Hallgatható az anyag konceptuális albumként is, de ha gyanútlanok vagyunk, akkor ez csak elegáns, kiegyensúlyozott, klasszicizáló dzsessz. David Klein svájci szaxofonos, a zenekarvezető - aki szabadidejében egy klezmeregyüttesben dobol - hozatott Amerikából egy hibátlan ritmusszekciót, és már csak egy énekesnő kellett a csapatba. Szerencsére kéznél volt a mama, aki zsengébb korában olyan zenészekkel játszott, mint Dexter Gordon, Roy Eldridge vagy Sir Roland Hanna, és ha nem turnézott, akkor a házimunka közben Billie Holiday-dalokat dudorászott. Nem lehet könnyű az embernek a saját anyját instruálni, ráadásul egy ilyen erotikus zenében, Miriam Klein azonban hibátlan. A telt, enyhén fátyolos hang minden erőlködés nélkül lebeg a lassú vagy közepes tempójú alapok fölött. David Klein tenorjának a tónusa barna, Marcello Pellitteri értően söprűzik, Ira Coleman kimérten bőgőzik, Mulgrew Miller zongorajátéka pontos, és senki sem tolakszik. Az album mintaszerűen van keverve, a hangzás kontrasztos, de szerencsére nincs kiglancolva.
Ez a zene kívánja a félhomályt. Ha meghívod álmaid nőjét vacsorára, behűtötted a pezsgőt, meggyújtottad a gyertyákat, akkor már csak egy dolgod marad, betenni a lejátszóba ezt az albumot. Biztos lehetsz a sikerben!
Czabán György K.
Enja/Zenesegély, 2001
