Lemez: A fekete öntudat manifesztuma (Miles Davis: The Complete Jack Johnson Sessions)

  • Czabán György Kolbász
  • 2004. január 8.

Zene

Öt cédét és egy százhúsz oldalas kis könyvet tartalmaz ez az exkluzív kiadvány. Fémgerinccel, érdekes fotókkal és 24 bittel újrakevert hanggal; a zenei anyagot Miles Davis vezetésével 1970 februárja és júniusa között rögzítették a Columbia stúdióiban. Az öt lemez így "egyben" aligha élvezhető, de roppant tanulságos, és számos gyöngy lakozik benne.
Öt cédét és egy százhúsz oldalas kis könyvet tartalmaz ez az exkluzív kiadvány. Fémgerinccel, érdekes fotókkal és 24 bittel újrakevert hanggal; a zenei anyagot Miles Davis vezetésével 1970 februárja és júniusa között rögzítették a Columbia stúdióiban. Az öt lemez így "egyben" aligha élvezhető, de roppant tanulságos, és számos gyöngy lakozik benne.

Forradalmi időszakot idéz: John Coltrane már halott, a free jazz hőskora is elmúlt, viszont az őszinte rockzene virult, Jimi Hendrix még szaggatta a húrokat a gigantikus fesztiválokon. Davist is inspirálták az új lehetőségek, így huszonéves zenészekkel vonult be a stúdióba, ahol hála Teo Macero producernek, zavartalanul kísérletezhettek. Davis rockos alapokat, vah-vah pedált kért, dinamikus és rövid vázlatokat vitt magával, a többi helyben alakult. Az ekkor rögzített anyagokból később a Live Evil, a Get Up With It, a Directions és a Big Fun című albumokra is jutottak felvételek, de a legérdekesebb az A Tribute To Jack Johnson című, mely 1971 februárjában jelent meg, és sokak szerint a korszak legjobb darabja. Ezen a nagy fekete bokszolónak ajánlott korongon két hosszabb egység hallható, Macero szerkesztésében. Addig is nyiszálták a felvételeket, de főleg rövidítettek, kivették az üresjáratokat: itt viszont a hosszabb-rövidebb részekből álltak össze majd félórás darabok. A szó szoros értelmében mixek készültek. Különböző felvételek részei kerültek egymás mögé vagy futhattak párhuzamosan, megfordítva, átkeverve; hangszereket vettek ki, vagy szólókat illesztettek be akár régebbi felvételekről is, megloopolt riffek jöttek-mentek. A teljes anyag ismeretében bátran állítható: az A Tribute To Jack Johnson megalkotásában szerzőként is legalább olyan fontos szerepe volt Macerónak, mint Davisnek.

A mixek és az ahhoz használt vázlatok mellett ugyanakkor hallható most négy és fél órányi, még soha nem publikált felvétel, amelynek a fele önmagában is megállja a helyét, illetve amelyből egy egészen kiváló CD is összeállítható. Szinte érthetetlen, hogy miért maradtak dobozban ilyen hosszú ideig.

A közreműködők skálája meglehetősen széles. Vannak köztük rutinos rókák, mint Ron Carter, Sonny Sharrock, Wayne Shorter, Bennie Maupin, Airto Moreira vagy Hermeto Pascoal, de a többség nagyon fiatal. Steve Grossman és Michael Henderson 19 éves, Dave Holland 23, Billy Cobham 24, Keith Jarrett 25, Jack DeJohnette 27, John McLaughlin 28, Chic Corea 29. Ami pedig az akkor 44 éves Mestert illeti, trombitájával zseniálisan ötvözte a cool hűvös eleganciáját az elektronikus hangzásokkal és a funkys grooveok vadságával, és komoly varázsa lehetett, hiszen a következő évtizedekben az általa felkarolt arcok meghatározóvá váltak a dzsessz világában. 1970-ben azonban valami olyasmit csináltak, aminek akkor még nem lehetett látni az irányát.

Aztán Hendrix is meghalt, a showbusiness kiherélte a rockzenét, a Davis által nyitott erőteljes vonal pedig a dzsessz-rock mechanikus unalmába fulladt.

Columbia Records, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.