"Háromszor a lovag a nőt szorítja
erős karjával, s e nagy kötelékből
az annyiszor magát kiszabadítja,
nem a szerelmétől: az ellenétől.
Megint kardoznak, sok sebet hasítva,
szippantanak lihegve már a légből,
végül ez is, az is indul pihenni,
hosszú csatában ím fellélegezni."
A Torquato Tasso eposzában egymással - tudtán és akaratán kívül - halálosan megütköző szerelmespár, a keresztes vitéz Tankréd és férfiruhát öltő szaracén kedvese, Klorinda Claudio Monteverdi révén vonult be a zenetörténetbe, s a büszke szerző visszatekintve így emlékezett vissza madrigáljának 1624-es velencei bemutatójára: "Ily módon (immár tizenkét éve) mutattuk be a nagyságos és kegyelmes Girolamo Mocenigo úr, az én kiváló uram palotájában, egészen kifogástalanul, mivel a lovag igen kitűnő és finom ízlésű férfiú; mégpedig karnevál idején, éjszakai időtöltésképpen, az egész nemesi társaság jelenlétében, amely a szánalom érzésétől annyira megindult, hogy csaknem könnyekre fakadt, és tapssal jutalmazta, hogy olyasminek lehetett tanúja, melyhez hasonlót azóta sem láthatott-hallhatott." Hasonló előadásra számíthat az ugyancsak igen kitűnő és finom ízlésű Fesztiválzenekar közönsége is a hét végén, Jos van Immerseel irányítása mellett (Olasz Kultúrintézet, november 16. és 17., háromnegyed nyolc). A Monteverdi jelenetébe torkolló barokk est különlegességek sorát ígéri, köztük egy lamentót, amely a magyarok számára talán kevésbé emlékezetes XVII. századi Habsburgot, III. Ferdinándot (képünkön) búcsúztatja, méghozzá a jeles hegedűs és komponista, Schmelzer által. Aki azért - tegyük hozzá - Ferdinánd utódával, az őt az udvari zenekar élére kinevező I. Lipóttal határozottan jobban járt.
Caput mortuum, azaz a halott feje - ezt az első pillantásra meghökkentő alcímet viseli a Pannon Filharmonikusok sorozatnyitó pesti koncertje, mely sorozat az Öt szín elnevezés alatt lett meghirdetve. Ám nincs félreértés, hisz ez a mély lilásbarna (vagy barnáslila) szín elfogadott neve, amely ezúttal Gyöngyösi Levente új művének, a pécsi zenekar és az Amadinda együttműködésére komponált Sinfonia concertanténak az ősbemutatóját, valamint a Tavaszi áldozat megszólaltatását kínáló koncert fantáziacíméül szolgál majd (Nemzeti Hangversenyterem, november 15., fél nyolc).
"Galántán töltötte a szerző gyermekkora legszebb hét esztendejét. Híres volt akkor a galántai banda, Mihók prímás alatt. De még híresebb lehetett száz évvel azelőtt. [...] Ma már hírmondó sem maradt belőlük. Hadd folytassa ez a kis mű a régi galántai hagyományt." Magáról harmadik személyben fogalmazva, Kodály bocsátotta ezekkel a szavakkal útjára 1936-ban a hamar népszerűvé váló Galántai táncokat, mely koncertszám hétfőn a Filharmóniai Társaság Zenekarának operaházi estjén jut majd szerephez, az együttes történetéhez szorosan kapcsolódó két másik remekmű, a Táncszvit és Mahler I. szimfóniája mellett (november 18., fél nyolc). Külön érdekesség, sőt már-már pikantéria, hogy a koncert két karmestert, a társaság éléről lelépő Győriványi Ráth Györgyöt és a már megválasztott, de a hivatalát még el nem foglaló Pinchas Steinberget lépteti majd a színpadra.
