Zene

Takács Zsuzsa sokadik kötete még az eddigieknél is szigorúbb elvek szerint készült. Nemcsak hogy alaposan meg van szerkesztve, de hangulatában is ridegebb. A tetejébe meg az elmúlás is bekopogtat.

A Hamletról mindent elmondtak és leírtak már, de szerintem én most újat találtam ki: ennek a drámának a legeslegnagyobb az ő szakítószilárdsága. Nemrégiben láttam egy szarajevói előadást három Hamlettel, két Gertrúddal, két Ophéliával - meg se nyekkent. Most a főként gyerekeknek játszó Kolibri Színházban röfög Claudius és Gertrud, kukorékol Laertes és csipog Ophélia, mi meg együtt örülünk a teletubbykkal, leginkább annak, hogy mindjárt vége.

A zárójelenet felejthetetlen. Lan, a szánalmas kis vietnami, rossz fogú kurva - oly erős szájszaggal, hogy még strichelő pajtásnője is azt mondja, ez azért "durva" - éppen előkészületeket tesz egy futószalagkúrás lebonyolítására.

KIROVSKI (és kihagytam, sajnos - ?? - egy viccet: pl. Royal Nordic - Common Doll - Academy Grounds, de nem túl)

Miguel Santesmases neve, mint annyi spanyol rendezőé, Saurán és Almodóvaron túl, nem jelent semmit a magyar közönség számára. Második filmje sem a mozikba került, hanem videón lehet megnézni, ám a házi videokészlet feljavulására szolgál.

Közhelyben járunk. "Az album megpróbál átfogó képet adni a zenekar több évtizedes pályafutásáról", "a lehetetlenre vállalkozik, de mégis", "az életmű keresztmetszete", és így tovább. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, az elegáns csomagolású, majd´ két és fél órás dupla CD "vállalható karácsonyi ajándék", ráadásul - eltérően a megszokott válogatáslemezektől - a szerkesztettség látszatát kelti. Elsősorban mégis arra alkalmas, hogy elgondolkodjunk egy "érinthetetlennek" tartott rockegyüttes pályafutásán.

Hálátlan sors a world musicé, hiszen míg természete a hagyományhoz köti, nap mint nap újdonságokkal kell előrukkolnia, különben könnyen a néprajzi múzeumban végezheti. Bár az is lehet, így van ez jól. Lila Downst hallgatva mindenképpen.

Volt egyszer egy film. Arról szólt, hogy a kényszermunka-táborban öten szökést forralnak, s az elhatározást hamar tett követi. Katonai terepjárók konvoja, csahos kopók falkája és csatárláncba fejlődő élőerő veti magát a nyomukba, tétovázás nélkül. Hegyen, völgyön tart a hajsza. Sorra hullik a maroknyi csenevész szökevény, már csak páran bukdácsolnak bújtatók és besúgók közt, faluról városra. Amikor már mindennek vége lenne, jön egy váratlan, kedvező fordulat.

"Abszolút átlagembernek tartom magam", jelenti ki szerényen a médiasztár új könyve, a Negyvenkilencesek lapjain. Az átlagember régebben Mercedesszel járt, most Volvóval közlekedik, sofőrt, titkárnőt, villájában gondnokot tart, s feleségével a világ legnagyobb luxushajóján múlatja az időt. Egyszerű kisemberként pedig lelkiismeretesen dolgozik saját kiválósága, tökéletessége mítoszán.

Voltaképpen az Alföld-bulira mentem Debrecenbe, az irodalmi napokra. De megnéztem a színházi műsort, mint ilyenkor mindig, és egy délutáni Lúdas Matyit ígértek, amelyet Fazekas Mihály művéből alkalmazott színpadra Váradi R. Szabolcs. Én ugyan azt hittem, hogy a Lúdas Matyi elég régen és számos ember által színpadra van már alkalmazva, de ezen a napon nem ez volt az egyetlen tévedésem.

Saban Bajramovi c` - a gypsy legend.

ACompost egyike a finoman lendületes (és német) zenék legendás kiadóinak. Eme kiadványuk, mint címe is mutatja, immár a százas sorszámot viseli - megannyi év és mind a zene jegyiben stb. stb. meg mindegy is, ünnep kedvéért még nem vesz meg az ember egy lemezt, még akkor sem, ha azon percenként csatolják vissza Trianont. Mert a lényeg az a húsz szám, amely most elénk tétetik, s azok zömmel hibátlan darabok, amit, mondjuk, készítőik eddigi munkásságát ismerve, legalábbis elvárhatunk tőlük. A kettő közül (ha már választani kell) talán az első CD az erősebb - rögtön a klasszikus Trüby Trio-szám, a Galicia Zero dB-remixével indít - ez a rafináltan absztrakt latin-funk-izé azután megadja a kezdőlökést, s jöhet a Fauna Flash Wei Chivel, a Kyoto Jazz Massive (a király japcsi zenékről majd később), meg a Les Gammas, azután egy különösen finom item a Salvador Grouptól, de a legütősebb talán mindegyik közül a Syrup álnevű társaság D/A/D című funk őrülete, ami mindenekelőtt elsőrangú tánczene. Az első diszket viszont egy lassú darenbéz és egy enyhén elborult Beanfield után a Worldless People aljasul nyolcvanas retrodarabja zárja, hogy a folytatás átmenet nékül startolhasson némi bossanovával, azután experimentálisabb darabok jönnek, majd mindenek tetejébe az öntet egy afro-funk alapvetés (a Supersempft Wewa című műve, mondjuk ki, emlékmű, ahová koszorúzni járnak majd a rongylábú attasék), a végén egy kis krimidzsessz meg hiphop, s kész az egész. Valami ilyesmire gondolhatott az a nyomorult, aki először merte leírni a nu jazz címkét, és tán nem is tudta, hogy egy müncheni kiadóról beszél, ahonnan árad a jó, és sosem fogy majd ki, akár a sörhab.

Térey János a kilencvenes évek új költőinek prototípusa. Hatalmas arc önmagában is: figuraként jóval kisebb tehetséggel is jelentékeny volna; eredeti, üde színfolt a komolykodó irodalmi sápkórosok táborában, ám éppen

Bár a Magvető Kiadó és az Origó online regénypályázatát nem kísértem figyelemmel, most, hogy megjelent az 1 link (mely Garaczi László jövőre ígért MetaXájával holtversenyben lett a győztes), nagy várakozással ültem neki. Megtetszett a könyv fekete-narancssárga osztású borítója a jobb szél feketéjébe felkúszó vékony narancssárga csíkkal, meg az osztás tengelyéhez tapadó szerző- és címfelirat.