Lila Amerika és Mexikó között ingázva cseperedett fel, így Los Angelesben kezdte és Oaxacában fejezte be a középiskoláit. Hogy ő most valójában amerikainak vagy mexikói indiánnak számít-e, azt maga sem tudta kezdetben, ám hogy éppolyan ferde szemmel néznek rá indián kinézete, mint "gringó" apja miatt, azt egyaránt megélhette mindkét országban. Tizenhat éves volt, amikor édesapja váratlanul meghalt szívrohamban, ezután több időt töltött édesanyjával és annak kulturális örökségével, "odahaza".
Antropológiai és zenei tanulmányai azonban újra Észak-Amerikába szólították, de ott annyira elmélyült az identitászavara, hogy megszakítva tanulmányait, inkább a Grateful Dead zenekart követő hippikkel osztotta meg az életét. Két év terápia kellett, hogy "talpra álljon", majd visszatért az egyetemre, és végzett is 1991-ben.
Dolgozni viszont újra Oaxacában kezdett, az édesanyja autóalkatrész-üzletében. Ekkor történt, hogy arra kérte egy indián, fordítson le egy halotti bizonyítványt. A fiáról szólt: nem sikerült átszöknie a mexikói-amerikai határon. Ez a "határeset" késztette Lilát az első dala megírására, és egy folkzenekar élén ezután kezdett énekelni a helyi bárokban.
1993-ban így látta, így hallotta meg egy New Jersey-i szaxofonos, és tüstént beleszeretett. Lila és Paul Cohen azóta együtt él, együtt dolgozik; 1997-ben La Sandunga, 2000-ben Tree of Life címmel készítettek lemezt.
Lila az idei Bordert is azoknak a kivándorlóknak ajánlotta, akik az ígéret földjére kívánkozva a halálukat lelték a határon. Továbbá lemészárolt indián falvakról, kizsákmányolt munkásnőkről emlékeznek meg a dalok, egy már-már provokatív és osztályharcos elkötelezettségű albummá rendeződve.
´si indián mítoszok, kortárs mexikói költők és a hobó folk-ikon Woody Guthrie sorai vendégeskednek a szövegei között, ám ezek a világlátásukban könnyen körülhatárolható és többnyire kitűnő számok annál változatosabbak nyelvileg (spanyol, angol, mixtec és zapotec indián) és stilárisan. A mexikói cumbia és ranchera mellett a dzsessz, a blues, a rock, a hip-hop és a latin pop eszköztára is felvonul, de ez az eklekticizmus egyáltalán nem tűnik erőltetettnek, és egyáltalán nem oldja az otthontalanság markáns ízét.
Pontosabban úgy fest: éppen az átjárókban, ha úgy tetszik, a határokon tájékozódik Lila a legotthonosabban. És meg kell mondanom, egy ilyen album után már képtelenség nem tartani vele.
Marton László Távolodó
Narada/Virgin, 2001
