Hogy vigyázó szemünket mennyire hajlamosak vagyunk északi szomszédainkra vetni, azt hűséges Narancs-olvasóknak nyilván felesleges lenne külön bizonygatnunk. Ám most mégsem érdeklődésünk állandóan magas hőfoka késztetett kézbe venni a kötetet, hanem az a sajnálatos tény, hogy a könyvesbolt kirakata előtt sikerült dobnunk egy hátast. Ráadásul e nem túl nemes gesztusnak mindjárt több oka is volt. Ugye megláttuk a nevezett művet, már ez se lenne hagyján. De ott volt rögtön a címe. Magyarországi kik? Ha valaki a szerző nevét nem ismeri (az utószó szerzője Magyarországon és Szlovákiában úgy tíz körülire teszi azok számát, akik ismerhetik), nehezen boldogul a megfejtéssel. Mi szlovákokat ismerünk, már amennyire, a "tót" kifejezés, ezt minden riszálás nélkül állíthatom, egy ideje kimaradt a szótárunkból, nem is csak pejoratív éle, hanem használhatatlansága miatt is. Ez tehát a hanyatt esés egyik oka. Na de a másik! A címoldal grafikáján ki látható? Hacsak nem egy ablakos. Véle szemben pedig nyilván az említett a megkívánt eljárás.
Ugyanakkor e primer benyomásoknál sokkal érdekesebb, amivel belül találkozhatunk. Oszlatva legelébb önnön tudatlanságunk, nézzük a szerző személyét! Ami annál is fontosabb, hiszen ha csak Jókaira vagy Mikszáthra gondolunk, s nem szólunk ezúttal a nemrégiben ugyanitt tárgyalt nagyszerű Kalligram-sorozat, a Csallóközi kiskönyvtár szerzőiről, könnyen belátható; személyük érdekessége csak tárgyukéval mérhető. Pechány Adolf életrajzát, ha nézzük, megint dobhatnánk egy hátast, lévén a címoldallal ellentétben e fejezet címében a neve c betű nélkül, Pehányként íródik, már úgyszólván közelebb is vagyunk a képbe kerüléshez. A (többféleképpen) nevezett férfi ugyanis Illaván (Trencsén vármegye) született, egy katolikus szlovák parasztcsaládban 1859-ben (!). Ha más nem, az évszám feltétlenül sokat elárul, például rögtön műve keletkezésének idejéről is. Ami pedig 1913.
Ez a megfejtés, a tót kifejezés használatának az indoka. Világos, a szerkesztők nyolcvanhét év távolából hogyan is javítgathatták volna ki ezt a könyvet szinte minden sorában szlovákra. Persze nem az előfordulás magas száma miatt.
Ugyanakkor mi miatt lehetett fontos egy munkát ennyi idő elmúltával megint kiadni? Két oka is mutatkozik azonnal ennek. Az egyik nyilvánvalóan az, hogy a szlovákságról, hacsak nem magánszorgalmú turistaként voltaképpen csak a szépirodalomból, az említett két klasszikustól vagy újabban Závada Pál sikerregénye, a Jadviga párnája szövegéből nyerhetünk információkat, melyek persze túlnyomó többségükben feltételek nélkül tekinthetők irányadónak, de mégis kimondottan szépirodalmi célokat szolgálnak. A megfelelő ismeretterjesztés hiányának is megvannak a maga okai természetesen. Hogy mást ne mondjunk, a kommunizmus, noha ez sarkítás, hiszen a rendszerváltozás óta eltelt időszak is jócskán bizonyítja, hogy a szlováksághoz való viszonyunk a legjobb esetben is csak formálódik még, tisztázottnak távolról sem nevezhető. A magyarországi tótok megjelenése már csak azért is üdvözlendő tehát, hogy fölhívja az illetékesek és a hozzáértők (mert ilyen is van azért, nem is kevés) figyelmét egy nagyon is létező hiányra. Tessék letenni valamit, ami legalább ilyen színvonalon készült, de máma.
Ugyanis Pechány dolgozata a vitathatatlan jó szándékkal közelítő tudós alapos munkája, de ma legalább annyira vagy még inkább kordokumentum, történelemlecke, mint aktuális ismeretanyag. Ahhoz e műből, hogy úgy mondjam, következtetések útján juthatunk. Ilyetén legfőképpen a (nem leírt) mai információink megértéséhez, feldolgozásához adhat(na) támpontokat.
Pillanatnyilag tehát, ugyancsak brutális leegyszerűsítéssel, azt kell mondanunk, olvasmányélménynek ajánlható. Ennél persze jóval többről van szó, de ne mulasszuk el sietve kijelenteni, olvasmányélménynek bizony remek. Ám kiváló olyan szempontból is, hogy milyen nagyszerű bepillantást enged egy tudós író módszereibe. Alkotónak tárgyához való viszonyulásába, még akkor is, ha például a szlovák nacionalizmusról írott minden mondatából le kell vonnunk az eltelt nyolcvanhét évet. S ez nemcsak a könyv, de a befogadó számára is a legveszedelmesebb terület. A történelmi és napi szlovák (és magyar, hajjaj) nacionalizmus. Ki lehetne ezekkel rendben teljesen? Pedig nem lehetetlen, csak a megismerés is viszolyogtató. Persze lehet azt némi kéjjel olvasni, hogy kedvelt turistacélpontjaink névadói: Kollár, Hurban és Stur Lajos (Gúta, "gyalla, Párkány, ebben a sorrendben) mit össze nem helytelenkedtek a maguk korában, de ha saját maiainkra gondolunk, mindjárt fontosabb lesz a mértéktartó értékelés. Ami ebből a szempontból megnyugtató viszont, hogy ennél jóval nagyobb kéjjel és jóval önfeledtebben olvashatunk a régi tót mesterségek gyakorlóiról, de ez csak egy példa.
Mit gondolnak, az ablakos köztük van-e? Nem mondom meg, még akkor se, ha teljesen nyilvánvaló: nem (csak) ezért érdemes kézbe venni ezt a könyvet.
- ts -
Felsőmagyarországi Kiadó, Miskolc, 2000, 261 oldal, 1100 Ft
