lemez - Maiden Heaven: A Tribute To Iron Maiden

  • V. Á.
  • 2008. augusztus 7.

Zene

Nem is lehetne jobb felvezető az idei Sziget nulladik napjára konfirmált Iron Maiden-koncerthez a Kerrang magazin szokásos tribute-lemezeinek (volt már például olyan, amikor a Master Of Puppets huszadik évfordulójára készítettek anyagot: nyolc különféle banda játszotta a Metallica klasszikus albumának dalait) soron következő darabja, az Iron Maiden-feldolgozáslemez. Mivel az Iron Maident mindenki ismeri, és azzal is tisztában van a legtöbb zenehallgató, hogy egy ilyen jellegű anyagon három kategóriát lehet megkülönböztetni (az első az eredeti dal meggyalázása, a második a korrekt iparosmunka, a harmadik pedig az, amikor az illető zenekar igyekszik a nótát a saját képére formálni), talán csapjunk is a lecsóba.

Nem is lehetne jobb felvezetõ az idei Sziget nulladik napjára konfirmált Iron Maiden-koncerthez a Kerrang magazin szokásos tribute-lemezeinek (volt már például olyan, amikor a Master Of Puppets huszadik évfordulójára készítettek anyagot: nyolc különféle banda játszotta a Metallica klasszikus albumának dalait) soron következõ darabja, az Iron Maiden-feldolgozáslemez. Mivel az Iron Maident mindenki ismeri, és azzal is tisztában van a legtöbb zenehallgató, hogy egy ilyen jellegû anyagon három kategóriát lehet megkülönböztetni (az elsõ az eredeti dal meggyalázása, a második a korrekt iparosmunka, a harmadik pedig az, amikor az illetõ zenekar igyekszik a nótát a saját képére formálni), talán csapjunk is a lecsóba.

Az elsõ kategóriából itt szerencsére senki nincs, a másodikba pedig nagyjából besorolható a lemez nyolcvan százaléka. Bruce Dickinson jellegzetes szirénahangját ugyanis senki nem képes reprodukálni, ezért az õ nevével fémjelzett éra dalait a szereplõk nagy része egyszerûen adaptálta a saját hangzására, illetve az énekhangra, a Paul Di'Anno-korszak dalaiból pedig pont az a pimasz, punkos lendület hiányzik, ami annak idején kiemelte a bandát a hasonszõrûek mezõnyébõl. Innen a Trivium-féle Iron Maiden talán a legsikerültebb, és még ez is nagyon-nagyon vérszegény az eredetihez képest, a többirõl meg ne is beszéljünk, ahogy a Metallica-féle Remember Tomorrow-átiratról se talán. Két darab dal van igazából, ami elviszi a lemezt, mert ezek majdnem tökéletesek: a Machine Head által eldarált Hallowed Be Thy Name ugyan semmit nem tesz hozzá az eredetihez, mégis gyilkos Robb Flynn durva énekével és a jellegzetes Machine Head-hangzással. Viszont még ennél is nagyobb ász a teljesen ismeretlen Ghostlines Brave New World-adaptációja, ami teljesen metálidegen a maga zongorás-akusztikus gitáros hangszerelésével, mégis ez az egyetlen, ami méltó az eredetihez.

Kerrang, 2008

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.