Lemez: Marad a titok (Egy új Richter-válogatás)

  • Csont András
  • 2002. július 18.

Zene

Az EMI Rouge et Noir elnevezésű, viszonylag olcsó sorozatában most jelent meg a két CD-t tartalmazó válogatás Szvjatoszlav Richter felvételeiből. Az első lemezen Beethoven-szonáták, a másodikon Schubert-, illetve Schumann-művek hallhatók. Kötelező olvasmány.

Az EMI Rouge et Noir elnevezésű, viszonylag olcsó sorozatában most jelent meg a két CD-t tartalmazó válogatás Szvjatoszlav Richter felvételeiből. Az első lemezen Beethoven-szonáták, a másodikon Schubert-, illetve Schumann-művek hallhatók. Kötelező olvasmány.Szvjatoszlav Richter (1915-1997) művészetét már sokan méltatták (legutóbb magyarul a Szvjatoszlav Richter Magyarországon című, 2001-ben kiadott kötetben), és a taglalatok visszatérő szólama, hogy zongorajátéka, interpretációja, egyáltalán egész személyisége voltaképpen megfejthetetlen. Kétségtelen, hogy egyéniségében volt valami "szfinxszerű", ahogy azt Péterfy Jenő írta Kemény Zsigmondról: "Első pillanatra a fényeskedők mellett egészen homályosnak, sötétnek látszik, mint az olyan testek, melyek nem átbocsátják a fényt, hanem magokba nyelik." A fiatal, a Magyarországon 1954-ben debütáló Richter az egykorú kritikák szerint legkivált démoni erejével, kérlelhetetlen művészetakarásával ragadta torkon a hallgatóságot, később - idősebb korában - a letisztultság, a végső bölcsesség, a rezignáció őszies búcsúja volt megkapó. De Richterben éppen az volt a megfoghatatlan, hogy a legellentétesebb érzelmeket tudta akár egyetlen koncerten is megszólaltatni. Jól emlékszem 1978. augusztus 10-i estjére a Zeneakadémián. Első számként Schubert "kis" A-dúr szonátáját (D. 664) adta elő - a darab szerepel a mostani válogatáson is. Alig lehetett bejutni a karzatra, a rekkenő hőségben nehezen vettem a levegőt. És mégis: amikor valami éteri éneklésként megszólalt a szonáta daloló főtémája, mindenki megnyugodott, ünnepi csend szállta meg tagjainkat. Hogy aztán a következő számban (Schumann: Fantasiestücke) majdnem leszakadjon az erkély pörölyként lezúduló akkordjai alatt. Igen, Richter idősebb korában is az ellentétek embere volt.

Az első CD tiszta Beethoven-műsort hoz, a három szonáta Richter leggyakrabban játszott műsorszámai közé tartozik. Az első kettő (f-moll, op. 2; D-dúr, op. 1o) 1976-os fölvétel, a harmadik (d-moll, op. 31) 1961-ből származik. Tévednénk, ha azt gondolnánk, a későbbi felvételek letisztultabbak, kiérleltebbek. A Richter által számtalanszor játszott D-dúr darab tépett második tétele itt most kevésbé zaklatottan szól a megszokottnál. Félelmetes zene, de nem ijesztő. Viszont a többnyire problémamentesen derűsnek, groteszk humorúnak előadott záró rondó egészen vad ellentéteket hoz; most viszont ijesztő, hogy Richter miket lát bele ebbe a viszonylag egyszerű muzsikába. A d-moll, Vihar melléknevű szonátát relatíve fiatalon vette lemezre. És a várakozással ellentétben mégsem az oroszos megmételyezettség a jellemzője előadásának. Az első tételt hallottuk már sokkal kutyakopogósabban, keményebben; a zárótétel, a nevezetes perpetuum mobile pedig korántsem doboló-száguldó muzsika: noha nem elandalít, inkább elringat, mint riogat a ritmuskavalkád.

A három szonáta után felhangzó Andante favori című darab (eredetileg a nagy Waldstein-szonáta második tétele lett volna, de aztán Beethoven másként döntött) hihetetlenül finom hangzásával, gazdag színeivel már átvezet a második lemezhez, a romantikusokhoz.

Az is Richter egyik megfejthetetlen vonása, hogy voltaképpen nem tudjuk, melyik korszak volt a specialitása, miféle zene állt a legközelebb szívéhez. Hihetetlen repertoárt játszott, Bachtól Alban Bergig, Bartókig. Noha Beethovent szinte mindig műsorán tartotta, nem nevezhetjük Beethoven-specialistának, és azt sem állíthatjuk, hogy legkivált a romantikus mesterek előadásában volt utolérhetetlen. A jelen válogatás akaratlanul is azt sugallja, hogy e két területen érezte a legotthonosabban magát. De a legkevésbé sem romantikusan játssza Beethovent, és az sem mondható, hogy netán klasszicizálná a vadromantikus Schumannt. Talán a formai fegyelem, a formaérzék Richter művészi gondolkodásának lényege. Minden művet átgondolt formának tekintett, és képes is volt e formát előtárni a hallgatónak. E tekintetben klasszikus volt, ha igaz Szabolcsi Bence mondása, miszerint a klasszikus nem más, mint lehetőség, hogy az életet egységben lássuk. Richter egységben látta a műveket, egységben történetüket, egymásra hatásukat. Így állhat a második lemezen egymás mellett két romantikus fantázia, mindkettő C-dúrban, az egyik Schubert, a másik Schumann zenéje. Zenetudományos közhely, hogy Schubert Wanderer-fantáziája (1822) nem tartozik a mester főbb művei közé, sok benne a csinált, a külsőséges elem, röpköd a sok üres girland, burjánzik a sallang. Ezzel szemben Schumann C-dúr fantáziája (1836) a romantikus zongoramuzsika egyik orma. A CD-n most egymás mellé került e két darab. Richter némiképp igazságot szolgáltat a Schubert-műnek: bár nem rejti el szertelenségeit, felmutatja a benne rejlő átgondolt formát. Ez után persze valósággal katartikusan hat a Schumann-fantázia. Az első tétel bizarr előadási utasítását (durchaus phantastisch und leidenschaftlich vorzutragen - "velejéig fantasztikusan és szenvedélyesen adandó elő") Richter roppant komolyan veszi, most megértjük Schumann Clara Wieckhez írt levelét: "az első tétel folyamatos zokogás utánad". Hogy a sok vadulás után a zárótétel abba a tiszta hangba olvadjon fel, amiről Schumann egész életében ábrándozott.

Csont András

EMI 7243 5 75272 2

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.