Nem a dán filmtõl vártuk Szendrõ József szellemének feltámasztását, de ha már így esett, meg kell becsülni a kísérletet. Gondolunk itt elsõsorban a nagy színházi ember azon állítólagos kijelentésére, melyet mint vidéki színigazgató a társulati munka nehézségeivel kapcsolatban ejtett: "Eleinte bizony sok bajom volt, de aztán lassan kialakultak a dolgok. Mióta viszonya van mindenkinek mindenkivel, úgy élünk itt, mint egy nagy család." Ez a Szendrõ-féle nagycsaládos érzés járja át a koppenhágai mûvészvilágot is, legalábbis ahogy azt Charlotte Sieling a filmjében bemutatja. Mire a Royal Danish Playhouse pazar épületében lemegy a Hamlet premierje, már mindenkinek megvolt mindenki: az öltözõben, a színházi WC-ben, Christianshavn és Nyhavn ingatlanjaiban és közterein gabalyodik egymásba egy búfelejtõ numerára vagy tartósabb kapcsolatban boldog-boldogtalan (de inkább boldogtalan). Hamlet és Ophelia, színikritikus és színész, rendezõ és kishajó-tulajdonos járja a körmagyarra hajazó kördánt, ám az irónia legcsekélyebb jele nélkül, teljes melodrámai fegyverzetben. Szomorú szemû nézésben a Szendrõ Józsefet fizimiskájában is megidézõ Nicolas Bro jár az élen, de a középmezõny is erõs, a gyerekek is gondterheltek. Senki sem mondhatja, hogy Sieling filmje nem egy összeszedett melodráma. Nem a dánok sara, hogy az összeszedettségre is van egy Szendrõ-anekdotánk. Egy fõpróba megtekintése után a híres színházi ember csak ennyit mondott: Fos. Mire a rendezõ: És ha majd egy kicsit összeáll? Akkor még lehet szar.
A Cirko Film - Másképp Alapítvány bemutatója
**
