Koncert: Negyven mignon (René Aubry)

  • 2003. május 15.

Zene

René Aubry a FranciArt - s egyszersmind a Világsztárok a Millenárison sorozat - keretében járt a minap hazánkban. Hogy a franciák büszkén mutogatják, az érthető teljesen, de a világsztárság azért túlzás, bár az utóbbi két-három évben felszökkent az ismertsége az "perencián is túl. Valójában csak akkor kezdett koncertezni, jó tíz éven át inkább csak színházi, táncos és filmes produkciók zeneszerzőjeként tartották számon; és tizenkét lemezéből az első kilenc is úgymond alkalmazott muzsikának tekinthető.
René Aubry a FranciArt - s egyszersmind a Világsztárok a Millenárison sorozat - keretében járt a minap hazánkban. Hogy a franciák büszkén mutogatják, az érthető teljesen, de a világsztárság azért túlzás, bár az utóbbi két-három évben felszökkent az ismertsége az "perencián is túl. Valójában csak akkor kezdett koncertezni, jó tíz éven át inkább csak színházi, táncos és filmes produkciók zeneszerzőjeként tartották számon; és tizenkét lemezéből az első kilenc is úgymond alkalmazott muzsikának tekinthető.

Aubry huszonkét éves volt, amikor 1978-ban találkozott a koreográfus Carolyn Carlsonnal - ő bátorította arra, hogy zenéket írjon. Ez a kapcsolat végigkísérte az életét, a közös művek közül a ´82-es Blue Ladyt, a 90-es Steppe-et és a ´97-es Signest szokás említeni - bár én csak olvastam ezekről. És ha már itt tartunk, a bábjátékos Philippe Genty mellett sem mehetünk el: ´86 és ´92 között vele is magasan együttműködött az emberünk. Ennyit erről.

Aubry - többnyire instrumentális - világa személyre szabott és intim, letisztult és semmihez-senkihez nem hasonlítható. Nagyon úgy fest, mintha kimondottan előnyére vált volna, hogy maga képezte magát - beszéljünk róla akár előadóként, akár szerzőként vagy hangszerelőként. Amit a zenekarától (benne Aubry gitárja-mandolinja-bendzsója mellett még egy gitár és hegedű, bőgő, klarinét, zongora, dob) hallhattunk, az műfajilag nem besorolható. Még csak próbálkozni sincs kedvem, mert csak arra futná, ameddig a legtöbb cikk jutott: a klasszikus és a kortárs zene, a sanzon és a pop, a népzene és a dzsessz nyomai egyaránt feltérképezhetők. Ne rugózzunk ezen. Amúgy is, Aubryt sokkal inkább a hangulatáért muszáj szeretni, azért a könnyed melankóliáért, finom szellők járta melegségért, ami a történeteiből dől. Mert a képszerűség és a kifinomult dramaturgia az újabb daraboknak is súlyos tartozéka, nem hiányzik hát a Plaisirs D´Amour vagy az Invités Sur La Terre lemezek mögül a filmes-színházas háttér. Vagy ha úgy tetszik, ily módon egy "másik" mozi csábításával kell szembenézni, már ha kedvünk szotytyan befűzni egyet-egyet a magunk végtelenített kópiáiból. És szottyant, úgy láttam.

Eddig ugye teljesen oké. Ám azt sem hallgathatom el, hogy egy korai számtól eltekintve - mely szétrobbant az altklarinéttól -, csupa-csupa rokon természetű darabot fűzött egymás mellé Aubry. Márpedig ez azzal járt, hogy idővel közömbösítették egymást, nem képződött ív, meg kissé soknak is tűnt - ha sarkíthatok, tessenek csak elképzelni negyven mignont zsinórban. Frissítő és megkönnyebbülés nélkül.

Megvan?

Most mit mondjak... Tízre vevő vagyok bármikor.

Marton László Távolodó

Millenáris Teátrum, május 5.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.