Már az is meglepő, hogy lesz, de még meglepőbb, hogy közönség előtt

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. május 7.

Zene

Rotterdamban megtartják az idei Eurovíziós Dalfesztivált.

Közönség előtt rendezik meg Rotterdamban az Eurovíziós Dalfesztivált tíz nap múlva.

Bár a múlt hét végén kísérleti jelleggel Liverpoolban már megtartottak egy sok ezer embert vonzó zenei fesztivált, a holland járványügyi szakemberek aggódnak. A rotterdami Ahoy stadionban május 18. és 22. között tartják meg az elődöntőket és a döntőt. Csak azok mehetnek be, aki az elmaradt tavalyi eseményre vettek jegyet és egy 24 órásnál nem régebbi negatív koronavírus-teszttel rendelkeznek.

A fesztivál egyes előadásain legfeljebb 3500-an vehetnek részt az előadókon és delegációjukon kívül, ezzel az aréna befogadóképességének 20 százalékát használják ki.

A technikai stábot, a művészeket és az újságírókat is rendszeresen tesztelik és ha valaki pozitívnak bizonyul, karanténba kerül. Amennyiben valamelyik fellépő lesz koronavírus-fertőzött, akkor az előre felvett műsorszámát játsszák majd le.

Hollandiában kísérleti jelleggel tartottak már közönség részvételével megrendezett koncerteket, futballmeccseket és konferenciákat, de az Eurovíziós Dalfesztivál lesz az eddigi legnagyobb tömegrendezvény.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.