Lemez

The Rolling Stones: Blue & Lonesome

  • Soós Tamás
  • 2017. február 5.

Zene

Lehet szexi még a blues, csak Kristen Stewart kell hozzá, ahogy hupikék Mustangban dönget és táncol a Ride ’Em On Down videójában, na meg a Rolling Stones, akik úgy játsszák az ötvenes évek chicagói bluesát, mint ha még mindig – vagy már megint – ’64-et írnánk, amikor ők voltak a legjobb bluesbanda Angliában. De mást, mint az ihlethiányba belefáradt zenészeket felfrissítő stílusgyakorlatot azért nem érdemes belelátni ebbe az egyébként meglepően üde lemezbe, amely csak azért született meg, mert Jaggerék nem jutottak dűlőre a 2005-ös A Bigger Bang óta várt új dalokkal. Régen is játszottak bluest, hogy kiszellőztessék a fejüket stúdiózás közben (így került a Shake Your Hips az Exile on Main Streetre), de ebből a háromnapos pihenőből most egy komplett, inspirált és stenkes bluesalbum kerekedett; a Stones első öregkori lemeze, amelybe bele tudták fogalmazni az évekkel, na meg a rock and roll, a siker és a drogmámor túlélésével járó érettséget. A szúrósabban éneklő Jagger hangjában a szexuális frusztráció és a fricskázó irónia mellett ott a törődöttség is, Jimmy Reed apokaliptikusan szomorú Little Rainjében pedig a bluesmanek viseltes bölcselete.

Jagger albuma ez egyértelműen, az ő robbanékony herflije hajtja előre a végkimerülésig, amihez a többiek, köztük a szomszéd stúdiószobából két odaszúrt gitárszólóra átugró Eric Clapton feszes játékkal asszisztálnak. Nem fejtik meg és pláne nem szólózzák túl a dalokat, ettől lesz dögös a Blue & Lonesome, amely azért korántsem az új Let It Bleed: nem tágítja a műfajt úgy, mint mondjuk a Midnight Rambler, csak életre kelti Willie Dixon, Howlin’ Wolf és Little Walter, Muddy Waters klasszis harmonikásának szellemét – a korai Stoneséval egyetemben. Izommemóriából rántották fel, és nem ez a zenekar legjobbja a Some Girls óta (az a Tattoo You), de eléri, hogy antik bluest játszva is éhes süvölvényeknek halljuk a hetvenpluszos nagyapákat. Bravúrnak éppenséggel ez is elég.

Polydor, 2016

Figyelmébe ajánljuk

„Amióta a kormánynak központi témája lett a gyermekvédelem, szinte soha nem a lényegről beszélünk”

Az elhanyagolással, fizikai, érzelmi vagy szexuális bántalmazással kapcsolatos esetek száma ijesztő mértékben emelkedett az elmúlt években idehaza, ahogyan az öngyilkossági kísérletek is egyre gyakoribbak a gyerekek körében. A civil szervezetek szerepéről e kritikus időkben Stáhly Katalin pszichológus, a Hintalovon Alapítvány gyerekjogi szakértője beszélt lapunknak.

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.