Kérdés ugyan, hogy mit értünk mediterrán zenén. Van olyan szaktekintély, aki szerint létezik ilyen kategória, és van, aki úri huncutságnak tartja. Mediterrán identitás - vagy inkább életforma - persze létezik, elég, ha csak a meleg nyári estékre, a rengeteg kerthelyiségre gondolunk, ahol késő éjszakáig zajlik az élet, boroznak, flörtölnek vagy éppen kártyáznak az emberek, és mindig szól a zene. Az elegánsabb helyeken teátrális kávéházi muzsika kisebb kamarazenekarral, de az utcán elég egy harmonika-gitár duó, hogy adakozásra késztesse az arra korzózókat. A dalok a tradicionális témáktól a populáris slágerekig terjednek, gyakran keltve azt az érzést, hogy már ezerszer hallottuk őket.
Erre jellemző példa a Mille Corde című album, amelyen trombita, klarinét, gitár, harmonika, bőgő és ütőhangszerek szólaltatják meg Battista Lena darabjait, mégis minden hang ismerősnek tűnik. Vagy minimál verzióban a Coloriage című, ahol egy klarinét és egy harmonika elég Richard Galliano szerzeményeinek előadásához. Gátlástalanul felvállalt nagy érzések hallhatók, táncos vagy andalgó tempóban, színesen és szerethetően. Kinézek az ablakon, a kutyaszaros utcán kavarog a havas eső, de ez nem zavar, mert ha felhangosítom a zenét, egy piazzán érzem magam, számban valami jobb merlot bársonyos ízével, szememben a reneszánsz és az olasz nők szépségével.
Az Egea egy deklarált zenei koncept, törekvése szerint Szardínia, Umbria és a Po folyó vidéke új zenei formáit kutatva. Kiadványainak hangzása a klasszikus kamarazene, a dzsesszes improvizáció, valamint az olasz és a mediterrán tradíciók különböző arányú keveréséből áll össze. Közös bennük, hogy a blues mint forma és mint érzés egyáltalán nincs jelen. Semmi szvinges lüktetés, többnyire nincs is szükség dobosra. Ha a popularitást a tradíció hordozza, akkor a kamaradzsessz a kortárs elem - erre szép példa a Racconti mediterranei című album. Zongora-klarinét-bőgő felállású triójának éppúgy helye lenne a Zeneakadémián, mint a legfinomabb úri bordélyházban.
A felvételeket hallgatva az is kiderül, hogy egészen kiváló olasz zenészek tartoznak a kiadóhoz, így például Paolo Fresu, Enrico Rava, Gabriele Mirabassi, Enrico Pieranuzzi, Gianluigi Trovesi, Pietro Tonolo, Gianni Coscia vagy Richard Galliano. Aztán van itt még jó pár - magát ezzel a világgal kompatibilisnek érző - külföldi zenész, mint például John Taylor, Paul McCandless, Michel Godard vagy Kenny Wheeler, és máris összeállt egy igen komoly katalógus. Jó példa az internacionális együttműködésre az Isole című album, amin a korai Oregon együttest idéző kifinomult és érzékeny kamarazene hallható, délies ízekkel fűszerezve.
A kizárólag akusztikus hangszerekkel előadott zenék, melyeket régi színházakban rögzítenek, audiofil minőségben szólalnak meg. A csomagolás egységes, kifinomult és méltóságteljes. Az egész, úgy ahogy van: csillagos ötös.
Czabán György Humusz
Az Egea Records magyarországi forgalmazója a CD Bár
