Aubry huszonkét éves volt, amikor 1978-ban találkozott a koreográfus Carolyn Carlsonnal - ő bátorította arra, hogy zenéket írjon. Ez a kapcsolat végigkísérte az életét, a közös művek közül a ´82-es Blue Ladyt, a 90-es Steppe-et és a ´97-es Signest szokás említeni - bár én csak olvastam ezekről. És ha már itt tartunk, a bábjátékos Philippe Genty mellett sem mehetünk el: ´86 és ´92 között vele is magasan együttműködött az emberünk. Ennyit erről.
Aubry - többnyire instrumentális - világa személyre szabott és intim, letisztult és semmihez-senkihez nem hasonlítható. Nagyon úgy fest, mintha kimondottan előnyére vált volna, hogy maga képezte magát - beszéljünk róla akár előadóként, akár szerzőként vagy hangszerelőként. Amit a zenekarától (benne Aubry gitárja-mandolinja-bendzsója mellett még egy gitár és hegedű, bőgő, klarinét, zongora, dob) hallhattunk, az műfajilag nem besorolható. Még csak próbálkozni sincs kedvem, mert csak arra futná, ameddig a legtöbb cikk jutott: a klasszikus és a kortárs zene, a sanzon és a pop, a népzene és a dzsessz nyomai egyaránt feltérképezhetők. Ne rugózzunk ezen. Amúgy is, Aubryt sokkal inkább a hangulatáért muszáj szeretni, azért a könnyed melankóliáért, finom szellők járta melegségért, ami a történeteiből dől. Mert a képszerűség és a kifinomult dramaturgia az újabb daraboknak is súlyos tartozéka, nem hiányzik hát a Plaisirs D´Amour vagy az Invités Sur La Terre lemezek mögül a filmes-színházas háttér. Vagy ha úgy tetszik, ily módon egy "másik" mozi csábításával kell szembenézni, már ha kedvünk szotytyan befűzni egyet-egyet a magunk végtelenített kópiáiból. És szottyant, úgy láttam.
Eddig ugye teljesen oké. Ám azt sem hallgathatom el, hogy egy korai számtól eltekintve - mely szétrobbant az altklarinéttól -, csupa-csupa rokon természetű darabot fűzött egymás mellé Aubry. Márpedig ez azzal járt, hogy idővel közömbösítették egymást, nem képződött ív, meg kissé soknak is tűnt - ha sarkíthatok, tessenek csak elképzelni negyven mignont zsinórban. Frissítő és megkönnyebbülés nélkül.
Megvan?
Most mit mondjak... Tízre vevő vagyok bármikor.
Marton László Távolodó
Millenáris Teátrum, május 5.
