Lemez

Vista Chino: Peace

  • Soós Tamás
  • 2013. október 19.

Zene

Kihívásokkal tűzdelt, zenészpróbáló pillanat, amikor a zsáner túllép a műfajalapítón, s ami egykor még innovatív húzásnak tűnt, lassan közhellyé érik.

Ez történt a stoner rockkal is, amit a Kyuss indított útjára a Palm Desert-i sivatagban, így az egykori tagoknak azzal kell foglalkozniuk, hogy újat mutassanak a gombamód elszaporodó, fuzzosra izzasztott gitárhangzással kábító stoner bandák dzsungelében. A mainstreamebb vizekre evező Josh Homme-nak ez sokáig flottul ment a QOTSA-ben, ám a szétszéledt banda háromnegyede - John Garcia énekes, Brant Bjork dobos és Nick Oliveri basszus- gitáros - projektekben aprózta el az erejét. 2010-ben álltak csak össze múltba révedni, de Homme bíróságon kérvényezte, hogy régi spanjai ne használhassák a Kyuss Lives! nevet, ami alatt 2011-ben és 2012-ben is évkoncertje-gyanús nosztalgiabulit füstöltek Pesten.

A pereskedés hetei alatt felvett, beszédes című Peace azonban nem roggyan meg a Kyuss öröksége alatt: Garciáék bő ívben ejtettek az elvárásokra, s minden keservüket és frusztrációjukat örömjammelésbe forgatták - nem megugorva, hanem pimaszul kikerülve azt a bizonyos lécet. Kyusstól Sabbathig, stonertól bluesig feszülő hatásaik az anyabanda zenéjétől diszkréten elkanyarodó anyagot szültek, ami kellően fülbe ülős, trippelős tételekben csúcsosodik ki, mint a széltépte, megsavazott Barcelonian vagy a Garcia pincemélyből felkúszó, túlkompresszált énekével repítő Dargona Dragona. A Peace a Kyuss-klasszikusoknál szellősebb, bluesközelibb munka, amiben a belga Bruno Fevery szétreszelt, napon perzselt riffjei mellett Bjork szikár ritmusozása és Garcia szokottnál magasabban kóválygó éneke húzza a dalokat. A lemez akkor működik igazán, ha lazára veszi a figurát, így a blues-rockos Adara vagy a Green Machine roncsolt riffjét újrahasznosító Planets 1&2 hallatán kristályosodik csak ki: a Peace nem is az ötödik Kyuss-, hanem az első, útpróbálgató Vista Chino-lemeznek igazán tökéletes.

Napalm Records, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.