD-lejátszót, hogy a >>Valami31 dalban is kötőjelet tesznek a kurzivált album- és filmcímek és a hozzájuk toldott ragok közé - holott bátran összetapadhatnának -, de legalább az idézőjelek közé tett dalcímeket angolul hagyták (és csak akkor adták meg magyarul is, ha ezt a fordító, ismét M. Nagy Miklós feltétlenül szükségesnek tartotta a szerzői gondolatmenet követéséhez). Ez jó. Néhány bosszantó apróság azonban sajnos a szaklektor hiányára utal. A 28. oldalon úgy fest, mintha az író a The Bends együttest emlegetné, holott ez a Radiohead egyik albuma. A 116. oldalon, a fölösleges névelőhasználat miatt ("énekelünk a Smokeyra") mintha a rettenetes Smokie együttesről lenne szó, pedig Smokey Robinsonról, míg a 14. oldalon épp ellenkezőleg, hiányzik a névelő a Prefab Sprout elől, mert az nem személy, hanem zenekar. A 113. oldal egyik sorából úgy tű-nik, mintha létezne egy Elgar és Vaughn Williams nevű testvérpár, mert lefelejtődött a tárgyrag (a keresztnévvel ritkán emlegetett Edward) Elgar nevéről. S jót tett volna néhány lábjegyzet is az angolszász kultúrkörben nem tökéletesen jártas lények kedvéért (pl. mi az a Goons?). Bocs`, ha mindezt fölös pepecselésnek érzitek, de az ilyesmiken is múlik, miként működik egy szöveg, ráadásul maga Hornby is talál alkalmat efféle gondjai megosztására (a rá jellemző öniróniával tanácsolja, soha ne adjunk műveinknek ragozott címet, mert úgy megjárjuk, mint ő, amikor valamit írnia, mondania kellett regényéről, az Egy fiúrólról).

Zene

Lemez: World music: kis

karácsony, nagy választék, s ráadásul egy fél tucat kitűnő magyar énekesnő is szóba kerül.

Film

Film

"Megint egy újabb karácsony" (Sylvester Stallone színész)

Ahhoz képest, hogy 15 évesen ő győzött az osztályban a "ki kerül legnagyobb valószínűséggel villamosszékbe?" szavazáson, a szoft pornók olasz csődöréből hamarosan mindenki Rockyja, Rambója lett. Újabban Toymaker Robert Rodriguez Kémkölykök-szériájának térhatású harmadik epizódjában. A nagy ívű mű bemutatója után a Velencei Filmfesztiválon "face to face" kérdeztük.

Film

"Nagy, de okos átverés" - Vágó István műsorvezető

Az utóbbi időben az övé a legnézettebb adás. A napokban a Kamera Hungária televíziós műsorfesztiválon elnyerte a kedvenc televíziós személyiség, a kedvenc műsor, valamint a legjobb szórakoztató műsor díjakat. Az angol The Sun című lap felmérése szerint a világ összes Legyen Ön is milliomos! játékát tekintve ő a legideálisabb játékvezető.

Tudomány

Tudomány

Karácsonyfák: Közel a kétmillióhoz

A felesleges csomagolópapírok, színes üdvözlőkártyák, rövid életű díszek mellett a kidobott karácsonyfák 25-30 tonnával járulnak hozzá évente az ünnepi szemétdombhoz.

Tudomány

Kihűléses halálok: Téli rege

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) adatai szerint Magyarországon 30-35 000 hajléktalan ember él, ebből húszezer a fővárosban. Az országban mintegy 8000 szálláshely működik, a nappali melegedőkben és a népkonyhákon 5000 személyt tudnak naponta kiszolgálni. A téli időszakban az ellátást a pályázati pénzek segítségével bővítik. Tavaly télen bevezették az ideiglenes férőhelyek normatív finanszírozását is, ami a hajléktalanellátó intézményeknél évi 3,7 milliárd forint (az ESZCSM ezt 890 millióval egészítette ki). 33 000 emberrel számolva ez átlag 380 Ft/fő/nap támogatás.

Tudomány

Vitrin, fenyő, babaház (Játszani jó! - Történelmi barangolás a játékok birodalmában)

Tizenhét múzeum tárgyaiból válogat a Budapest Történeti Múzeum játékkiállítása. Az utóbbi években többször rendeztek hasonlót, korábban a fajátékok történetével ismerkedhettünk meg a Kiscelli Múzeumban, azelőtt pedig a papír- és a fémjátékokat mutatták be. A sorozat záródarabja a mostani, több száz régi és közelmúltbeli játékot felvonultató gyűjtemény. Bár egy játszósarokban lehetőség van rá, hogy a kicsik órákon át elfoglalják magukat, alapvetően nem játszóházról, hanem történeti kiállításról van szó, vitrin mögött sorakozó ólomkatonákkal, ezer éve simára koptatott üveggolyókkal és hosszú feliratokkal. Akad azért némi interaktivitás, de ha ragaszkodnánk a játékszabályokhoz, hat szökkenés után rögvest hátraarcot csinálhatnánk a múzeumnak. Tudniillik a belépőt egy ugróiskola fogadja. A 7-es, 8-as terpeszugrás után formabontó módon haladjunk itt előre!

Tudomány

Ezoterikus karácsony: Csizma az asztalra

Hihetetlen érdeklődés és jelentős tolongás mellett tartották meg az idei ezoterikus karácsonyi vásárt, kiállítást és titkos szabadegyetemet, az egészséges életmód, a homoktövis, az aura, a köpölyözés és a biobor jegyében.

Gasztro
Tranzit

Tranzit

Józsefvárosi piac: Sárkányok sátorfája

Idén november elején röppent fel a hír, hogy a magyarországi kínai piacok legnagyobbika, a Négy Tigris, ismertebb nevén a józsefvárosi piac bezár. A terület tulajdonosa, a MÁV - úgy tűnt - valóban kész súlyos csapást mérni a magyarok legnagyobb távol-keleti divatdiktátoraira. Ám a lépés komoly érdekeket és még komolyabb vagyonokat érint.