Ryan Hunn, azaz Illum Sphere zenéi sok tekintetben változtak, amióta – most már lassan három éve – megjelent első albuma a Ninja Tune kiadónál. A mostani albumot megelőlegezték a menet közben megjelent EP-k (Spectre Vex, Second Sight) és Hunn élő fellépései is, ezzel együtt az új lemezt meghallgatva úgy tűnik, hogy a Glass határozott előrelépés az életműben – habár máshogy jó, mint a maga csillogó eklektikusságával tüntető elődje.
Mindenekelőtt a hangzás sokkal kompaktabb, a látszólagos fókuszálatlanságból rafináltan kibontakozó kompozíciók pedig szinte észrevétlenül szippantanak be. Stilárisan is jól érzékelhető a változás: csupán nyomokban lelhetők fel a vokális motívumok, melyek korábban domináltak, s hiába is keresnénk a napfényes afro/dzsessz kitérőket. A valaha még a (poszt-)dubstep világ kreatív zenei káoszából indult producer pedig mind határozottabban alkalmazza saját médiumaként a horzsolós technót és az előzményeiből kihámozott, 4/4-es house-t: a motorikus lüktetés legalább annyira fontos e darabokban, mint a nagyon tudatos és ötletes játék a hangokkal. Hunn az album szerkesztését tekintve is jó munkát végzett: az üveghangokkal csilingelő Red Glass, a posztpunkos/szintiwaves hangulatú Wounded vagy az álom-ambientes Oracle és Paradise remekül egészítik ki a ravaszul kígyózó Fall Into Watert vagy a roncsolódó dallamra épülő, kilencperces (!) Thousand Yard Stare-t. Szóval, egy percig se aggódjunk: Illum Sphere tőle eddig szokatlan hosszúságú zeneműveket is meg tud tölteni élettel és tartalommal.
Ninja Tune/Neon Music, 2016
