Koncert: Negyven mignon (René Aubry)

  • 2003. május 15.

Zene

René Aubry a FranciArt - s egyszersmind a Világsztárok a Millenárison sorozat - keretében járt a minap hazánkban. Hogy a franciák büszkén mutogatják, az érthető teljesen, de a világsztárság azért túlzás, bár az utóbbi két-három évben felszökkent az ismertsége az "perencián is túl. Valójában csak akkor kezdett koncertezni, jó tíz éven át inkább csak színházi, táncos és filmes produkciók zeneszerzőjeként tartották számon; és tizenkét lemezéből az első kilenc is úgymond alkalmazott muzsikának tekinthető.
René Aubry a FranciArt - s egyszersmind a Világsztárok a Millenárison sorozat - keretében járt a minap hazánkban. Hogy a franciák büszkén mutogatják, az érthető teljesen, de a világsztárság azért túlzás, bár az utóbbi két-három évben felszökkent az ismertsége az "perencián is túl. Valójában csak akkor kezdett koncertezni, jó tíz éven át inkább csak színházi, táncos és filmes produkciók zeneszerzőjeként tartották számon; és tizenkét lemezéből az első kilenc is úgymond alkalmazott muzsikának tekinthető.

Aubry huszonkét éves volt, amikor 1978-ban találkozott a koreográfus Carolyn Carlsonnal - ő bátorította arra, hogy zenéket írjon. Ez a kapcsolat végigkísérte az életét, a közös művek közül a ´82-es Blue Ladyt, a 90-es Steppe-et és a ´97-es Signest szokás említeni - bár én csak olvastam ezekről. És ha már itt tartunk, a bábjátékos Philippe Genty mellett sem mehetünk el: ´86 és ´92 között vele is magasan együttműködött az emberünk. Ennyit erről.

Aubry - többnyire instrumentális - világa személyre szabott és intim, letisztult és semmihez-senkihez nem hasonlítható. Nagyon úgy fest, mintha kimondottan előnyére vált volna, hogy maga képezte magát - beszéljünk róla akár előadóként, akár szerzőként vagy hangszerelőként. Amit a zenekarától (benne Aubry gitárja-mandolinja-bendzsója mellett még egy gitár és hegedű, bőgő, klarinét, zongora, dob) hallhattunk, az műfajilag nem besorolható. Még csak próbálkozni sincs kedvem, mert csak arra futná, ameddig a legtöbb cikk jutott: a klasszikus és a kortárs zene, a sanzon és a pop, a népzene és a dzsessz nyomai egyaránt feltérképezhetők. Ne rugózzunk ezen. Amúgy is, Aubryt sokkal inkább a hangulatáért muszáj szeretni, azért a könnyed melankóliáért, finom szellők járta melegségért, ami a történeteiből dől. Mert a képszerűség és a kifinomult dramaturgia az újabb daraboknak is súlyos tartozéka, nem hiányzik hát a Plaisirs D´Amour vagy az Invités Sur La Terre lemezek mögül a filmes-színházas háttér. Vagy ha úgy tetszik, ily módon egy "másik" mozi csábításával kell szembenézni, már ha kedvünk szotytyan befűzni egyet-egyet a magunk végtelenített kópiáiból. És szottyant, úgy láttam.

Eddig ugye teljesen oké. Ám azt sem hallgathatom el, hogy egy korai számtól eltekintve - mely szétrobbant az altklarinéttól -, csupa-csupa rokon természetű darabot fűzött egymás mellé Aubry. Márpedig ez azzal járt, hogy idővel közömbösítették egymást, nem képződött ív, meg kissé soknak is tűnt - ha sarkíthatok, tessenek csak elképzelni negyven mignont zsinórban. Frissítő és megkönnyebbülés nélkül.

Megvan?

Most mit mondjak... Tízre vevő vagyok bármikor.

Marton László Távolodó

Millenáris Teátrum, május 5.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar rulett

Szociológusok és politológusok rendszeresen elmondják, hogy a magyarok és különösen a Fidesz-szavazók számára az egyik legfontosabb érték a biztonság. Azt is mindig hozzáteszik, hogy Orbán Viktor különlegesen jól érti a „magyar néplelket”, így eredményesen tud játszani az egzisztenciális fenyegetettség és a biztonság utáni vágy érzékeny húrjain.