lemez - THE WILDHEARTS: CHUTZPAH!

  • - greff -
  • 2009. szeptember 24.

Zene

Tisztában vagyok vele, hogy a Beatlest, a Rolling Stonest és talán a Led Zeppelint leszámítva nincs is olyan zenekar, amelynek elfogult rajongói ne éreznék úgy, hogy imádott kedvencük ne lehetne legalább egy kicsivel még népszerűbb, de mit tehetnék, olykor magam is égbekiáltó igazságtalanságnak élem meg, hogy javíthatatlan embertársaim kevés kivétellel mit sem tudnak általam mesésnek érzékelt zenékről. Miért nem Greg Dulli az új Elvis? Miért csak szektányi hívője van a Warrior Soulnak? És a végképp megmagyarázhatatlan: hogyan lehetséges, hogy húsz évvel a megalakulása után még mindig csak a briteknek (meg tán a japánoknak) jelent bármit is a Wildhearts? Hiszen ha van rockzenekar, aminél elsüthető a kopottas jellemzés, miszerint "veszettül slágeres", akkor az éppen a britek e jól palástolt csodafegyvere: a Lennon-McCartney-iskola (valamint a Robin Zander-továbbképző) legügyesebb növendéke a közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem Noel Gallagher, hanem Ginger, a 'hearts énekes-gitárosa, aki új lemezén még egy ijesztően nu-metálosan induló számot (Plastic Jebus) is tökéletes nonsalansszal képes brutálisan körbevokálozott (mind a négy tag kiválóan énekel) öröménekké formálni.
Tisztában vagyok vele, hogy a Beatlest, a Rolling Stonest és talán a Led Zeppelint leszámítva nincs is olyan zenekar, amelynek elfogult rajongói ne éreznék úgy, hogy imádott kedvencük ne lehetne legalább egy kicsivel még népszerûbb, de mit tehetnék, olykor magam is égbekiáltó igazságtalanságnak élem meg, hogy javíthatatlan embertársaim kevés kivétellel mit sem tudnak általam mesésnek érzékelt zenékrõl. Miért nem Greg Dulli az új Elvis? Miért csak szektányi hívõje van a Warrior Soulnak? És a végképp megmagyarázhatatlan: hogyan lehetséges, hogy húsz évvel a megalakulása után még mindig csak a briteknek (meg tán a japánoknak) jelent bármit is a Wildhearts?

Hiszen ha van rockzenekar, aminél elsüthetõ a kopottas jellemzés, miszerint "veszettül slágeres", akkor az éppen a britek e jól palástolt csodafegyvere: a Lennon-McCartney-iskola (valamint a Robin Zander-továbbképzõ) legügyesebb növendéke a közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem Noel Gallagher, hanem Ginger, a 'hearts énekes-gitárosa, aki új lemezén még egy ijesztõen nu-metálosan induló számot (Plastic Jebus) is tökéletes nonsalansszal képes brutálisan körbevokálozott (mind a négy tag kiválóan énekel) öröménekké formálni.

A Wildhearts-életmûben többnyire élesen elválnak egymástól a gömbölyû popszámok az atipikusabb szerzeményektõl, most viszont szinte mindegyik számban a két megközelítési mód dinamikus egyesítése zajlik - bár az elsõ lemezeseket idézõ lendülettõl és a mindent beborító énekdallamoktól elsõre fel sem tûnnek a finomságok. Aztán viszont remekül szórakozhatunk azon, hogy a Mazel Tov Cocktailben egy AC/DC-riffet ültetnek fel a körbesuhanó pophintára, a Cardiacs-vezérrõl elnevezett, metálosan zúzós Tim Smith refrénjébe bele van tapasztva egy Cardiacs-idézet, és hogy a The Only One-nál tényleg csak sokadjára esik le, hogy a ravasz angoloknak sikerült egy virtigli emóslágert eladniuk nekünk.

Backstage Alliance, 2009

*****

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.