Zene

Momentán nem jut eszembe egyetlen olyan történelmi időpillanat vagy társadalmi formáció, amikor és ahol Gogol remekműve, A revizor ne lenne magától, alapjáraton is üvöltően aktuális. Ez aztán tényleg olyan mű, amelynél elégségesnek látszik eljátszani a kottát egy közepes előadáshoz - mondjuk kottát olvasni azért tudni kell.

Nem is tudom, volt-e már egyszerre, együtt Budapesten ennyi nagysága a szabad, improvizatív, avantgárd zenének. Brötzmann eddig kisebb formációkkal járt itt.

Miközben Dave Grohl tizenhét éve futtatott, mindmáig töretlenül sikeres zenekarától igazán nem nagy kihívás négy-öt (vagy akár kétszer ennyi) erős dalt felidézni, az sem tagadható el, hogy az egészen kiváló dobosból magát korrekt gitáros-énekessé átképző figura egyúttal a töltelékgyártás egyik nagymestere is. A legnyilvánvalóbban a Fighters 2005-ös, gyakorlatilag végighallgathatatlan dupla lemezén (In Your Honor) mutatkozott meg e szomorú tény, de a langyos számok serege minden esetben elnehezíti a közel kerülést a zenekar lemezeihez, és ez alól a Wasting Light sem jelent üdítő kivételt.

Mi tagadás, volt egy kis megingás a pályáján, egy átmeneti lazító időszak, amikor maga Sidney Lumet igyekezett megszólítani a belsejében megbúvó színészt, de a Lumet-nekrológok tanúsága szerint a Védd magad! című közös projekt mintha meg sem történt volna. Pedig léteznek lemezek, amelyek Vin Diesel alakítását őrzik, és a stáblistán a maestro szerepel rendezőként, de nyilván kegyeleti okok magyarázzák az elhallgatást.

Most vagy virágzik a demokrácia, ezért nincsenek jó közéleti viccek, vagy a humor nem tud lépést tartani a kétharmados tempóval. Mindenesetre a Spinoza Házban nemrég Vékes Csaba rendezésében bemutattak egy minden hátsó szándék nélküli, valóban szórakoztató politikai kabarét.

Interetnikus együttélési útmutató katasztrófa idején gyerekeknek és felnőtteknek - ez jutott eszembe a Parti Nagy Lajos azonos című kötetéből átdolgozott, a győri Vaskakas Bábszínház által frissen bemutatott tárgyanimációs előadás láttán. Meg az, hogy a helyzethez képest üdítően épelméjű társulatok gyerekdarabjain keresztül, a mese valóságából tanulhatjuk összerakni a jövőképet megint.

Van a pokolnak egy olyan mély bugyra, ahol a világ legelvetemültebb gonosztevői a csupasz hétköznapiságukban állnak előttünk. Itt kortyolja a hűs bajor sört "Bodzie, a birodalmi iszákos", "Panke", "Pornóvadász", "Gonosz", "Sánta szatír" és a többiek.

Nem a dán filmtől vártuk Szendrő József szellemének feltámasztását, de ha már így esett, meg kell becsülni a kísérletet. Gondolunk itt elsősorban a nagy színházi ember azon állítólagos kijelentésére, melyet mint vidéki színigazgató a társulati munka nehézségeivel kapcsolatban ejtett: "Eleinte bizony sok bajom volt, de aztán lassan kialakultak a dolgok.

Rossini Armida című operája a sorozatgyártó zeneszerző virágkorának ritkán játszott opusa hat tenorra és egy virtuóz mezzóra vagy szopránra. A nápolyi bemutatón 1817-ben megbukott, a maestro előző darabjaival, A sevillai bor-béllyal és a Hamupipőkével túl magasra tette a mércét.

A régóta türelmetlenül várt Gonjasufi alaposan meglepte amúgy meglepően szellősen gyülekező rajongóit: a rockolásba váltó énekes Vackor egyszerűen letarolt minket, mint a málnabokrot.

Miközben a hatvanas-hetvenes években a magyarországi neoavantgárd művészeket a hatalom folyamatosan figyelte és vegzálta, kiállításaikat betiltotta és többeket emigrációba is kényszerített, Jugoszláviában, ahol egyfajta megreformált, piacosított szocializmus épült, jóval nagyobb szabadságuk volt az alternatív művészeknek.

Fehér tüllfüggöny veszi körül a játékteret - na nem mindig, csak néha -, belül kis forgó, rajta stilizált babaszoba, alig pár "játék bútorral" és sok játékkal, fehér karácsonyfával. Nóra birodalma. És a mű eredeti címét idézi: Babaszoba. Ez mindig kísérti a színrevivőket: túl direkt vagy éppen enigmatikus, döntés kérdése. Mindenesetre el kell gondolkodni rajta.

Az apákkal való el- és leszámolás ideje van, s a meghívás elől György Péter sem tudott kitérni, legfeljebb ő nem regényformát választott a megszólalásra, hanem a szakmájához és habitusához jobban klappoló esszét. Fontos könyvében több a kérdés, mint a válasz, de az nem is kérdés, hogy erősen fel kell kötnie a gatyáját annak, aki egy "magyar keresztény zsidó" fiaként keresi az identitását.

A mindmáig zajló német múltfeldolgozás keretében a berlini Német Történeti Múzeum új kiállítása a rendőrség - a rendőrségek - szerepét mutatja be a hitleri Németországban és a német megszállás alá került területeken. Ennél azonban tovább is megy: részletesen feltárja, milyen nehézkesen zajlott a rendőrség "nácitlanítása", amely csak a 80-as évekre jutott el a múlttal való elfojtásmentes szembenézésig: az idősebb munkatársakkal szembeni hivatali lojalitást emezek nyugdíjba vonultával ekkor váltotta fel végre a tudatos - igazából kívülről-felülről irányított - önkritika. Ezt az elmozdulást jelzi maga a kiállítás megrendezése is, amelyet a münsteri rendőrségi főiskola részvételével állítottak össze, mégpedig azzal a céllal, hogy az anyag egy része a továbbiakban tananyaggá váljon a leendő rendőrök számára.