Arne Schaffhausen és Wayan Raabe, a két hamburgi stúdiófenomén ismeretsége nem éppen új keletû: jó évtizedes együttmûködésük elõbb Sprallianz néven indult, majd felvették az alkalmanként ma is használt Midi Miliz titulust. 2005 óta Extraweltként hódítják meg a rafinált elektronikus tánczenék õszinte szerelmeseinek szívét - jól kifundált maxislágereikkel (Soopertrack/Zu Fuss, Doch Doch, Titelheld) számos fejet és fület csavartak el, szellemes remixeik és élõ fellépéseik (többek között Budapesten is!) csak fokozták a velük kapcsolatos várakozásokat. Már csak egy igazi elsõ albumra volt szükségük, s ezt jó kétéves munkával sikerült is összehozni - az anyag ismeretében úgy hisszük, megérte a türelmet (részünkrõl) és a fáradságot (az õ oldalukról). Írtak kéttucatnyi számot, majd megfelezték õket: az alkotók ennyivel is képesek megmutatni, mi hatott rájuk az utóbbi másfél évtized zenéibõl, s azt is, hogyan értelmezik át, szövik újra a már megélt mintákat és hatáselemeket. Minimalista tech-house textúrákba helyenként határozottabb, markánsabb elektro-, techno- és trance-elemek ékelõdnek, futurisztikus melódiák és szigorú 4/4-es ütemek fonódnak össze - a gépi ritmusok furcsa melankóliája és a markánsan kirajzolódó, képzeletbéli látképek óhatatlanul megérintenek. Egymást váltják szinte túlvilágian melodikus darabok, majdnem ambient szerzemények és expresszívebb technoszámok (Must Attack), s idõvel azon vesszük észre magunkat, hogy a sok kattogásból és csilingelésbõl kinõtt valami szabálytalan, alig megfogható szépség. Technónak még techno, de lelke az van neki.
Cocoon/Deep Distribution, 2008
*****
