A legcsodálatosabb hangszer, szokták mondani az énekhangról, és Antony Hegartyt hallgatva nehéz lenne vitatkozni velük. Fátyolosan búgó, rezgő-remegő hangja szokatlan, sőt bizarr, mégsem idegen. Meghitt és érzékeny, ott bujkál benne Nina Simone és Marc Almond is, egyszerre férfi- és női hang. Amikor a második lemezével hirtelen világhírűvé vált transzszexuális énekes négy éve, az Ultrahang Fesztiválon a Trafóban énekelt, még óvatos voltam. Jólesett volna gúnyosan fanyalogni a zenei sajtó aktuális kedvencén, a túláradó érzelmességen, az áriákon. De nem lehetett. Kamaszos bumfordisággal odacsoszogott a zongorához, belekezdett az első dalba, és magától értetődő természetessége láttán lesütött szemmel el lett felejtve minden kötekedő rossz szándék rögtön. (Emlékszem, következő este egy másik csodálatos hangszer, az agyontorzított villanygitár mestere, Justin Broadrick tette tiszteletét. Régen várt találkozás volt ez a számomra, sok tekintetben örömteli is, de Antony hangjával a fülemben a szikrázó gitárzuhatag ártalmatlan csörömpölésnek hatott csupán.)
Antony azóta nem jelentkezett saját anyaggal, de keresett énekessé vált, sokfelé vendégeskedett. Szerepelt Björk legutóbbi lemezén és az Én itt vagyok neked című Leonard Cohen-portréfilmben, énekelt diszkót a Hercules and Love Affairrel, zord műfolkot a Current 93-vel és a Knocking On Heaven's Doort az I'm Not There filmzenelemezén. Rokonszenves nyitottsága megjósolhatatlanná tette a folytatást. Új lemeze, a The Crying Light elsőre éppen a korábbiakhoz hű hangvételével okoz meglepetést. Antony éppen ott folytatja, ahol négy éve az I Am A Bird Now az elnémuló zongorával véget ért. Maradt a csendes, kamarazenés megközelítés, a kísérteties vonósokkal és a zongorával a háttérben, de még kifinomultabb lett a hangszerelés, izgalmas és kiszámíthatatlan, méltó társa az énekhangnak. Hárfa csilingel, sípok és csengettyűk nyüzsögnek, élőbb most a hangzás. Legutóbb neves közreműködők (Boy George, Lou Reed) színesítették a dalokat, most csak Antony énekel, mégis elevenebb az összhatás, ahogyan elevenebb az üzenet is. Szomorú, de már nem magányos a hangja, mintha a nemiségében magára maradt énekes az univerzumban talált volna otthonra. Élet és halál körforgásáról beszél homályos szövegeiben, egyszerre énekel múltról és jövőről, e világról és másvilágról, holt és még meg nem született lelkekről. A megnyugvás hangján szól a Crying Light, bölcsen és szeretettel. Nem biztos, hogy könnyen közel kerül a hallgatójához, de utána sokáig vele marad.
Secretly Canadian/Neon Music, 2009
