dvd - Rossini Armida

  • - káté -
  • 2011. május 5.

Zene

Rossini Armida című operája a sorozatgyártó zeneszerző virágkorának ritkán játszott opusa hat tenorra és egy virtuóz mezzóra vagy szopránra. A nápolyi bemutatón 1817-ben megbukott, a maestro előző darabjaival, A sevillai bor-béllyal és a Hamupipőkével túl magasra tette a mércét.
Rossini Armida címû operája a sorozatgyártó zeneszerzõ virágkorának ritkán játszott opusa hat tenorra és egy virtuóz mezzóra vagy szopránra. A nápolyi bemutatón 1817-ben megbukott, a maestro elõzõ darabjaival, A sevillai bor-béllyal és a Hamupipõkével túl magasra tette a mércét. Az utóbbi dramaturgiai poénját, a címszereplõ záró áriáját itt is megismétli. Ez egy õrjöngõ bosszúária, amelyet a szép boszorkány azért énekel, mert Rinaldo, a keresztes hadak általa elrabolt vezére, akit elõbb démonikus, majd idillikus szerelemben egy szigeten tartott fogságban, megunja a gyönyört, és visszaszökik katonai hivatásához. A történet Tasso Megszabadított Jeruzsálem címû eposzából (nem) közismert, de ki figyel a történetre, amikor a tenorok úgy versengenek egymással, mint Fellininél az És a hajó megy címû filmben. A gyõztes mégis Renée Fleming, a bájos boszorka, aki varázshatalmát nem a körülötte táncoló gyermekszínházi balettdémonokra, hanem gödrös arcára, huncut mosolyára és mindenekelõtt hegyi patakként csörgedezõ, csodásan homogén, briliáns hangjára építi. A tenorok közül a kedvezményezett Rinaldót éneklõ Lawrence Brownlee tûnik ki mindvégig egyéniségének gyermekdedségével és vokális tisztaságával.

Az elõadás egyike a New York-i Metropolitan élõ közvetítésben is terjesztett új (2010-es) produkcióinak. Megfigyelhetõ benne az aktuális Met-filozófia: egyfelõl ritkaságok, amelyekben "mindent szabad", mert nincs számon kérhetõ tradíció, másfelõl "örökbecsû mûvek", amelyekben tilos a radikális rendezõi újraértelmezés. Mary Zimmermann bohókás gyermekszínházzal helyettesíti az önálló színpadi víziót, rendezése játékosan komolytalan. A zenekar hibátlan - nem kell félni, hogy belegikszerezik a nyitány fürge kürtfutamaiba.

Decca/Universal, 2 DVD, 2011

*****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.