Zene

Kevés olyan tudatos, koncepciózus, a zenekészítést valóban sokdimenziós intellektuális alkotómunkaként értelmező alkotót tudnánk megnevezni, mint a Los Angelesben élő szerző/énekes/mindenen játszó Julia Holtert.

Az összehasonlítás áldozata - némi túlzással és persze önhibáján kívül mintha ez a ritka viktimológiai aleset vált volna múlt péntek este a novoszibirszki születésű, ma Bécsben élő hegedűvirtuózból, a nagyszerű Vadim Repinből. Merthogy Repin hiába bizonyult ismételten korunk egyik utolsó hangszeres arisztokratájának és legtechnikásabb vonós művészének a Brahms-hegedűverseny fényesen teljesített szólójában, ha egyszer produkcióját kétfelől is leárnyékolta valamelyest az összehasonlítás lehetősége.

Az opera világában a 201. év éppúgy az övé lesz, ahogyan az övé volt a 199. is. Egy gyakran lesajnált zseni, akit a kronológia véletlene már életében és most a bicentenáriumon is Wagner mellé rendelt.

A tegnap, 71 éves korában elhunyt Lou Reed lemezei között legalább annyi félreértés akad (sajnos, köztük van utolsó albuma, a Metallicával közösen készült Lulu is), ahány közepes, jó és egészen kiváló darab. Reedre emlékezve azt az ötöt gyűjtöttük össze, ami szerintünk több mint kiváló: egyenesen korszakos.

71 éves korában elhunyt Lou Reed, a rockzene történetének egyik legfeketébb és legújítóbb hőse. Szavaiért megküzdöttünk anno a Szigeten: ezzel a cikkünkkel emlékezünk rá.

"Hogyha választanom kéne a ma már kiváltságos művész, író, festő, muzsikus között, akikre mintegy reáhárul a mi korunk képviseletének gondja, s akik közül valakit, egyet, meg kéne menteni a végromlásból, vagy mint egy úszó palackot, átlendíteni a világokon, egy percig sem haboznék, mert Stravinskyt választanám, akinek lángja, ragyogása nemhogy csökkenőben volna, hanem mind újabb s nem is sejtett erőket vet felszínre.

Miután George Evelyn 2008-ban megírta a hatodik Nightmares-lemezt, a Thought So...-t, és rémesen megbukott vele minden releváns szakmai felületen, távozását a zenei közéletből úgy lehetett megélni, mint amikor kihajít az ember egy öreg bútort.

"Librettója a színjáték legfinomabb, legkörmönfontabb mesterfogásaiban jártas rendezőt követel, partitúrája zseniális muzsikust, aki fölényes virtuóza és egyúttal mély poétája is a dirigálás művészetének. Énekszólamai az operaénekestől a muzikális és vokális kultúra tökéletes csiszoltságát és páratlan gazdagságát kívánják. [...] Csak a legalaposabb, pallérozott zenei összjáték kultúrája boldogulhat a Falstaff-muzsika kamaraszerűen leszűrt, kikristályosult, kicsipkézett duettjeivel, tercettjeivel, együtteseivel..."

Mindig rendkívüli öröm olyan rockzenekart látni, amelyben a tagok nem tetovált, szőrös bunkók, hanem épp ellenkezőleg, frissen mosott és bizonyára valami méregdrága kondicionálóval ápolt hajat és csinos egyenruhát viselnek, és a legvadabb Motörhead-riffek előadása közben is elbűvölően mosolyognak.

Két évvel ezelőtt az akkor még csak a művésznevén ismert Abel Tesfaye egész hihető választ adott arra a bizonyára sokak tudatát égető kérdésre, hogy vajon milyen zenét játszana Michael Jackson, ha 1958 helyett három évtizeddel később jön a világra, és már a tinédzseréveiben átesik egy masszív crackfüggőségen.

Október 20-án, a Gödör Klubban Őz Zsoltra emlékeztek.

"Amikor felvázolta Falstaffot, gondolt Ön az én éveim rettentő számára? Jól tudom, azzal fog riposztozni, hogy jól eltúlozza majd az egészségi állapotomat: jó, kitűnő, robusztus... És még ha így van is: mindennek ellenére abban egyetérthet velem, hogy nagy vakmerőséggel vádolhatnának,

Kihívásokkal tűzdelt, zenészpróbáló pillanat, amikor a zsáner túllép a műfajalapítón, s ami egykor még innovatív húzásnak tűnt, lassan közhellyé érik.

Sascha Ring (alias Apparat), továbbá a Modeselektor duó (Gernot Bronsert, Sebastian Szary) közös, berlini projektje, a Moderat időszakos produkció, négy év után összerakott második albumuk pedig arról tanúskodik, hogy ezúttal is sikerült megtalálniuk az egyensúlyt a popérzékenység és a nagyjából friss elektronikus tánczenei trendek között.