Forradalmi időszakot idéz: John Coltrane már halott, a free jazz hőskora is elmúlt, viszont az őszinte rockzene virult, Jimi Hendrix még szaggatta a húrokat a gigantikus fesztiválokon. Davist is inspirálták az új lehetőségek, így huszonéves zenészekkel vonult be a stúdióba, ahol hála Teo Macero producernek, zavartalanul kísérletezhettek. Davis rockos alapokat, vah-vah pedált kért, dinamikus és rövid vázlatokat vitt magával, a többi helyben alakult. Az ekkor rögzített anyagokból később a Live Evil, a Get Up With It, a Directions és a Big Fun című albumokra is jutottak felvételek, de a legérdekesebb az A Tribute To Jack Johnson című, mely 1971 februárjában jelent meg, és sokak szerint a korszak legjobb darabja. Ezen a nagy fekete bokszolónak ajánlott korongon két hosszabb egység hallható, Macero szerkesztésében. Addig is nyiszálták a felvételeket, de főleg rövidítettek, kivették az üresjáratokat: itt viszont a hosszabb-rövidebb részekből álltak össze majd félórás darabok. A szó szoros értelmében mixek készültek. Különböző felvételek részei kerültek egymás mögé vagy futhattak párhuzamosan, megfordítva, átkeverve; hangszereket vettek ki, vagy szólókat illesztettek be akár régebbi felvételekről is, megloopolt riffek jöttek-mentek. A teljes anyag ismeretében bátran állítható: az A Tribute To Jack Johnson megalkotásában szerzőként is legalább olyan fontos szerepe volt Macerónak, mint Davisnek.
A mixek és az ahhoz használt vázlatok mellett ugyanakkor hallható most négy és fél órányi, még soha nem publikált felvétel, amelynek a fele önmagában is megállja a helyét, illetve amelyből egy egészen kiváló CD is összeállítható. Szinte érthetetlen, hogy miért maradtak dobozban ilyen hosszú ideig.
A közreműködők skálája meglehetősen széles. Vannak köztük rutinos rókák, mint Ron Carter, Sonny Sharrock, Wayne Shorter, Bennie Maupin, Airto Moreira vagy Hermeto Pascoal, de a többség nagyon fiatal. Steve Grossman és Michael Henderson 19 éves, Dave Holland 23, Billy Cobham 24, Keith Jarrett 25, Jack DeJohnette 27, John McLaughlin 28, Chic Corea 29. Ami pedig az akkor 44 éves Mestert illeti, trombitájával zseniálisan ötvözte a cool hűvös eleganciáját az elektronikus hangzásokkal és a funkys grooveok vadságával, és komoly varázsa lehetett, hiszen a következő évtizedekben az általa felkarolt arcok meghatározóvá váltak a dzsessz világában. 1970-ben azonban valami olyasmit csináltak, aminek akkor még nem lehetett látni az irányát.
Aztán Hendrix is meghalt, a showbusiness kiherélte a rockzenét, a Davis által nyitott erőteljes vonal pedig a dzsessz-rock mechanikus unalmába fulladt.
Columbia Records, 2003
