Még az is lehet (Archie Shepp a Trafóban)

publikálva
1999/2. (01. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Most azt kellene leírni, hogy Shepp 1937-ben született Fort Lauderdale-ben, drámaíró, költő, tanár, színész, polgárjogi harcos, de azt hiszem, ez most nem érdekes. Ennek az "én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani" attitűdnek persze igenis volt jelentősége a hatvanas években, de nekünk most már csak az a fontos, hogy van legalább tíz olyan albuma, ami nélkül elég szar lenne a világ. Merthogy hősünk amellett, hogy tudós és fekete forradalmár, zseniális tenorszaxofonos.

Most azt kellene leírni, hogy Shepp 1937-ben született Fort Lauderdale-ben, drámaíró, költő, tanár, színész, polgárjogi harcos, de azt hiszem, ez most nem érdekes. Ennek az "én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani" attitűdnek persze igenis volt jelentősége a hatvanas években, de nekünk most már csak az a fontos, hogy van legalább tíz olyan albuma, ami nélkül elég szar lenne a világ. Merthogy hősünk amellett, hogy tudós és fekete forradalmár, zseniális tenorszaxofonos.

A hatvanas évek második felében kezdte gyártani zenetörténeti jelentőségű lemezeit, amikor John Coltrane közelébe került. Élharcosa volt annak az - egyébként sikertelen - mozgalomnak, amelyik a jazzt megpróbálta a gyökereihez visszavinni. Ennek egy pompás dokumentuma a Magic of Ju-Ju című album, mely a legintenzívebb zene, amit valaha hallottam. Mint a free jazz második generációjának kulcsfigurája, hihetetlen nagy szabadságfokkal ötvözte a hagyományokat és a modernitást, a legvadabb szólóból szinte észrevétlenül tudott átcsúszni egy szentimentális Ellington-nótába.

Azért nem kell megijedni. A Magic of Ju-Ju több mint harminc éve készült, és ez nagy idő. Shepp azóta megöregedett, bár mondhatjuk úgy is, hogy letisztult. Közben voltak jobb és rosszabb korszakai, elkezdett szopránszaxofonon is játszani, csinált számos fontos és néhány felejthető albumot. Az utóbbi időkben azonban megtalált valami zseniális hangot. Az 1996-ban megjelent Blue Ballads, majd egy évre rá a True Ballads című albumokon hallható zene hibátlan. Klasszikus sztenderdeket játszik, de olyan erő és tartás van benne, hogy az embernek a hideg futkos a hátán. Végtelen finomság és dinamizmus, a hatvanas évek radikalizmusának és a bluesnak fájdalmasan szép szintézise. Aztán amikor már úgy tűnik, hogy nem fokozható tovább a dolog, akkor a mesterből kiszakad a dal, és énekelni kezd. Katartikus.

Szóval a Trafóban január 16-án a nagy idők egy fontos szereplőjét láthatjuk, és még az is lehet, hogy egy nagyon jó koncertet hallhatunk.

Czabán György Brozokni

publikálva
1999/2. (01. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...