Lemez

Más hangon, méltósággal

Joan Baez: Whistle Down the Wind

  • Mészáros Márton
  • 2018. május 19.

Zene

Rég lejárt az ideje annak a tiszta folkmuzsikának, ami Joan Baez zenei működését alapjaiban meghatározta.

Noha a 77 éves előadóművész az ellenkultúra 60-as évekbeli fénykora óta sokszor változtatott a zenei preferenciáin, a country, a gospel, vagy éppen a lágy folk-rock irány egyszer sem jelentett tényleges váltást. Új albuma, a márciusban megjelent Whistle Down the Wind tízéves hiátust tölt be – a legutóbbi korong, a Day After Tomorrow 2008 őszén jelent meg –, az elkészítése mögött húzódó szándék azonban félreérthetetlenül a búcsúzás.

Az egykori angyalhang már bizonyosan nem fogja a Földet a sarkából kifordítani, de a most megjelent, tíz számból álló válogatáshoz erre nem is volt szükség. A kiváló kortárs szerzők darabjait tartalmazó összeállítás dalai ugyanis messze állnak a klasszikus Dylan-himnuszoktól, az aktivista békezenétől, az üdvös vagy éppen melankolikus szerelmi ódáktól, mindattól, ami Baez nevének hallatán eszünkbe jut. Persze az énekesnő hangjának változása erős támaszték lehetett az album dalainak válogatásánál, s minden bizonnyal ez a döntő változás érlelhette meg benne a visszavonulás gondolatát is.

A Whistle Down the Wind című nyitószám Tom Waits és Kathleen Brennan közös szerzeménye, de az eredeti, Waits-féle megszólaltatás sem tudja felülmúlni azt az értelmezést, amellyel Baez megajándékozta közönségét; alig hihető, hogy az album cím­adó száma nem saját szerzemény. Az amúgy egytől egyig kiváló dalokban inkább csak jelzésértékű a jószerivel gitár, zongora, dob és nagybőgő alkotta zenei kíséret, a hangsúly Baez őszinte, az érzelmeket precízen kifejező énekhangján van. E hang és persze az élettapasztalat hitelesíti például a The President Sang Amazing Grace című dalt, ami a három évvel ezelőtti charlestoni tragédiát idézi fel, egészen pontosan azt, hogyan énekelt a gyászoló tömegnek Barack Obama akkori amerikai elnök. Zoe Mulford szerzeménye ebben a formában annyira erős és hatásos, hogy szinte képtelenség egymás után többször meghallgatni. A Civil War, az Another World vagy az I Wish the Wars Were All Over című dalokban talán nem érezhető ilyen mértékben a „kimondhatatlan kimondása”, de hasonló erővel szólnak, hasonló módon tesznek hitet előadójuk nyilvánvaló elköteleződéséről, társadalmi érzékenységéről. A Silver Blade – Josh Ritter balladisztikus műve – például arról szól, hogy hogyan végez egy fiatal lány az őt kihasználó férfival, míg Josh Ritter másik szerzeménye, a Be of Good Heart és Tom Waits közismert Last Leafje fájón, de ellenállhatatlanul énekli meg a búcsúzást.

Joan Baez februárban indult európai búcsúturnéján a legkedvesebb dalai mellett többé-kevésbé ennek az albumnak az anyagát adja elő, hiszen a búcsú ellenére e fellépések – a lemezhez hasonlóan – nem csak a visszavonulásról szólnak. Március végén Pozsonyban láthattuk. Talán a mély drámaiság, a nem várt zenei kondíciók miatt – megváltozott hangzás, mindössze három zenésztárs, köztük fia, Gabriel Harris mint ütőhangszeres – a közönség lelkesedése visszafogottabb volt még a Swing Low, Sweet Chariot alatt is, amit Baez ’69-ben a woodstocki fesztiválon is elénekelt; az igazán nagy siker az volt, amikor a fiatal énekesnővel, Grace Stumberggel közösen adta elő a The Night They Drove Old Dixie Down és a Me and Bobby McGee című legendás dalokat.

Azoknak, akik a fiatal Baezt szerették, talán csalódás lehetett a lassabb tempó, a megváltozott hangterjedelem. A magasakat egyre többször énekelte fejhangon, olykor kissé hamisan. De ez sem volt baj, sőt, az előadás éppen ettől vált intimmé és hitelessé. Egy méltósággal idősödő, szelíd, ugyanakkor bizonyos dolgokban nagyon is következetes asszonyt láthattunk, aki Pozsonyban – igaz, papírról – még a szlovák nemzeti himnuszt is elénekelte, a fellépést követően pedig a Ficót megbuktató tüntetések szervezőivel találkozott, akikkel a demokrácia fontosságáról, a korrupció felszámolásáról, egy élhetőbb, emberibb világról beszélt.

Proper, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.