Lemez: A Zeneakadémiától a bordélyig (Mediterrán olasz zenék)

  • 2002. november 21.

Zene

Szeretjük a kis, független kiadókat, melyek helyi értékeket hordoznak. És jó dolog, ha egy ilyen megjelenik hazánkban - ráadásul nagyon korrekt áron -, még ha tudjuk is: a hipermarketek polcairól nem fogja leszorítani a tőkeerős multik tömegtermékeit. Így most örömmel jelentem, hogy az Egea nevű, mediterrán zenékre szakosodott olasz lemezkiadó megkezdte diadalmenetét Magyarországon.
Szeretjük a kis, független kiadókat, melyek helyi értékeket hordoznak. És jó dolog, ha egy ilyen megjelenik hazánkban - ráadásul nagyon korrekt áron -, még ha tudjuk is: a hipermarketek polcairól nem fogja leszorítani a tőkeerős multik tömegtermékeit. Így most örömmel jelentem, hogy az Egea nevű, mediterrán zenékre szakosodott olasz lemezkiadó megkezdte diadalmenetét Magyarországon.

Kérdés ugyan, hogy mit értünk mediterrán zenén. Van olyan szaktekintély, aki szerint létezik ilyen kategória, és van, aki úri huncutságnak tartja. Mediterrán identitás - vagy inkább életforma - persze létezik, elég, ha csak a meleg nyári estékre, a rengeteg kerthelyiségre gondolunk, ahol késő éjszakáig zajlik az élet, boroznak, flörtölnek vagy éppen kártyáznak az emberek, és mindig szól a zene. Az elegánsabb helyeken teátrális kávéházi muzsika kisebb kamarazenekarral, de az utcán elég egy harmonika-gitár duó, hogy adakozásra késztesse az arra korzózókat. A dalok a tradicionális témáktól a populáris slágerekig terjednek, gyakran keltve azt az érzést, hogy már ezerszer hallottuk őket.

Erre jellemző példa a Mille Corde című album, amelyen trombita, klarinét, gitár, harmonika, bőgő és ütőhangszerek szólaltatják meg Battista Lena darabjait, mégis minden hang ismerősnek tűnik. Vagy minimál verzióban a Coloriage című, ahol egy klarinét és egy harmonika elég Richard Galliano szerzeményeinek előadásához. Gátlástalanul felvállalt nagy érzések hallhatók, táncos vagy andalgó tempóban, színesen és szerethetően. Kinézek az ablakon, a kutyaszaros utcán kavarog a havas eső, de ez nem zavar, mert ha felhangosítom a zenét, egy piazzán érzem magam, számban valami jobb merlot bársonyos ízével, szememben a reneszánsz és az olasz nők szépségével.

Az Egea egy deklarált zenei koncept, törekvése szerint Szardínia, Umbria és a Po folyó vidéke új zenei formáit kutatva. Kiadványainak hangzása a klasszikus kamarazene, a dzsesszes improvizáció, valamint az olasz és a mediterrán tradíciók különböző arányú keveréséből áll össze. Közös bennük, hogy a blues mint forma és mint érzés egyáltalán nincs jelen. Semmi szvinges lüktetés, többnyire nincs is szükség dobosra. Ha a popularitást a tradíció hordozza, akkor a kamaradzsessz a kortárs elem - erre szép példa a Racconti mediterranei című album. Zongora-klarinét-bőgő felállású triójának éppúgy helye lenne a Zeneakadémián, mint a legfinomabb úri bordélyházban.

A felvételeket hallgatva az is kiderül, hogy egészen kiváló olasz zenészek tartoznak a kiadóhoz, így például Paolo Fresu, Enrico Rava, Gabriele Mirabassi, Enrico Pieranuzzi, Gianluigi Trovesi, Pietro Tonolo, Gianni Coscia vagy Richard Galliano. Aztán van itt még jó pár - magát ezzel a világgal kompatibilisnek érző - külföldi zenész, mint például John Taylor, Paul McCandless, Michel Godard vagy Kenny Wheeler, és máris összeállt egy igen komoly katalógus. Jó példa az internacionális együttműködésre az Isole című album, amin a korai Oregon együttest idéző kifinomult és érzékeny kamarazene hallható, délies ízekkel fűszerezve.

A kizárólag akusztikus hangszerekkel előadott zenék, melyeket régi színházakban rögzítenek, audiofil minőségben szólalnak meg. A csomagolás egységes, kifinomult és méltóságteljes. Az egész, úgy ahogy van: csillagos ötös.

Czabán György Humusz

Az Egea Records magyarországi forgalmazója a CD Bár

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.