Lemez

The Rolling Stones: Blue & Lonesome

  • Soós Tamás
  • 2017. február 5.

Zene

Lehet szexi még a blues, csak Kristen Stewart kell hozzá, ahogy hupikék Mustangban dönget és táncol a Ride ’Em On Down videójában, na meg a Rolling Stones, akik úgy játsszák az ötvenes évek chicagói bluesát, mint ha még mindig – vagy már megint – ’64-et írnánk, amikor ők voltak a legjobb bluesbanda Angliában. De mást, mint az ihlethiányba belefáradt zenészeket felfrissítő stílusgyakorlatot azért nem érdemes belelátni ebbe az egyébként meglepően üde lemezbe, amely csak azért született meg, mert Jaggerék nem jutottak dűlőre a 2005-ös A Bigger Bang óta várt új dalokkal. Régen is játszottak bluest, hogy kiszellőztessék a fejüket stúdiózás közben (így került a Shake Your Hips az Exile on Main Streetre), de ebből a háromnapos pihenőből most egy komplett, inspirált és stenkes bluesalbum kerekedett; a Stones első öregkori lemeze, amelybe bele tudták fogalmazni az évekkel, na meg a rock and roll, a siker és a drogmámor túlélésével járó érettséget. A szúrósabban éneklő Jagger hangjában a szexuális frusztráció és a fricskázó irónia mellett ott a törődöttség is, Jimmy Reed apokaliptikusan szomorú Little Rainjében pedig a bluesmanek viseltes bölcselete.

Jagger albuma ez egyértelműen, az ő robbanékony herflije hajtja előre a végkimerülésig, amihez a többiek, köztük a szomszéd stúdiószobából két odaszúrt gitárszólóra átugró Eric Clapton feszes játékkal asszisztálnak. Nem fejtik meg és pláne nem szólózzák túl a dalokat, ettől lesz dögös a Blue & Lonesome, amely azért korántsem az új Let It Bleed: nem tágítja a műfajt úgy, mint mondjuk a Midnight Rambler, csak életre kelti Willie Dixon, Howlin’ Wolf és Little Walter, Muddy Waters klasszis harmonikásának szellemét – a korai Stoneséval egyetemben. Izommemóriából rántották fel, és nem ez a zenekar legjobbja a Some Girls óta (az a Tattoo You), de eléri, hogy antik bluest játszva is éhes süvölvényeknek halljuk a hetvenpluszos nagyapákat. Bravúrnak éppenséggel ez is elég.

Polydor, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.