Egy kisebb "életképbõl" kibontott rajzsorozatot és három, egyenként hat-nyolc oldalas képregényt tekinthetünk meg, illetve át - ez utóbbiakból egy adaptáció (A kis gyufaáruslány meséje Andersentõl), míg a másik kettõ teljesen szerzõi mû, két Lencsilány-történet (Az elhasznált ember; Pókháló kisasszony - Lakatos valószínûleg nem ismeri a vonatkozó Térey-verset, mégis felfedezhetõ néhány közös elem a két dologban). Történetei meglehetõsen sötét mesék, ezzel tökéletes összhangban vannak a képi megjelenítés mély tónusai, izgalmasan "fakturalizálódó" nagy szürke és barna foltjai. (Megjegyzem, a Lencsilány-történetek mielõbbi kötetbeli megjelenésért kiáltanak.)
Lakatos István figurái többnyire feszültségtõl telt, olykor kissé reszketeg kontúrokkal határolt alakok, míg Lencsilány a maga megejtõ szépségében ártatlanságot és olykor némi gyermeki naivitást sugárzó, már-már angyalszerû lény; kissé hasonló is a szerzõ eddigi egyetlen nyomtatásban megjelent mûve, a Miserere homine - Ember, irgalmazz (lásd: Mûút 2008008) angyalfigurájához. Lakatos alkotói módszere pedig mondhatni konzervatív: csak a legutolsó fázisban nyúl a számítógéphez, miután a ceruzával megrajzolt, majd tussal kontúrozott rajzokat akvarellel és fapáccal (alkalmilag esetleg kávéval) már megfestette.
Budapest VI., Dalszínház u. 8., megtekinthetõ december 1-jéig
*****
