Zene

Megvan a második. Ha a film olimpiai szám lenne (Tarr B.-t kérjük a maratoni rajthoz), most Hajdú B. üvöltené, hogy végre, csak összejött a második hollywoodi arany is. Az első - hogy súgjunk a sportkommentátornak - Antal Nimródnak sikerült, az Elhagyott szobánál azonban, minthogy Hollywoodban készült, a megengedettnél nagyobb volt a hátszél, de a Kaméleon esetében nincs vita; ez szőröstül-bőröstül a miénk, filmművészeinktől sokat szenvedett magyaroké.

Dzsingisz kán nem volt rossz srác, csak rossz volt a sajtója - állapította meg nemrégiben Mongólia miniszterelnöke, Elbegdroj Tsahkia.

Emlékeznek arra, amikor kilőtték a Bakot? Micsoda blamázs volt! A Capricorn 1 volt ugyanis az első űrhajó, ami embert szállított a Marsra! - már amennyire hihetünk a nagyszerű Peter Hyams hasoncímű (magyarul a málén poéngyilkos Földi űrutazás címen adták), 1978-as filmjének. Lendületes, profi munka volt, a kor technológiai csúcsszínvonalán; ha jól emlékszem, a jóarcú Hal Holbrook adja benne a sima modorú rohadékot, Elliot Gould a száguldós riportert, s Telly Savalasnak is volt benne egy harsány cameója, a mocskos szájú, jobb napokat és gépeket látott permetezőpilóta ősi toposzában - ördög és pokol, O. J. Simpson volt az egyik űrhajós!

A gyanú már az acb Galéria meghívója láttán megfogalmazódott - a reprodukción látható, könyveket szorongató férfi bármennyire is hasonlít a fiatal Antall Józsefre, nem más, mint a gyűrött ballonkabátot viselő, üvegszemű hadnagy, aki idétlen tipródásával őrületbe kergette a tökéletes bűntényt kidolgozó gyilkosokat. Szűcs Attila kiállításának főszereplője a Talált tárgy keresésére indul egy olyan képi világban, ahol a hiány uralkodik: a festő ugyanis talált képeslapokból, fényképekből, filmjelenetekből, a közös képi emlékezet lenyomataiból emel ki vagy tüntet el részleteket, de oly módon (Kemény István szavaival), "mintha bűncselekmény tettese próbálná elfeledni áldozatait, de azok nem tűnnek el, nem bizony...".

Nem sokat tudunk a hazájában (és immár külföldön is) erősen ünnepelt svéd szerzőről - ez az első könyve magyarul. Vagyis bevezetőnek nem árt néhány adat. Klas Östergren 1955-ben született Stockholmban, eleinte forgatókönyveket, kissé epigon prózát írt, aztán 1980-ban kiadta a Dzsentlmenek című regényét, és másnap arra ébredt, hogy híres lett. Esszé- és prózakötetek, drámafordítások, forgatókönyvek után a sikerkönyv 2005-ben publikált folytatásával, a Gengszterek című regénnyel ismét a középpontba került - utóbbi hamarosan állítólag magyarul is olvasható.

Ugyan, mit tudunk mi, szánalmasan fantáziátlan, egyre inkább csak a hétköznapi gyakorlatiasságban otthonra találó emberek itt, az Ideáton arról, hogy épp mi történik az Abaraton? Mit tudunk egyáltalán arról, ami rajtunk vagy nyomorúságosan racionális világképünkön túl van? És miért igyekszünk kiszorítani tudatunkból annak még a lehetőségét is, hogy lehet bármi mindezeken túl?

Nyolckilós, egytized köbméternyi könyvdóm, könyvkatedrális, könyvszékesegyház - az elmúlt évtizedekből hirtelenjében csak a Leonardo vagy Helmut Newton életművét magába záró monumentumóriásokra emlékszem, melyek nagyobbra duzzadtak, mint ez -, szóval: minden más, még oly nagy album is pusztán cellulózkápolnácska ehhez mérve; zsebkönyvbe fojtott praktikum, bedekker eme pamíri méretű papírhegyhez képest, mely persze adekvát forma a géniusz formátumával, a szó legszorosabb értelmében lenyűgöző munka.

A Nemzeti előcsarnokát, büféjét benépesítő-beordibáló, a ki-kicsodát magyarázó főiskolások, valamint a múzeumból idekölcsönzött Euripidész-márványfej szépen kijelölik az Oresztész című előadás intonációs skálájának két végpontját. A mai magyarázatoktól a sokgenerációs antik sorscsapássorozatig.

A kamera nem látható oldalán Sandrine Bonnaire: neves francia színésznő, érdemei Leconte-tól Rivette-ig számosak. A látható oldalon Sabine Bonnaire, a színésznő egy évvel fiatalabb húga: őt, a sokáig félrekezelt autizmussal élő kisebb testvért követi a kamera, de a projektet kézben tartó Sandrine figyelme mindazokra kiterjed, akik Sabine magára zárt életében, az otthonául szolgáló vidéki intézetben így vagy úgy (ápoltként, ápolóként vagy hozzátartozóként) megfordulnak.

című zaklatott sorsú, mert három verzióban is megírt operájának legutóbbi magyar bemutatója Kovalik Balázs rendezése miatt némi vitát kavart, ám abban megegyeztek az elemzők, hogy az előadás zenei csúcspontja az úgynevezett 3. Lenóra nyitány volt Fischer Ádám dirigálásával.

A fiatal, több pályázaton is díjazott képregényrajzoló eme kiállítása két hónapja egyszer már megnyílt, egészen pontosan szeptember 17-én, a Bakáts téri Légó Galériában - ám a vernisszázst követő napon már elöntötte a víz a kiállítóhelyiséget. A csőtörés miatt látogathatatlanná vált tárlatot vette most át nagylelkűen két hétre az Eduárd Képregénybolt kiállításra egyébként nem igazán alkalmas Pincegalériája.

Arne Schaffhausen és Wayan Raabe, a két hamburgi stúdiófenomén ismeretsége nem éppen új keletű: jó évtizedes együttműködésük előbb Sprallianz néven indult, majd felvették az alkalmanként ma is használt Midi Miliz titulust. 2005 óta Extraweltként hódítják meg a rafinált elektronikus tánczenék őszinte szerelmeseinek szívét - jól kifundált maxislágereikkel (Soopertrack/Zu Fuss, Doch Doch, Titelheld) számos fejet és fület csavartak el, szellemes remixeik és élő fellépéseik (többek között Budapesten is!) csak fokozták a velük kapcsolatos várakozásokat.

Az amerikai társadalom peremén tengődő, szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb figurákat gereblyézett össze Bill Maher rendező, hogy tragédiákban gazdag és kilátásokban szegény életük bemutatásával rávilágítson: a life az bizony sucks. Meg arra is - hollywoodi műhelymunkáról lévén szó -, hogy azé' van remény.

George Washington, John Adams, Thomas Jefferson, James Madison és James Monroe. 'ket nevezik - összefoglaló néven - a történészek az Egyesült Államok "Alapító Atyáinak".