mi a kotta?

Repül a nehéz kő

  • mi a kotta
  • 2013. október 26.

Zene

"Hogyha választanom kéne a ma már kiváltságos művész, író, festő, muzsikus között, akikre mintegy reáhárul a mi korunk képviseletének gondja, s akik közül valakit, egyet, meg kéne menteni a végromlásból, vagy mint egy úszó palackot, átlendíteni a világokon, egy percig sem haboznék, mert Stravinskyt választanám, akinek lángja, ragyogása nemhogy csökkenőben volna, hanem mind újabb s nem is sejtett erőket vet felszínre.

A Tűzmadár: mily találó szimbóluma, micsoda profetikus neve Stravinsky első bemutatkozásának! Ez a balett, 1910-ben, a párizsi Operában, a hangoknak s színeknek ez a tündéri káprázata, egy kissé veszedelmes képet adott róla, mivel csupa tetszetős és hatásos elemből épült. Választékos finomsága, gazdag hangzatossága, amellett témaválasztása: a mesés Kelet felidézése - megannyi könnyű csábulat volt a hallgatók számára, s ez a furcsa félreértés, a legelső siker mélyén, nem is maradt következmény nélkül. Mindegy: milyen fagyos mélyből, mily páratlan magányból tört fel ez a szép madár!"

1926-ban, a Nyugat lapjain jelent meg e felütéssel egy formás kis Stravinsky-portré, amelynek szerzője a francia-magyar kultúrkapcsolatok egy mára nagyjából elfeledett, ám hasznos alakja, Francois Gachot volt. Jean Cocteau egykori titkára a húszas évek közepétől majd' negyedszázadot töltött Pesten: a kortárs francia képzőművészetről tanított nálunk, fordított Krúdyt, és öregkorában, már a hetvenes években írt egy regényt, Budapesti szerelmesek címmel. Nevének felemlegetésére, mégoly áttételesen, most a Concerto Budapest bérletindító pénteki hangversenye kínál lehetőséget, hisz a koncert felét A tűzmadár eredeti, 1910-es verziója fogja kitenni (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 27., fél nyolc). A koncert másik, egészen pontosan az első felét pedig a Keller Andrásékhoz visszatérő sztárhegedűs, Vadim Repin uralja, aki Prokofjev után most Brahms Hegedűversenyét húzza majd nekünk.

Ezen a hétvégén új szériát kezd a Fesztiválzenekar is a Haydn-Mozart Plusz sorozatban: Párizstól Londonig. Mármint hogy Mozart Párizsi szimfóniájától Haydn Londoni szimfóniájáig, mert az első programot az előbbitől az utóbbiig vezeti és vezényli majd Takács-Nagy Gábor (Olasz Intézet, szeptember 27. és 28., háromnegyed nyolc). Csütörtökön azután egy másféle pluszos Haydn-koncert csábít: a legelső Haydn-szimfóniával és a nagyszerű Sinfonia concertantéval, egy fiatal formációval, az ifjú karmester, Dubóczky Gergely által megalapított Budapest Sound Collective szimfonikus zenekarral és remek szólistákkal, mint amilyen Baráti Kristóf (MOM Kulturális Központ, október 3., fél nyolc). Az elkövetkező napokra jut még egy zenei világnap október elsején, egy nyolcvan éve született lengyel zeneszerzőket, Pendereckit és a néhai Góreckit felmagasztaló Nemzeti Énekkar-koncert (BMC, október 1., fél nyolc), s még egy sereg más esemény. Melyek közül már csupán Vashegyi György Händel-produkcióját (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 29., fél nyolc) jut helyünk röviden földicsérni. Az Acis és Galatea igazi remekmű, s különösen közel áll az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus alapítójához, mitológiai főszereplőinek szerelmét (Poussin képén mutatjuk) pedig egy féltékeny küklopsz, az utóbb Odüsszeusznak is sok bosszúságot okozó Polüphémosz lehetetleníti el, egy sziklával agyonütve a tejfehér Galatea kedvesét, akiből holtában bővizű folyó válik.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.