Lemez - Hegyek lányai - School Of Seven Bells: Alpinisms

  • - minek -
  • 2008. december 11.

Zene

A School Of Seven Bellst (ez ugye egy hírneves zsebtolvajiskola neve - tessenek elképzelni egy ezúttal gyakorlóterepként szolgáló kabátot, telerakva apró csengettyűkkel) tavaly hozta tető alá Benjamin Curtis, a Secret Machines nevű szintúgy izgalmas zenekar gitárosa, miután 2007 elején faképnél hagyta társait. Hamarosan csatlakozott hozzá az egyszerre szemrevaló és varázslatos hangú ikerpár: Alejandra és Claudia Deheza, a 2005-ig regnáló On! Air! Library! nevű formáció vokalistái. - minek -

A School Of Seven Bellst (ez ugye egy hírneves zsebtolvajiskola neve - tessenek elképzelni egy ezúttal gyakorlóterepként szolgáló kabátot, telerakva apró csengettyűkkel) tavaly hozta tető alá Benjamin Curtis, a Secret Machines nevű szintúgy izgalmas zenekar gitárosa, miután 2007 elején faképnél hagyta társait. Hamarosan csatlakozott hozzá az egyszerre szemrevaló és varázslatos hangú ikerpár: Alejandra és Claudia Deheza, a 2005-ig regnáló On! Air! Library! nevű formáció vokalistái. Néhány maximegjelenést (My Cabal, Face To Face On High Places) követően egy felvétel erejéig összeálltak a Prefuse 73 álnéven (is) alkotó Guillermo Scott Herrennel - a kapcsolat amúgy nem új keletű, elvégre a Deheza lányok énekeltek már a Prefuse 73 2005-ös Sorrounded By Silence című lemezén is. Az eredmény, a Class of 73 Bells című gyönyörű, kissé archaizálóan folkos (e tekintetben a Dead Can Dance-t idéző) műdarab nem csupán a hasonnevű maxira és a tavalyi Prefuse 73 lemezre (Preparations) került fel, de Curtis által jócskán áthangszerelve, új címen (Iamundernodisguise), viszont változatlan vokállal ez nyitja a School Of Seven Bells debütáló albumát. Ha elsőre csodálkoznánk is, hogyan került a trió a Matthew Dear-féle Ghostly International kiadóhoz (amely egyébként gyakorta publikál a tiszta, "ortodox" elektronikus tánczenéken túlmutató, izgalmas, fúziós produkciókat és műfaji hibrideket), már az első meghallgatásra elmúlnak kétségeink. Egyrészt az anyag olyan erős, hogy nyilvánvaló: sem a kiadó, sem mi nem nyúltunk mellé, másrészt gyorsan kitűnik, hogy Curtis a pszichedelikus gitárzenét remekül társítja gépi, elektronikus, illetve mintázott ritmusalapokkal - ha kell, olyan szigorú 4/4-es alapot tol a dolgai alá, hogy az eredmény minden további nélkül működik egy hauzer típusú dj-mixben is.

Az SOSB zenéjénél sokan említik meg a nyilvánvaló hatásokat: mindenekelőtt a Cocteau Twinst, s talán még több joggal a My Bloody Valentine-t. De mi mást lehetne szólni a Face To Face On High Places vagy a Wired For Life borult, "cipőnézős", tremolókar-rángásos, majdnem éteri vokállal kibélelt gitárzengetéséhez, mely helyenként még finoman disszonáns is - s akkor még nem beszéltünk a rejtelmes, de leginkább homályos szövegekről. Annyi azonban biztos, hogy az ifjú alkotók jó ízléssel választották ki példaképeiket, másrészt zenéjük korántsem valamiféle üres tisztelgés a jeles elődök előtt - igazi, érett produkció, amely reflektál a popzenei hagyományra, de ebből azután valami egészen mást, egyedit és félreismerhetetlent hoz a világra. A zeneanyag a zajpop-hagyomány feldolgozásán túl éppúgy magába foglal folkhatásokat és orientális zenei elemeket (ez esetben alighanem a két hölgy sajátos érdeklődéséből fakadóan), mint modern elektronikus tánczenei struktúrákat: a Sempiternal/Amaranth című 11 és fél perces (ám egy pillanatig sem unalmas) opus konkrétan space disco ütemeken nyargal tovább a kötelező csúcspontig. A végén a Prince Of Peace kissé archaikusnak tűnő, lassú breakbeat-ütemekkel operál, a záró My Caballal pedig visszajutunk valahová 1990 környékére, a boldogult emlékezetű "shoegazer" aranykorba - persze csak látszólag, az SOSB ugyanis tökéletesen friss és a mában érvényes zenét játszik.

Ghostly International/Neon Music, 2008

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.