Zene
Radiohead: Hail to the Thief (Live Recordings 2003–2009)
A Radiohead nyolc év szünet után néhány alkalommal ismét színpadra áll, s a beharangozók szerint a zenekar a november-decemberi koncertek után dönt a folytatásról.
Nine Inch Nails: Tron: Ares
Az első, 1982-es Tron film zenéjét Wendy Carlos készítette, a 2010-es folytatásét pedig a Daft Punk.
Nena nem csak egyslágeres csoda – az új hullám ikonja, aki a német popot is felrakta a térképre
Hogyan és miért lett a már 60-as éveiben járó Nena maga a zeitgeist? Miért tartják egy német zenei mozgalom ikonjának? Miért nem egyszerű a német dalszövegeket megírni és elfogadtatni?
„A cseh hagyomány esszenciája, hogy a kürtnek az emberi hanghoz hasonlatosan kell megszólalnia”
Spotify: kedves skandináv startupból gonosz multi?
Haldoklik a Sziget, éljen a Sziget!
A semmiből jött a hír, amely szerint bizonytalan az ország legnagyobb fesztiváljának jövője. A zenei rendezvény amerikai tulajdonosa látszólag önhibáján kívül bukott a nagyobb volumenűre tervezett befektetéssel, a visszatérésre készülő Gerendai Károlynak pedig fel van adva a lecke.
Ross Godfrey a Morcheebából: „45 percre kizökkentjük az embereket ebből a zűrzavarból”
„Kevés olyan zeneszerző van, aki ennyire képes kiszakítani az embert a valóságból, mint Arvo Pärt”
Baxter Dury: Allbarone
Közös dalt adott ki 2021-ben Baxter Dury az akkor magabiztosan a világhír felé menetelő producerrel, Fred Againnel.
Wolf Alice: The Clearing
Harmadik, 2021-ben kijött lemezével ért fel a kreatív csúcsra a Wolf Alice, és nyilván közhely, de egy nagyon jó album után nehéz még jobbat, vagy akár ugyanolyan jót készíteni.
Concerto Budapest: Magyar Kincsek – Bartók ünnep
Háromnapos, teljességre törekvő fesztivált rendezett a Concerto Budapest Bartók Béla halálának 80. évfordulója alkalmából.

