Elhunyt Jessye Norman, a nemzetközi operavilág amerikai sztárja, jelentette hétfőn este az amerikai közszolgálati rádió.
A déli Georgiában zenészcsaládban született afroamerikai operaénekesnőt egy New York-i kórházban, 74 esztendősen érte a halál: vérmérgezés következtében a szervei felmondták a szolgálatot.
Norman a világ egyik vezető szopránja volt, és már akkor óriási sikereket aratott, amikor az operaszínpadokon még jóval kevesebb afroamerikai művésznek tapsoltak, mint manapság. Ünnepelt vendége volt a milánói Scalának, a londoni Covent Gardennak és a világ más nagy operaházainak is. Énekelt amerikai elnökök beiktatási ünnepségein is, 1986-ban pedig a II. Erzsébet angol királynő 60. születésnapja alkalmából rendezett koncerten lépett fel.
Ötször tüntették ki Grammy-díjjal, 1997-ben a washingtoni Kennedy Központ díjával jutalmazták, 2009-ben pedig Barack Obama, az Egyesült Államok akkori elnöke az Egyesült Államok legmagasabb, művészeknek odaítélt állami kitüntetését (National Medal of Arts) adományozta neki.
Norman karrierje az 1960-as évek végén kezdődött, amikor Giuseppe Verdi Aida című operájának címszerepét énekelte. Alakított Wagner-hősnőket, de énekelt Janáceket, Bartókot és Strauss-darabokat is. A New York-i Metropolitanben (Met) 1983-ban debütált Hector Berlioz A trójaiak című operájában.
| ||
A Met jelenlegi menedzsere, Peter Gelb hétfőn este úgy fogalmazott: Jessye Norman "az egyik legnagyobb művész volt, aki valaha is a színpadunkon énekelt". A Porgy és Bess hétfő esti előadását a dalszínházban az ő emlékének ajánlották.
A 2014-ben Egyenesedj ki és énekelj! című önéletrajzi könyvében felidézte at is, hogy élete során a fajgyűlölet megannyi megnyilvánulásával kellett szembenéznie. "Világunkban még nem dőltek le a faji korlátok, miért képzeljük hát, hogy a klasszikus zene vagy az opera világából már eltűntek?" - idézte 2014-ben adott interjújának egyik részletét a The New York Times hétfőn este.
A Narancs kritikusa 2006-ban hallotta élőben Normant, az élményről a Mindenható bámulatos kegyelme jutott eszébe.
"Hazánk mérsékelt égöv alatt fekszik: itt nincs se tájfun, se szökõár, és még Jessye Norman is csak most járt nálunk elõször. Mert hát a pódiumra vonuló lila ruhás nõ, mindamellett, hogy korunk nemzetközi operaéletének több évtizedes állócsillaga, zabolátlan egyszemélyes természeti erõnek is bizonyult. A személyiség oly sokat emlegetett, de felette ritkán tapasztalt kisugárzása ezúttal széltében-hosszában betöltötte a koncerttermet, s meglehet, még a Boráros téren is észlelték azt egyes hiperszenzitív járókelõk.
A 61 évesen változatlanul elementáris operadíva rafinált, a hangot és az elõadói (s szintúgy a befogadói) intelligenciát jócskán próbára tévõ programmal állt elõ, s ha a régóta csodált vócse szolid hanyatlását megállapítottuk is, dalénekesi kultúrájának kifinomultságát csak hódolattal illethettük. Norman a Hugo Wolf Itáliai daloskönyvétõl Ravel Vocalise-éig ívelõ terjedelmes mûsor valamennyi számát stílben tartotta, gond nélkül váltva Richard Straussról Schönbergre, s onnan tovább a színromantikus Berliozra. Wolf bravúrszáma, a "Pennában él az egyik kedvesem" (mely produkció a remek zongorakísérõt, Mark Markhamet is gyorsvágtára késztette) az énekesnõ csorbítatlan technikájára vallott, míg Schönberg hat könnyed kabarédalát hallva azon ámulhattunk, hogyan képes Norman egyetlen gesztus, egyetlen pimasz kis hangnyújtás révén illúziókeltõ brettli-dizõzzé átlényegülni. A rendes program végeztével a felséges asszony (a szülõvárosát is Augustának hívják!) nem volt rest ráadásokkal kényeztetni közönségét. Legeslegvégül, mintegy levezetésképp az Amazing Grace-t énekelte-zongorázta, s egyúttal lelkesült zöngedezésre késztetett minden jelenlévõt. Hisz miért is ne adtunk volna hálát egy ilyen koncert után a Minden-ható bámulatos kegyelmének?"
