Zene

„A zenét nem lehet elhallgattatni” – mondta a világhírű karmester, miután a főváros konzultáció nélkül vágta meg a támogatásukat.

Ha az élet valóban nem más, mint műalkotás, akkor a Larson nővéreket már eleve a legnagyobb élő művészek között kellene emlegetnünk, hisz eredettörténetük annyira varázslatosan szórakoztató, hogy annál hallucinálni se lehetne jobbat.

Amíg itthon nagyrészt a Pantera és a Down riffjeinek lopkodásában, a kockás ingekben és a szakállnövesztésben merül ki a műfaj, addig a Föld másik feléről még mindig jobbnál jobb lemezek érkeznek a zsánerben.

A nyolcvanas években rendszeresen koncertezett Budapesten a világszerte elismert német karmester, Helmuth Rilling mind saját alapítású együttese, a Gächinger Kantorei élén, mind pedig különböző magyar kórusok és zenekarok (Rádióénekkar, Magyar Állami Énekkar, Rádiózenekar, Liszt Ferenc Kamarazenekar) vendégeként.

Kezdjük egyszer innen a beszámolót: ritka egyértelmű rendezői bukás volt A trubadúr bemutatója az Erkel Színházban.

Idén háromszor is láthatjuk, hallhatjuk a nagy Bach-tudóst és karmestert, a 83 éves művészt Magyarországon: március 17-én a Máté-passiót vezényelte a Zeneakadémián, karmesterkurzust tart a nyári Régi Zenei Napokon Fertőd-Eszterházán, november 1-jén pedig Mozart Requiemjét vezényli a Müpában. Kotta nélkül, mint úgyszólván mindent.

A könnyűzenei fesztiválok egyre inkább exkluzív dizájnnal, festői környezettel, közösségi élményekkel és művészettel csalogatják a fizetővendéget. A Coachellán installációkat, a Tomorrowlanden mesedíszleteket, a Glastonburyn komplett kisvárost építenek.

Bevallása szerint ő volt az első kokainfüggő rocksztár, és a felelős azért, hogy a Deep Purple soulos, funkos hangzással is kísérletezett. A legfeketébb hangú fehér rockénekest egykori lakótársáról, David Bowie-ról és leghíresebb slágeréről, egy acid techno dalról is kérdeztük annak apropójából, hogy a Deep Purple-t április 8-án végre beiktatják a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.